Cigány fedősztorival adta ki magát magyarnak az iraki

Cigány fedősztorival adta ki magát magyarnak az iraki

Határtalan leleményességről tettek bizonyságot iraki migránsok. Magyar állampolgárnak adva ki magát próbált Romániából Magyarországra, onnan pedig Hollandiába jutni hét iraki bevándorló Arad megyében. Bátraké a szerencse, tartja a mondás. Ez most nem jött be, de legalább megpróbálták – nyugtathatják magukat a betolakodni szándékozók.

Az illetőkről a vizsgálat során kiderült, hogy iraki állampolgárok, ugyanazon család tagjai. A férj, feleség és három kiskorú leányuk előzőleg menedéket kért a román hatóságoktól. Elmondásuk szerint Hollandiába szerettek volna eljutni, ahol 13 ezer eurót fizettek volna segítőiknek. A román határrendészek tiltott határátlépés és hamis okirat felhasználása gyanújával kezdeményeztek büntető eljárást ellenük, míg a velük egy gépjárműben utazó három magyar állampolgár ellen embercsempészés gyanújával indult eljárás.

Hírdetés

Irigyelhetik jóval korábban érkezett elődeiket. Ők már úgy befészkelték magukat hozzánk, hogy cigánykérdésről már beszélni sem lehet.

Hunhír.info – MTI nyomán


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »