Cigányok lepik el vasárnap a Kálvin teret

Vasárnap délután Budapesten a Kálvin téren tartják a „Roma Büszkeség Napját”, amellyel párhuzamosan 14 másik országban is tartanak rendezvényeket.

A Mozaik Egyesület és az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat vasárnap ismét megrendezi a Roma Pride-ot, vagyis az ún. Roma Büszkeség Napját. A nemzetközi megmozdulás „felemeli szavát az emberi jogok mellett, valamint a terjedő etnikai türelmetlenséggel és konfliktusokkal szemben”, de a szinte csak cigányok által idős, magyar emberek sérelmére elkövetett erőszakra és gyilkosságokra pedig természetesen nem.

Hírdetés

Felhívja a figyelmet arra a szerintük méltatlan helyzetre, hogy Csehországban, Lety településen az egykori cigány koncentrációs tábor helyén Európai Uniós forrásokkal megtámogatva ma egy disznófarm működik. (A disznók számára ez valóban méltatlan – a szerk.)

Magyarországon elsősorban az ún. senki által sem ismert „roma kultúra” értékeit, ismert és kevésbé ismert cigány történelmi és kortárs kiválóságokat (valaki soroljon már fel legalább párat – a szerk.), közösségi értékteremtő kezdeményezéseket kívánnak felmutatni, egyszerre a roma közösségek és a szélesebb társadalmi nyilvánosság felé. „A Roma Büszkeség Napján” megerősítik azt a kezdeményezést is, amelynek célja, hogy a roma történelem és a roma holokausztról szóló tudás bekerüljön a közoktatás teljes rendszerébe, a Nemzeti Alaptantervbe.”

A vasárnap délután 3 órakor a Kálvin téren kezdődő rendezvényen felszólal Benjamin Abtan, az EGAM (European Grassroots Antiracist Movement) szervezet elnöke, a Roma Pride mozgalom európai főszervezője, Berki Judit, szociálpolitikus és tanodaalapító, Káló Norbert szociális munkás és üzemalapító, és Setét Jenő polgárjogi aktivista, valamint több „művész” is fellép majd.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »