Cigány tolvajok „lógnak” a temetőkapun

Hatékony a sepsiszentgyörgyi közös temetőben felszerelt térmegfigyelő kamerás rendszer: a lopások, rongálások száma jelentősen csökkent, amióta a temető kapujára is kifüggesztették a lefilmezett cigány tolvajok „kimerevített” fényképeit.

Máthé László, a közös temetőt működtető Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője érdeklődésünkre elmondta, virágtolvajokat filmeztek le „akció” közben, ezek fotóit (amelyek részletesen ábrázolják a lopást) függesztették ki a temető bejáratánál elrettentő példaként, illetve természetesen a megyei rendőrségen is jelentették az eseteket.

Hírdetés

A kamera folyamatosan működik, ami azért is hasznos, mivel utólag könnyebb a panaszok tisztázása: korábban például azt jelezték, hogy ismeretlen személyek megrongálták a sírköveket, ám utólag kiderült, hogy a temető területére betévedt kecskék, tehenek borogatták le a azokat.

– Bürokráciai akadályok ugyan még vannak, de előbb vagy utóbb 6 hektárral bővül a közös temető területe: ennek körbekerítését tervezzük. Helyszűke miatt az utóbbi időben ugyanis csupán azoknak a családoknak adtunk el sírhelyeket, ahol már halott volt, azokat a megkereséseket pedig visszautasítottuk, ahol hosszú távon terveztek az igénylők – fogalmazott Máthé.

székely hirmondó


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »