A Kádár-rendszer egyik sajátossága a „Cikkek a nemzetközi sajtóból” című kiadvány, népszerű korabeli nevén „C Újság”.
A sajtóirányításnak Kádár alatt több szintje volt. Nem csak a hivatalos és a tiltott létezett. A hivatalos médiák se voltak egyenrangúak – akkor minden média a Párt irányítása alatt állt -, pl. egyes lapoknak több volt megengedve.
De létezett több szint a titkos/bizalmas kategóriában is. A legszigorúbb számozott, névre szóló kiadványoktól egészen az utcán nem terjeszthető, de intézményekben szabadon forgalmazott kiadványokig.
A „Cikkek a nemzetközi sajtóból” című kiadvány valahol középtájon volt: bizonyos intézmények és személyek megkapták egy példányban automatikusan. A lap havonta 7-8 alkalommal jelent meg, hatalmas tartalommal, sokszor 50-60 oldalas volt, teljes egészében külföldi cikkek – 95 %-ban nem-kommunista nyugati lapokban megjelentek – fordítása szó szerint magyarul.
A lapot bizalmasan kellett kezelni, de ezt a laza későkádári időkben senki se vette komolyan. Akinek járt, az simán kölcsönadta rokonoknak, haveroknak.
A „Cikkek a nemzetközi sajtóból” 1956-1990 között jelent meg, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának megbízásából készítette az MTI csapata. A cél: a fontos elvtársak tájékoztatása miről van szó a nyugati lapokban. A cikkek legnagyobb része Magyarországgal, a szovjet táborral foglalkozott, valamint a kommunista rendszer kritikájával nyugati szemszögből.
Én először 1980-ban találkoztam a lappal. Akkor lett apám olyan szintű tisztség birtokosa, melynek már „járt” a lap. A jogosultak köre egyébként elég széles volt, több ezer ember tartozott a kiválasztottak körébe. A legalsó nomenklatúrának még nem járt, de a középszint aljának már igen. Amikor apám még Budapesten dolgozott az MKB-ben főosztályvezető-helyettes tisztségben, még nem járt neki, de amikor 1980-tól kereskedelmi tanácsos lett Havannában, már igen. Elvileg a lapot a kereskedelmi kirendeltség irodájában kellett volna tárolni, ott a tanácsosnak járt csak, más munkatársaknak meg a tanácsos egyedi döntése alapján, de a valóságban apám mindkét beosztottja hazavitte a lap minden számát olvasni teljesen szabadon. Persze a főnök privilégiuma: először ő vitte haza, s 2-3 napig otthon is volt a lap, szóval én előbb jutottam hozzá, mint a két beosztott.
Szóval ez volt az egyik kedvenc lapom 13-18 éves koromban. Talán furcsán hangzik, hogy egy ilyen korú gyerek ilyeneket olvasott, s nem mondják modern könnyűzenét hallgatott és lányokat kergetett egész nap, de engem az ilyesmi akkor is nagyon érdekelt.
Semmilyen kommentár nem volt a lapban, néha csak lábjegyzet, egyes, az adott országot nem ismerő embereknek magyarázattal. Viszont mégis volt egy sajátos szerkesztési politika, ezt akkor kamaszgyerekként nem vettem észre, de utólag visszagondolva már világos a kép.
A Kádár-rendszere sajátossága volt, hogy folyamatosan ment a „kétfrontos” harc a „szélsőségek” ellen, egyrészt a „balos elhajlók”, a „dogmatikusok” ellen, akik keveselték a szocializmust, kritizálták a kapitalista reformokat és a túlzott „lazaságot”, másrészt a „jobbos elhajlók”, a „revizionisták” ellen, akik viszont még több kapitalista típusú reformot akartak, nagyobb szólásszabadságot és mélyebb nyugati kapcsolatokat.
Kádár elvtárs jellemzően megosztotta a két „frakció” között a hatalmat. A belügyet, hadügyet, külügyet odaadta a „dogmatikusoknak”, a gazdaságot, kereskedelmet, pénzügyet meg a „revizionistáknak”. Persze minden esetben maga Kádár döntött egyszemélyileg minden érzékeny kérdésben, mindkét frakció meghallgatása után.
Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya inkább a „dogmatikus” szárnyhoz tartozott, mégis, ők is fontosnak tartották a belső tájékoztatást, nyilván azzal a magyarázattal, hogy „ismernünk kell az ellenséget”.
Ebből azonban az lett, hogy „lássuk mi a valós helyzet!”. Abszolút ez volt a hangulat a nomenklatúra körében, legalábbis az általam ismert „revizionista” szárnyban.
Az egész lap szerkesztési politikája abszolút Kádár-párti volt. A magyar vonatkozású cikkek alaphangulata az volt, hogy vannak Kelet-Európában a rossz és a jó komcsik, a rosszak – pl. Husák, Honecker, Zsivkov – ragaszkodnak az elavult marxi eszmékhez, míg a jók meg „reformerek”, lásd Kádár János, aki – bár óvatosan és halkan, de folyamatosan – harcol Moszkva diktátuma ellen, s ügyesen engedményeket ér el.
A rendszerváltozáskori ellenzék, s különösen annak jobboldali része, képtelen volt megérteni, miért nem áll ki mellettük teljes erővel a nyugat. Az MDF prominensei komolyan hitték, hogy a nyugati középjobb pártok egy emberként állnak majd ki mellettük, s döbbenten figyelték, hogy az MSZP-t mennyire imádják a nyugatiak.
Az ok az lehetett: az MDF prominensei nem férték hozzá a C-Újséghoz vagy közvetlenül a nyugati sajtóhoz, így nem ismerték ezt az általános nyugati hangulatot, hogy az MSZMP „reformerei” jót akartak, utódjuk az MSZP, így őket kell támogatni, szemben mindenféle, tök ismeretlen, a semmiből előbújt MDF-fel szemben.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
