Cioloș: Romániának élnie kell vétójogával

Cioloș: Romániának élnie kell vétójogával

A schengeni csatlakozás kérdésének megoldásáig Romániának élnie kellene vétójogával minden olyan uniós ügyben, amelyben egyöntetű szavazásra van szükség – vélekedett a REPER európai parlamenti képviselője, Dacian Cioloş.

A politikus az Európai Bizottság (EB) elnökének éves helyzetértékelő beszédét követően tartott sajtótájékoztatót tegnap Strasbourg­ban. Ursula von der Leyen beszédében egyebek mellett azt mondta, Románia és Bulgária bebizonyította, hogy a schengeni övezetben van a helyük, és a két ország haladéktalan befogadása mellett foglalt állást.

Hírdetés

Dacian Cioloş rámutatott: „Románia nem tehet úgy, mintha semmi sem történt volna”, miután Ausztria „indokolatlanul és az Európai Unió szerződéseiben foglaltakkal szembemenve” megvétózta Románia és Bulgária schengeni csatlakozását. Úgy véli, ez nem pusztán „kétoldalú ügy” Románia és Ausztria vagy Bulgária és Ausztria között, és szerinte a schengeni csatlakozás kérdésének megoldásáig Romániának élnie kellene vétójogával minden olyan uniós ügyben, amelyben egyöntetű szavazásra van szükség. „Románia megteheti ezt. Tud keményen játszani, és keményen is kell játszania, mert európai, román és bolgár polgárok jogairól van szó” – fogalmazott.

Az EP-képviselő hozzátette, levelet intézett Klaus Iohannis államfőhöz, Nicolae Ciucă szenátusi elnökhöz és Marcel Ciolacu miniszterelnökhöz, akiktől „határozott kiállást” kért a téma kapcsán az elnök és a kormány részéről az Európai Tanácsban. „Az év végéig meg kell oldani ezt a problémát, ellenkező esetben legalább két, de akár három évre is teljesen bezárulhat a lehetőségek ablaka” – nyomatékosította.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »