(I.) A bolsevizmus nem azzal kezdődött, hogy Moszkvában szobrot állítottak Iskairotbeli Júdásnak, Krisztus árulójának. A bolsevizmus programját 1897-ben szövegezték meg Bázelben, „Cion bölcseinek jegyzőkönyvében“. A hírhedt jegyzőkönyvnek hitelességét sokszor megpróbálta kétségbevonni a zsidóság, de éppen egy kiváló magyar férfi, vitéz Endre Lászlónak, a British Múzeumban végzett kutatásaiból tudjuk, hogy a bázeli protokollumokat semmi esetre sem tekinthetjük apokrifnak. Ha más nem, a bekövetkezett események minden kétséget kizárólag igazolják, hogy Cion bölcsei nemcsak kitűzték a zsidó világuralom programját, hanem meg is valósították ott, ahol lehetett — a bolsevizmusban.
Mi volt ez a program, és mi valósult meg belőle? Erre nézve érdemes fellapozni a jegyzőkönyveket. „Szétszaggatjuk a gój családot s annak nevelő jelentőségét. Nem engedjük az egyéniség kifejlődését“ — írták Cion vénei. S íme, Oroszországban ott vannak már a besprizornyikok, a kóborló zabigyerekek milliói, a megszűnt házasságok és a szovjet-falanszter egyszobás munkásházaiban egymásra zsúfolt családok, akik egymás előtt, egymás szeme láttára élik egész életüket. „Alá kell ásnunk a gójoknak az Istenben és lélekben vetett hitét, matematikai formákkal és anyagi szükségletekkel helyettesítve azt!“ És szovjetföldön ma már nem a vasárnap az ünnep, hanem a sábesz. Táncterem, mozi, vagy kocsma a keresztény templom és 95 százaléknyi zsidó vezeti az Istentelenek Szövetségét. „Midőn mi leszünk az urak — álmodták Bázelben, Juda világhatalmának fanatikusai — nem tűrünk más vallást, csak a mienket!“ Ma pedig — nyilván kísérteties véletlenként — csak a zsinagógákban szabad imádkozni Sztálin országában.
Felbomlott család, lerombolt templom! Ha ez megvan, a sátáni lázálom teljesedéséhez nem kell több, csak engedelmes tömeg, megfélemlített, baromi embercsorda, amelynek nincs istene, hazája, veszteni valója, amely a napi kenyér révén alázatos kutyaként van kiszolgáltatva új urainak, akik már 1897-ben, sőt korábban is előre látták: „hatalmunk a munkás állandó rossz táplálásától és gyöngeségétől függ, mert akkor nem lesz elég ereje ahhoz, hogy minket megtámadjon“. Nem ez valósult-e meg a kolhozokban, a szovchozokban, Ahasverus világuralmának grandiózus rabszolgatelepein? „Felemeljük a munkabéreket, de nem hagyjuk meg a hasznot a munkásoknak és ez okból felemeljük a legelső szükségleti cikkek árát.“ Nem ez történt-e a szovjetben, ahol a proletármennyország lakója soha se tudott annyit keresni, hogy emberként kiegyenesíthesse a gerincét és szembe merjen nézni elnyomóival, mert Cion vénei jól látták és még jobban gyakorolták a maguk igazságát: „az éhség több hatalmat ad a munkások felett, mint amilyet valaha a fejedelem adhatott az arisztokráciának“. A bázeli vének azonban nem azért voltak bölcsek, hogy megelégedtek volna a rabszolgaságnak és hideg terrornak ezzel a finoman kidolgozott, de adott esetben mégis csak ingatag módszerével. „Midőn mi leszünk az urak, őrködni fogunk afelett, hogy semmiféle összeesküvést ne szőjenek ellenünk. Irgalmatlanul lemészárolunk mindenkit, aki avégből fog fegyvert, hogy ellenálljon uralmunknak. Nem kell törődni az áldozatok számával“.
A „hamisított“ jegyzőkönyvekben íme így vázolták fel jóelőre azokat a rémképeket, amelyeknek véres, tüzes szörnyűségei elárasztották szent Oroszországot. „Belőlünk mindent elborító terror fakad!“ — ígérték 1897-ben Cion vénei s húsz évvel később már ott suhogott az orosz nép hátán Juda korbácsa, a Derdzsinszkiek, Jagodák irtózatos uralma, amely megsemmisítette az orosz papságot, hogy vele együtt kiirtsa az egész középosztályt s harminckét millió ártatlan áldozat égigérő hetakombáját állítsa emelvényül a világ uralkodójának trónusa alá. Igen! Az ördögi programban ki volt dolgozva a legkisebb részlet is. Ott volt benne a Cseka, a GPU terve, mikor a cionista vének megállapították, hogy, „a kém, vagy a feljelentő foglalkozását nem tekintik többé becstelennek, sőt éppen ellenkezőleg, tiszteletreméltónak fogják tartani”. Ki voltak dolgozva a bolsevista propaganda, a tanítás, a nemzetnevelés módszerei s a bázeli titkos tanács előtt már felrémlett a jövendő viziója, a mai Szovjet-Unió és a most folyó világháború képe, mikor megjövendölték, hogy az új Dávid „kénytelen lesz a társadalmat szétrombolni, ha kell a saját verébe fullasztja azt, hogy aztán jól szervezett hadseregként (!) támassza fel újra”.
Vajon nem pontosan e terv szerint rombolták-e szét Oroszországot, hogy aztán a vérbefúlt társadalomból jól szervezett hadseregként támasszák életre a vörös ármádiát, azt a fanatizált helótasereget, amely most a vadállat dühével, a civilizáció ellen lázadó kisebbértékű csőcselék-ember eszeveszett gyűlöletével küzd a keresztény Európa népei ellen? Ezzel a vörös hadsereggel kellett volna megalapozni az álmodott világuralmat, a mongol-szláv hordáknak kellett volna lerohanni Európát, amelynek ellenállásával, ösztönös védekezésével úgy látszik, számoltak már a bázeli kongresszuson is. „Európa gój kormányainak meg fogjuk mutatni erőnket…” írták Asner Ginzberg barátai és fajtestvérei, „ha pedig megtörténnék, hogy mind ellenünk támadnának, amerikai és kínai ágyúkkal felelünk nekik“. Az amerikai és kínai ágyúk ma pedig valóban együtt dörögnek a szovjet lövegekkel. Vascsőjük közösen veri Krisztus vetését és annak az országnak hadserege, amely a cioni bölcsek uralmát akarta a földgolyóra kiterjeszteni, sapkarózsáin ott hordozva a vörös csillagot. Öt ága van ennek a csillagnak. A hatodik egyelőre hiányzik. Ezt csak akkor illesztették volna rá, ha Izrael királya a szovjet fegyverek segítségével elfoglalhatja a világ trónusát. Mert a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a csillag hatodik ága az új Dávid-királyság, Izrael totális uralma, melytől — valljuk be — 1941. június 22-ike előtt már csak egy hajszál választotta el Cion bölcseinek népét.
Hogyan történt mindez? Hogy lehetett megalapozni egy olyan természetellenes uralmat, mint a bolsevizmus? Hogyan történhetett meg, hogy Cion vénei mégiscsak találtak egy népet, mely janicsárja, zsoldosa lett az ő uralmi vágyainak? Hogyan talált egymásra a sátáni diktatúra és a szláv rabszolgalélek, Júda parancsuralma és a civilizáció elleni lázadás? Legközelebb elmondjuk ezt is, mert csak így lehet megérteni majd, hogy a bolsevizmus elleni háborúval milyen irtózatos katasztrófától mentette meg Hitler Európát.
*
(II.) Miért éppen Oroszország? Miért épp orosz földön próbálták megalapozni Cion vénei világuralmuk hídfőállását? Olyan kérdés ez, amelyre nem az „elfogult“ németek, hanem a derék amerikai demokraták adtak feleletet, persze még akkor, amidőn nem voltak a bolsevizmus szövetségesei.
A fajbiológia, eugenetika tudniillik speciálisan amerikai keletkezésű tudomány. Amerikában próbálták legelőször megfejteni a származás és örökléstan legbonyolultabb problémáit. Amerikai tudósok tartották nyilván 1780 óta Kalikakk és Yuke familiák válogatott őrültjeinek, kisebb értékű emberének családfáját, amerikai orvosok végezték a világ legkiterjedtebb intelligecia-vizsgálatát az első világháborúból hazaszállított 1.700.000 yenki katonán s ugyancsak ők állapították meg ebből, hogy Amerika népének átlagos intelligenciája egy 14 éves gyermek eszességének felel meg. Erről írt azután megdöbbentően érdekes könyvet Mr. Lothrop Stoddard, a Harward egyetem tanára. A könyv címe: Lázadás a civilizáció ellen. Rövidre fogott tartalma annyi, hogy a kisebb értékű emberek, akiknek alacsonyrendűsége független a társadalmi osztályoktól, nem bírják a civilizáció terheit, tehát fellázadnak ellene és le akarják rombolni. Ez az értéktelen, de mértéktelenül szaporodó Under Man pusztította el a klasszikus Rómát, ez tette tönkre a görög kultúrát és ez ássa alá a világ társadalmi rendjét. Amíg az Under Man szüntelenül szaporodik, azok a családok, melyek a civilizáció terhét hordozzák, szükségképpen gyermektelenek, nem szaporodnak, nem nevelnek utódokat, mert minden életfunkciójukat agyonnyomja az a teher, melyet közönségesen úgy hívunk: — civilizáció.
Mr. Lothrop Stoddard azt írja, hogy az USA-ban kétmillió elmebeteg futkároz szabadon. Amikor Amerika lakossága eléri a 200 milliót, a bolondok száma nem négy, hanem már 3 millió lesz. Ehhez most már érdekes elolvasni Ossendowski adatait, amelyek szerint az első világháború előtt a 120 milliós Oroszországban 4 millió korlátolt és elmebeteg járt szabadon — úgy is, mint a civilizáció elleni lázadás rohamcsapata. Az Under Man országa a civilizáció elleni felkelés legtermékenyebb talaja volt már a cári Oroszország is. Sehol a világon nem virágoztak úgy az ördögűző szekták, flagelláns gyülekezetek, önelégetők, lelki és nemi eltévelyedésekben bolyongó vallási társuláok, mint Oroszországban. Sehol a világon nem volt annyi gyermekbűnöző, fertőzött lángelme, anarchista forradalmár, nihilista világmegváltó, mint orosz földön. Az oroszt a maga puha, szlávos oblomovizmusával, szélsőséges pszichéjével, öröklött vérszomjával egyenesen a civilizáció elleni lázadás népévé teremtette az Isten. Nem véletlen tehát, hogy a világzsidóság vezérei Oroszországot találták legalkalmasabbnak a Cion vénei által fogalmazott jegyzőkönyvek programjának megvalósítására. Ha más nem, hát az orosz történelem legtökéletesebb igazolása annak a tételnek, hogy az orosz nép nem alkalmas a civilizáció befogadására. Egyetlen európai nemzet históriájában sem fordulnak elő olyan grandiózus tömegvérengzések, vad és céltalan gyilkolások, szadista emberpusztítások, eszeveszett vérfürdők, mint az oroszéban. „Európa történetében” — írja az angol H. A. L. Fischer, hogy Oroszországban minden időkben a kegyetlenségnek és a bűnnek kimondhatatlan formái keveredtek a legdurvább babonával. IV. Henrik francia király udvarában már komolyan vitatták egy olyan nagy keresztes mozgalom tervét, amelynek segítségével a Nyugat kiűzhetné Európa földjéről a moszkovitákat. Egy Olearius nevű német pedig már 1636-ban azt írta az oroszokról: „Ennél a népnél barbárabb nem lehet a világon… Soha sem tanulnak semmiféle tudományt vagy művészetet”.
Az orosz nép története, amely Maurice Paleologue jellemzése szerint a diktatúra és a káosz szüntelen változata, egyben a vad vérengzések, emberirtások kegyetlen láncolata is. Rettenetes Iván úgy végeztette ki az ellene támadó nemesek ezreit, hogy két földrehajtott akácfára köttette jobb- és balkezüket, mikor a két fát eleresztették, a süvítve feIcsapódó törzsek pillanatok alatt tépték ketté az áldozatokat, akiknek sorsán vadul és jóízűen kacagott a cár. A kínai hóhérság magas iskolájának leghátborzongatóbb figurája is szelíd keresztényi lelkigyakorlat ahhoz képest, amit az orosz lélek kitermelt magából. Boris Godunov, Dimitri az ál-cár uralma, Nagy Péter démoni vérengzése a strelic-lázadás után, a Pugacsev-féle forradalom és annak leveretése a legiszonyatosabb tömeggyilkosságok sorozata volt. Olyan hidegvérrel senki sem tudott a Gapon pópa által felvonultatott tömeg közé lövetni, mint a szelíd, ábrándos II. Miklós cár. Soha egyetlen nép sem tudta olyan válogatott kínzások között kigyilkolni a maga arisztokráciáját, középosztályát, mint a vallásos és jámbor orosz muzsik. Az orosz arisztokrácia, amely a zsidók által megfizetett Rasputin feketemiséin segített felbomlasztani Oroszországot, és a „szent, szürke barom“ az orosz parasztság százmilliós tömege Ossendowski meglátása szerint ugyanannak a romboló nihilista szellemnek megtestesülése volt. Az arisztokrata Bakunin, Kropotkin és Tolsztoj, a zsidó Trotzkij-Bronstein, a paralitikus Lenin, a félzsidó Kerenszky, Rasputin, a politikai feketemágia szélhámosa és az ellenük vagy mellettük felsorakozó tömeg nagy része ugyanegy embertípust testesítettek meg, a fertőzött lángelméjét, vagy az Under Manét, amelynek be nem vallott célja, de örök lényege: fellázadni a civilizáció ellen.
Ennek a lázadásnak nem a proletár a rohamcsapata, hanem az az egyén, akit „fertőzött zseninek“ nevez Lothrop Stoddard. A nagy forradalom korában francia földön a neurotikus, elmebelileg ingatag Jean Jacques Rousseau azt hirdette, hogy az emberekkel le kell romboltatni a civilizációt, mert csak így térhetnek vissza a természeti egyenlőséghez. Babeuf arra lázította a csőcseléket, hogy „nyugtalanítsátok, borítsátok fel a társadalmat, mely nem illeszkedik hozzátok”. Robespierre viszont már nyíltan kimondta, hogy „a tudomány arisztokratikus, a köztársaságnak nincs szüksége tudósokra”. A civilizáció elleni lázadás igazi apostolát mégis Oroszország adta a világnak. A bolsevista forradalom filozófiájának legzseniálisabb hirdetője az a Tolsztoj Leó volt, akit ma is rendkívüli mértékben tisztelnek a kommunisták. Dimitrij Mereskovszky például így jellemzi Tolsztojt: „Ha a pusztaságban egyik kő a másikon fekszik, ez nagyszerű. Ha a követ a másikra emberi kéz tette, az már nem ilyen jó. Ha azonban a köveket egymásra tette és egyiket a másikhoz erősítették malterrel, vagy vassal, ez rossz, ez már alkotást jelent. Egyszerűsítsetek, egyenlősítsetek, zúzzátok össze a civilizációt, hogy kő kövön ne maradjon."
Ilyen filozófiai alapvetés után már csak egy rövidke lépés vezetett azokhoz a bolsevikiekhez, akik nyíltan kiadták a jelszót, hogy le kell rombolni az emberi kultúrát.
A Prolet-Kult egyik „lánglelkű" költője már így énekelt:
Jövők nevében el fogjuk égetni Rafaelt,
Leromboljuk a múzeumokat, összezúzzuk a művészet virágait!
Kést a fogaitok közé és romboljátok le a civilizációt! — hangzott fel a világ bolsevistái előtt Henry Barbusse csatakiáltása. S a civilizáció örök ellensége valóban fogai közé kapta a hideg acélt. Százhuszonhét népfaj őrültjeit, lázadó fúriáit, egy elmebeteg világ szabadon járó futóbolondjait, szadistáit, röviden az Under Mant sorakoztatta első rohamcsapatként a vörös csillagos lobogó alá a világ zsidósága. A tömeget, a számot, az értéktelenség óriási numerusát emelte istenné, hogy ezzel elboríthassa az egész világot. Peter Oryeschin a bolseviki költő már démoni extázissal öntötte dalba Cion bölcseinek programját, egyben az európai civilizáció pusztulását: „Milliók masírozásának lépéseitől megremeg az anyaföld. A félhold elhagyja a mecsetet, a kereszt a templomot. Párizs vége közeleg, mert a Kelet felemelte a kardját. Sárgás kínaiakat látok vigyorogni Ural ablakain keresztül. A pusztaságokból felemelkedik az áldozat füstje az új Isten felé. London merüljön alá a hullámokba. Szürke Berlin feküdjék romjai alatt. Isten aranyos völgyein keresztül Mont Blancról hordák rohannak le…“
Miközben a bolsevizmus költői így hittek a barbár tömeg uralmában, a proletárság diktatúrájában, addig az orosz intelligencia kivégzésével Cion véneinek programvallói lefejezték Oroszországot és megcsinálták a proletárság fölötti diktatúrájukat, hogy aztán a lerombolt társadalmat egyetlen óriás hadseregként úgy támasszák fel a zsidó királyság megalapozására, amiként ez írva van Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben.
Az Under Man, a civilizáció elleni lázadás és a zsidó terrorizmus egymásra talált. A kettőt együttesen úgy hívják: bolsevizmus. Mibe került ez Oroszországnak? Hogy alakították ki a modern rabszolgaság rendszerét? Legközelebb majd elmondjuk ezt is.
*
(III.) Egymásra talált a civilizáció ellen lázadó Under Man és Sion bölcseinek hóhérserege. A júdeai terrorizmus és az orosz barbárság. A kettőből megszületett a modern rabszolgaság, amelyet mindközönségesen bolsevizmusnak hívnak. Huszonöt éven át a szovjet rendszer kínai fala mögött titokzatosan és rejtelmesen épült a zsidó világkirályság. Mi történt Szovjet-Oroszországban? Hogyan tarthatta magát negyedszázadon keresztül egy olyan rendszer, mely sehol sem maradhatott volna fent ilyen hosszú ideig?
Belőlünk mindent elborító terror fakad! — ígérték 1897-ben a bázeli vének. És Oroszországban lemészároltak 300.000 papot, legyilkolták az arisztokráciát és az intelligens munkást, a szabad kulákot. A Jeges-tenger partján felállított 300 kacorgába hurcoltak hat és félmillió embert s mire Európa seregei megindulhattak, már 32 millió áldozata éhenhalt, legyilkolt pária csonthalmából raktak égig érő emelvényt annak az eljövendő zsidó királyságnak trónusa alá, amelynek Kaganovics Róza férje, Sztálin elvtárs volt a strómanja arra az időre, míg az ötágú csillagra fel nem lehet tenni a hatodikat: a megvalósult világuralom jelképét. Mögötte ma is ott állanak Cion véneinek fajtestvérei, egy ördögi államrendszer népbiztosai, politrukjai. Cion bölcsei — akiknek magyarországi rokonságai még ma is nyilvánosan merik kétségbevonni a bázeli jegyzőkönyvek hitelességét — kísérteties pontossággal valósították meg az 1897-ben lefektetett „apokrif“ programot, melyet különben a világháború idején hitelesített egy André Spire nevű francia zsidó is. Ő írta „A zsidók és a háború“ című könyvében, hogy a zsidóknak le kell igázni Oroszországot, mert ezen keresztül élhetik el a megígért világuralmat.
A bázeli terv tökéletesen bontakozott ki a szovjeturalom huszonöt esztendeje alatt. A népbiztosok tanácsában — Hitler Adolf 1938-ban mondott nürnbergi beszéde szerint — 98 százalék volt a zsidó. Más adatok szerint a tartományok titkárai között 4 orosz, 2 örmény, 1 georgiai, 1 burjét mellett 41 volt a zsidó, ők irányították a sajtót, a politikát, a Cseka és a GPU „mindent elborító“ terrorját, ők voltak a kolhozok parancsnokai, a hadsereg politikai biztosai, az állami raktárak révén ők tartották kezükben egész Oroszország kereskedelmét. S miközben szent Oroszországban csak a Chanuka-gyertya volt az egyetlen meghagyott fényesség, ők zárták be a templomokat, küldték máglyára a keresztény papokat. Arhangelszk érsekét a börtönben patkányokkal falatták fel, Alexandert, Rosztov érsekét halálra éheztették, másutt a kegyetlen orosz télben, vízzel locsolták le az orosz papokat, akiket addig öntöztek, míg jégoszloppá nem fagytak Ők hajtották végre a kényszerkollektivizálást, amelynek során tizenötmillió orosz gazdacsaládot tettek földönfutó, zsidó rabszolgává.
S mikor már lefejezték szent Oroszországot, Cion véneinek delegáltjai megteremtették azt az államrendszert, amelyhez hasonló nem állott fent a történelem kezdete óta. Tökéletes, mechanizált rabszolgaság volt ez. Falanszter, amelynek pokláról, ha zseni volt is, csak halovány és szelíd elképzeléek alapján tudott utópiát írni Madách Imre.
— Fel fogjuk bomlasztani a családot! — ígérték harminc évvel a kommunizmus kitörése előtt Cion vénei. S Oroszországban eltörölték házasságot, megengedték a magzatelhajtást, szabadjára bocsátották a törvénytelen gyermekek kóbor millióit, akiket — mikor már nagyon veszedelmessé váltak — a külvárosi szeméttelepeken gépfegyvereztek halomra a szovjet-humanisták. Demokráciáról, népuralomról harsogott a külföldi szovjetpropaganda, de bent megvalósult a legirtózatosabb elnyomás.
Rendszeres, módszeres, totális volt ez a rabszolgaság, mely mesterien szüntette meg az egyéni életet, az egyéni gondolatot. A munkástelepeken, városokban egyetlen szobába egymásra zsúfolt 3-4 családot, hogy azok ne csak egymás bizalmas hálószobatitkait lássák, hanem ellenőrizzék a titkon kimondott szót, az álom mélységéből felhördülő kiáltást s ha kell, jelentsék fel, adják a GPU kezére egymást. Megteremtették a spionázst a családon belül, és a szovjet lapjai őrjöngve ünnepelték azt a 14 éves kislányt, aki hóhérkézre juttatta szüleit, mert a kolhoz gazdaságban egy köböl lisztet „elvontak a közönség elől”. Szélhámosságokkal kialakították a hírhedt „sztahanov” rendszert és a munkást beleterrorizálták egy olyan munkamenetbe, melyet nem lehetett fizikai erővel birni, de ezáltal elérték, hogy minden orosz munkás fölött állandóan ott lebegett a szabotázs-vád Damoklész-kardja, a megfélemlítettség érzése, a haláltól, börtöntől való örök rémület.
Szabadság! — harsogták a spleenes angol lordok és rotaryánus széplelkek épülésére, de a szovjetben megbízhatatlan ellenforradalmárnak számított, aki évente egynél több — cenzúrázott — levelet írt rokonainak, ismerőseinek. Szabadság! — mondták és írták, de már 1923-ban megszüntették a munkavállalás szabadságát. Nem engedték, hogy egyik városból másikba költözzék a munkás. Aki például a szovjet Lhasszájába, Sztálingrádba szerződött, soha többé nem hagyhatta el a várost. Onnan csak a szibériai ólombányába, vagy a temető árkába vitt az életút. És megvalósult a zsidó világprogram az árak, munkabérek tekintetében is. A szovjet uralom alatt tízszeresre emelkedett a kenyér és az élelem ára, de csak másfélszeresére nőtt a munkabér. A kolhoz parasztját úgy láncolták oda a munkahelyhez, hogy kenyere sohase legyen elég az élethez, de sok a meghaláshoz. A munkást belenyomorították a sztahanovizmusba, a középosztálybelit — ha még maradt ilyen — sakkban tartották a mongol és zsidó hóhérok revolvereivel, a feléje irányított proletár-irígységgel. Az éhes kutya alázata, a kenyérhéj után ugráló, nyüszítő eb sóvár nyomora láncolta új uraihoz a szovjet-proletárt. Hiszen Cion vénei megírták, hogy ez a kapcsolat erősebb mindennél. A kiszolgáltatottság nagyobb fegyelmező erő a jutalmazó aranynál, a szuronynál, börtönnél, ígért jólétnél és a megadott boldogságnál is.
Cion helytartói mindezen felül elvették az orosz millióktól a tudásnak, megismerésnek veszedelmes lehetőségét is. Párttag, megbízható állampolgár csak az lehetett, aki vagy zsidó volt, vagy soha nem járt külföldön. Mert az, aki megfordult idegen országokban, mindig hajlamos az árulásra. Mindig megsúghatja a szomszédjának, hogy a nyugati proletariátus sokkal jobb viszonyok között él, mint a szovjet pártarisztokrácia. Nem volt ember, aki halovány sejtelemmel bírhatott volna a nyugat-európai viszonyokról, és nem akadhatott senki, aki meg merje látni a zsidó uralkodó réteg és a tömegek életszínvonala közötti különbséget, mert akasztófa járt annak, ki bátor volt kiejteni ajkán a „zsidó” szót. S miután így megteremtették az új államrendet, a felbomlasztott társadalomból — ígéretükhöz híven — feltámasztották az új, félelmetes hadsereget, az Under Man ármádiáját, amelyet magyar katonák elbeszélése szerint úgy hajszolnak rohamra Európa keresztény népei ellen, hogy az utolsó értéket, az elállatiasodott élet ösztönösen őrzött kincsét, az otthon maradt családot fenyegetik kiirtással, elpusztítással, arra az esetre, ha a vörös csillag katonája megadja magát.
Mikor ezek a sorok megjelennek, fennállásának éppen huszonötödik évfordulóját ünnepli a bolseviki terroruralom. De a világ vándora, Ahasvérus már csak a kalmük steppék széléről tekint vissza Európára. Seregét megverték, számításait szétzilálták, királyi trónusát ledöntötték. Ami ennél is fontosabb: Cion bölcseinek programját leleplezték, s ma már Juda helytartói tudják, hogy a grandiózus álmot, a Dávid királyság világ feletti uralmát soha többé nem lehet megvalósítani, mert ezzel szemben örökké ott áll az ágyúnál, gyalogstukánál, repülőgépnél is nagyobb s számukra veszedelmesebb erő: az ébredt nacionalista népek öntudata. Ezt már nem lehet leverni, nem lehet elaltatni, nem lehet megfojtani az Under Man millióinak, az értéktelenségnek, barbárságnak semmiféle bolseviki áradatával. Cion véneinek népére nem királyi trón vár már, hanem csak irtózatos büntetés, melynek arányban kell állani az általuk kivégzett 32 millió keresztény ember elpusztításának letörölhetetlen vétkével.
Nem kétséges, hogy a háború befejezésével ez a büntetés nem is marad el, illetőleg beteljesedik Hitler Adolf jóslata, mely szerint a békekötés nem talál zsidót Európában. Más kérdés, hogy mi történik a lefejezett Oroszországgal. Mi lesz az Under Man hazájával? Ki és hogyan tudja majd a civilizáció elleni lázadás őshazáját átváltoztatni a béke, kultúra, az emberiség országává? Ez már talán nem is a katonák, nem is a politikusok feladata, hanem az orvosoké. De olyan grandiózus feladat, amilyennel soha nem nézett még szembe sem az orvostudomány, sem az emberiség.
(Megjelent folytatólagosan a Függetlenség, 1942 október 25., 1942. október 31., és 1942. november 8. számaiban)
(Kuruc.info)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
