Cigány "menekültek" a pennsylvaniai Californiában: utcán székelés, szemét szétdobálása, közlekedési kihágások, egyéb kultúragazdagítás

Cigány "menekültek" a pennsylvaniai Californiában: utcán székelés, szemét szétdobálása, közlekedési kihágások, egyéb kultúragazdagítás

Bevezetésként szeretném leszögezni, hogy a szóban forgó egyéneket cigánynak nevezem, mert magyarul így hívják őket. Azt, hogy "roma", csak ott hagytam meg, ahol egy-egy megszólaló ezt a szót használja.

Azt is tudni kell, hogy a hírt lehozó médiafelületek többsége megtévesztő módon románokról (romanians), valamint nem dokumentált bevándorlókról (undocumented immigrants) beszél; ez utóbbi kifejezés az illegális bevándorlók polkorrekt megnevezése. Csak itt-ott jelent meg, hogy valójában cigányokról (gypsies) van szó, akik történetesen román állampolgárok.

Most pedig nézzük meg a részleteket!

2017. május-júniusban körülbelül 40 cigány érkezett a Pennsylvania államban lévő, 7000 lelket számláló California városba, ami Pittsburgh-től 35 mérföldnyire (56 kilométerre) délre található.

Hogyan kerültek oda?

A Post-Gazette szerint Romániából, Bukarest mellől érkezett menedékkérőkről van szó, akiket romaként vagy cigányként ismernek, és akik különböznek a románoktól. A cikkben azt is leírják, hogy a romák sok európai államban kisebbséget alkotnak, és gyakran előítélettel és diszkriminációval kell szembenézniük. Az egyik névtelenséget kérő cigány így beszélt: „Elhagytuk az országunkat [Romániát], de nem azért, mert szegények vagyunk. A rasszizmus miatt hagytuk el, és politikai menedéket kérünk”.

Az Egyesült Államok Bevándorlási és Vámhatósága (Immigration and Customs Enforcement – ICE) felvette a kérelmüket, de nem tartotta őket őrizetben, hanem az ún. őrizet helyetti alternatívaprogram (Alternative to Detention) keretében elengedte őket. A Post-Gazette által megkeresett bevándorlási tisztviselő elmondta, hogy ugyan nyomon követik az őrizet helyetti alternatívában lévő egyéneket, de nem ők helyezik el őket egy-egy területen.

A cigányok részére Vito Dentino californiai ingatlanügynök adott ki lakásokat. Elmondta, hogy nem bánta meg döntését, és úgy érzi, hogy őket – mármint a cigányokat – sokszor félreértik. (Megjegyzés: ha majd leamortizálva kapja vissza az ingatlanokat, kijózanodik, bár attól tartok, hogy nem a saját vagyonát kockáztatja, mert a szövetségi kormányzattól valószínűleg pénzbeli támogatást kap a cigányok elhelyezésére. Hasonlót már láthattunk Európában, ahol a kormányzatok az adófizetők pénzét felhasználva, ingatlanügynökségektől bérelnek lakásokat a muszlim migránsok elhelyezésére.)

És vajon hogyan viselkednek ezek a cigányok Californiában?

Nos, az kiderült a 2017. július 13-án megtartott városi tanácsi ülésen, ahova 150 dühös helyi amerikai zsúfolódott be, akik hangot adtak felháborodásuknak: a jövevények az utcán székelnek, szétdobálják a szemetet, csirkéket fejeznek le, a kocsijukat a kertben parkolják le, nem veszik figyelembe a közlekedési szabályokat, és a piacokon felfordulást okoznak.

Janet Bateman, aki több mint 50 éve él Californiában, követelte, hogy a tanács tagjai lépjenek kapcsolatba a szövetségi hatóságokkal, hogy azok magyarázzák meg a jövevények jelenlétét: „Charleroi nem kapta meg őket. Brownsville nem kapta meg őket. Hogyan kerültek ide? Ez nem a napfényes Kalifornia. Ez a pennsylvaniai California. Egy kisváros vagyunk. Hogyan jutottunk a szövetségi kormányzat eszébe? Ott van Pittsburgh, egy nagyváros. Ott van Maryland, ott van Ohio, ott van Nyugat-Virginia. Ki bökött rá a térképre és találta el a pennsylvaniai Californiát?”

Dawne Roberts helyi lakos elmondta a pittsburgi Action News 4 televíziónak: „Amit láttam, az az, hogy férfiak és gyerekek – nők általában soha -, a férfiak és a gyerekek letolják a nadrágjukat az utca közepén, székelnek, felhúzzák a nadrágjukat, és útjukra indulnak”.

Pam Duricic, aki egész életében Californiában élt, így nyilatkozott: „Nagyon sokszínű város vagyunk, nagyon nyitottak vagyunk, de ők nem asszimilálódnak a törvényeinkhez. Megértjük, hogy ezek bevándorlók. De ez nem ugyanaz a forgatókönyv, mint a nagyszüleinké. Ők [a nagyszüleink] nem azért jöttek ide, hogy felfordulást keltsenek”.

Ezenkívül a helyiek petíciót indítottak a bevándorlók életstílusa ellen, amit már több mint 600-an írtak alá.

A tanácstagok, a város elöljárója és Richard Encapera rendőrfőnök elmondta, hogy nem kaptak előzetes figyelmeztetést arról, hogy bevándorlók jönnek. Hozzátették, hogy nehézségbe ütközik, hogy a szövetségi hatóságokkal kapcsolatba lépjenek segítség- és magyarázatkérés végett.

Mint mindig, most is akadtak hasznos idióták.

Pete Ware végzős egyetemista elmondta, hogy készséges lenne az újonnan érkezettek megsegítésére. Más támogatók azt mondták, hogy a szomszédok gyanúja félelemből és tudatlanságból fakad.

Lisa Buday, aki egész életében Californiában élt, elmondta: „Semmi problémám nincs velük. Köszönni szoktam nekik… Ez egy közösség. Viselkedjünk emberként. Ez nem egy gyors folyamat”. (Megjegyzés: a neve alapján magyar felmenőkkel is bíró Ms. Buday esetleg megkérdezhetné rokonait, hogy milyen is a cigányokkal együtt élni. Ami pedig a beilleszkedési folyamatot illeti, az tényleg nem gyors, mert már hosszú évszázadok óta tart a sikerre való kilátás esélye nélkül.)

Larry Papini helyi lakos így folytatott polkorrekt erényvillogtatást: „Úgy gondolom, hogy egy halom bigott és rasszista van ebben a közösségben. Szeretném azt látni, hogy az emberek szívélyesebben fogadják a közösségünkbe érkező külföldieket”.

A hírrel a Fox televízió is foglalkozott.

Tucker Carlson műsorvezető meginterjúvolta George Eli amerikai állampolgárságú cigány filmrendezőt, aki az interjú során hazudozott, valamint kereste a kifogásokat.

Az interjú megtekinthető a YouTube-on, és aki beszél angolul, javaslom, hogy tegye meg. Aki nem beszél angolul, annak alább kiemelem a legfontosabb részeket, megtoldva saját megjegyzéseimmel.

Gypsies’ failure to assimilate sparks uproar in Pa.

Hírdetés

1:32-nél Eli azt mondja, hogy a roma emberek többsége nem erőszakos ember.

Rövid cáfolat: öregezés.
Hosszú cáfolat: a cigányok a lakosság kis arányát képezik, viszont a börtönökben felülreprezentáltak az erőszakos bűncselekmények elkövetői között.

1:40-nél Eli azt mondja, hogy most mindkét fél egy kissé a kulturális sokktól szenved.

Tipikus felelősségelkenés, amikor California város lakóit is hibáztatja a kialakult helyzetért.

2:16-nál Carlson megemlíti a közterületen való székelést, ami több helyen is tapasztalható, például az Egyesült Királyságban és Amerikában is.

2:45-nél Eli azt mondja, hogy ő is "roma", de ő és a családja a fürdőszobát használja, és hogy soha nem tapasztalta az utcán székelést.

Azért, mert ő és a családja ilyen, attól még az arányok nem változnak: a cigányok nagy többségét nem érdekli a higiénia.


Ez sem a valóság, csak ócska sztereotípia

3:42-nél Eli azt mondja, hogy sok ilyen "roma" Románia vidéki területéről jön, ahol nincs vezetékes víz, nincs áram.

A történelem folyamán az európai embereknek sem állt mindig rendelkezésükre vízöblítéses toalett, de ettől még nem székeltek mindenhova, hanem a kert végében latrinát ástak. Ezt a cigányok is megtehetnék, csak hát nincs igényük a higiéniára, és nincs kedvük az ásó vagy a csákány nyelének megfogására.

4:14-nél Carlson megemlíti, hogy ez egy eltérő etnikai csoport, eredetileg az indiai szubkontinensről származik, mire Eli azt mondja, hogy az több mint 1000 éve volt, és a "roma" nép természetszerűleg európai.

A cigányok kb. annyira európaiak csak azért, mert Európában születtek, mint amennyire Ahmed svéd, mert Svédországban született, vagy amennyire Mickey, az egér ló, mert istállóban született.

4:26-nál Carlson felteszi a kérdést: ez az eltérő csoport 1000 év alatt többnyire nem asszimilálódott abba a kultúrába, ami befogadta, és miért gondoljuk, hogy Pennsylvaniában majd asszimilálódni fog?

4:51-nél Eli elmondja, hogy Kelet-Európában rosszabbul bánnak a "romákkal", mint az Egyesült Államokban az afrikai amerikaiakkal az 1950-es években, mert Kelet-Európában nincs gazdasági lendület, és így a "romák" ott még segédmunkások sem tudnak lenni.

Az 1950-es évek Amerikájában a négerek nem ihattak azonos csapból, nem használhatták azt a mosdót, mint a fehérek; csak a busz hátuljában ülhettek; nem házasodhattak fehérekkel; sokszor nem engedték őket szavazni; nem járhattak a fehérekkel egy iskolába; a munkahelyeken nyílt faji okból elutasíthatták őket; végül, de nem utolsó sorban nem kaptak segélyt, ugyanis az általános segélyrendszer csak 1964/65-ben, Johnson elnök Nagy Társadalom /Great Society/ programjával indult.

Ezzel szemben napjainkban Kelet-Európában a cigányok ugyanazokat a csapokat és mosdóhelyiségeket használhatják, mint a fehérek; a buszon oda ülhetnek, ahova akarnak; bárkivel házasodhatnak; szavazhatnak; a fehérekkel egy iskolába járhatnak; a munkahelyeken nem lehet faji alapon elutasítani őket; végül, de nem utolsó sorban gyerekgyártási és egyéb segélyekkel tömik őket.

Ami pedig a cigányok munkába állását illeti, erre egyáltalán nem törekednek, hiszen a gyerekgyártási és egyéb segélyekből remekül megélnek.

6:15-nél Eli kijátssza a faji kártyát, hogy a "roma" népet sztereotipizálják, és ez nem tisztességes.

És vajon honnan ered a sztereotípia? Úgy bizony, a tömeges tapasztalatból!

Öröm az ürömben

A fenti hír hallatán nem kell elkeseredni, ugyanis nincs minden veszve.

Egyrészről azok az amerikaiak, akik a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy mit jelent cigányokkal együtt élni, soha többet nem fognak bedőlni a „jaj, igaztalanul üldözik szegényeket” propagandának.

Másrészről azokon a fórumokon, melyek a hírt leközlő médiafelületek alatt találhatók, úgy tűnik, hogy az emberek többsége jól látja, hogy miről is van szó. Az eddigi csodafegyver, a rasszizmus óbégatása nem fog az amerikai és egyéb nyugati hozzászólókon, akik azt akarják, hogy ezeket a cigányokat küldjék vissza oda, ahonnan jöttek. Emellett a közép-kelet-európai hozzászólók saját tapasztalataikat is megosztják a nyugatiakkal, és figyelmeztetik őket, hogy ne dőljenek be a cigányok hazugságainak.

Ennek szellemében kérem tehát a magyar olvasókat, hogy nyugati rokonaikat és ismerőseiket is tájékoztassák, hogy minél kevesebb ember üljön fel a cigánysajnáltatásnak.

Hidra – Kuruc.info

Forrás:

California Borough residents upset over Romanian immigrants – The borough said the immigrants were sent to California by U.S. Immigration and Customs Enforcement – Piling Up Complaints

Residents take complaints about immigrants moving in to borough leaders

Romanians seeking asylum are in California, Pa. as part of U.S. Immigration program; By Dan Majors, Stephanie Strasburg and Elizabeth Behrman; Pittsburgh Post-Gazette

Gypsies’ failure to assimilate sparks uproar in Pa.

"The Romanians Are Coming" – újabb brit tévé készített filmet az Angliába özönlő cigányokról, Bukarest felháborodva tiltakozik

"Köszönöm, Anglia, itt minden ingyen van!" – Három hálószobás házat épít Romániában a britektől havi 645 ezer forintnyi segélyt kapó cigány

Immár London elitnegyede is vizelettől bűzlik – hála az ingyen lakásokat követelő román cigányoknak

"Azonnal kiismerik a szociális ellátórendszer lehetőségeit" – Kanada után Anglia lett élősködő cigányaink úticélja


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »