Cigányútra ment ez is – újabb problémák a „roma” szakiskolánál

Összeférhetetlenségre hivatkozva kényszerülhet lemondásra a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat által fenntartott, Európai Polytechnikum Roma Nemzetiségi Nyelvoktató Szakképző Iskola és Speciális Szakiskola nevű intézmény igazgatója – értesült az mho.

Magyar Menedék - Chemtrail

Amint azt már megírtuk, az intézmény gazdálkodása kapcsán költségvetési csalás gyanújával indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a legutóbbi tájékoztatás szerint az eljárás határideje április 4-e.

Az intézmény fenntartását még a Roma Polgári Tömörülést vezető Makai István elnöksége idején vette át a roma önkormányzat egy kisegyháztól – több tízmilliós tartozással. Miután erre később fény derült, a botrány miatt Lakatos László elnök lemondott posztjáról. Csóka János Pál személyében az MSZP roma tagozatának budapesti elnöke lett az új vezető, aki később már támogatásáról biztosította Purebl Balázs iskolaigazgatót, és hitet tett amellett, hogy rendezik az intézmény gazdálkodását.

Hírdetés

Állunk minden vizsgálat elé – jelentette ki lapunknak korábban Purebl, aki szerint a pénzügyek körül minden rendben van, a hatósághoz forduló feljelentők csak szeretnék „ellehetetleníteni a működést”. Az igazgató politikai adok-kapoknak tartotta az ügyet.

Most azonban, információink szerint a fővárosi kormányhivatal által lefolytatott vizsgálat nyomán, kénytelen lehet lemondani a posztjáról. A mai közgyűlés első napirendi pontjaként szerepel is a kérdés, az előzmények tekintetében azonban komoly viták alakulhatnak ki. Úgy tudjuk, a hivatal azt kifogásolja, hogy nem pályázat útján nevezték ki az igazgatót, akinek ügyvédi kamarai tagsága összeférhetetlen a beosztásával.

Napi egy-két látogató a kultúrközpontban

A Cigány Történeti Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központot megalakulásakor a kormány harminckétmillió forinttal támogatta, ám a fenntartó tömörülés további forrásokra nem pályázott, miközben több olyan hónap is volt, amikor napi egy látogatójuk volt, egy év alatt összesen is alig több mint hatszáz fő kereste fel az intézményt – reagált a minap a humántárca a Makai István nevével fémjelzett, majd támogatáshiányra hivatkozva nemrég bezárt csepeli létesítménnyel kapcsolatos hírekre.

mho


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »