Chovanec-ügy: „Nem lesz nagy veszteség, ha elveszítjük” – mondta a belga nővér a haldokló szlovák férfiról

Chovanec-ügy: „Nem lesz nagy veszteség, ha elveszítjük” – mondta a belga nővér a haldokló szlovák férfiról

Belgiummal napi szinten foglalkoznak a 2018 februárjában rendőri túlkapás miatt elhunyt szlovák állampolgár ügyében, Szlovákiában a parlament elítélő határozattal készül reakcióként. Közben a belga sajtó új információkat közölt az esetről.

Boris Kollár nem véletlenül húzott párhuzamot hétfői sajtótájékoztatóján az Amerikában szintén rendőri brutalitás miatt meghalt George Floyd esetével. A kiszivárogtatott felvételen ugyanis jól látszik, hogy több rendőr is rátérdel a már hátrakötött kezű Jozef Chovanec testére (a nyakára is), közben jól szórakoznak a dolgon, megtörténik a sokat emlegetett karlendítés is.

Ez zajlik egy ideig, majd nagy sokára megjelenik a mentős és beadja Chovanecnek a nyugtatót, majd megfordítják a már eszméletlen férfit. Még akkor is látnak okot a mosolygásra, mikor nem tudják kitapintani a férfi pulzusát és rájönnek, hogy újraélesztést kell alkalmazniuk. Ijedtségnek, lelkiismeretfurdalásnak, feldúltságnak nyoma sincs, a felvételen szereplő rendőröket és mentősöket láthatóan nem túlságosan érdekelte a férfi sorsa, ahogy az sem tudatosult bennük, hogy hozzájárulhattak, ha nem egyenesen ők okozták a halálát. (A felvételt megtekinthető cikkünk végén – csak erős idegzetűeknek ajánljuk).

Chovanec az eddig ismert információk szerint jegy nélkül akart felszállni az egyik repülőgépre, a hatóságok felszólításának nem tett eleget. A reptéri rendőrség őrizetbe vette, ám cellájában véresre verte fejét a falban, ezért lefogták. Az ügy két és fél évig szunnyadt, elég egyértelműnek látszik, hogy a brüsszeli hatóságok megpróbálták eltussolni a nyilvánvaló túlkapást, mígnem a De Morgen és a Het Laatste Nieuws lapok nyilvánosságra hozták a cella megfigyelőkamerájának felvételét, amely teljesen más helyzetet teremtett.

A De Morgen nemrég hozzájutott a hivatalos nyomozati anyaghoz, amely tartalmazta az érintett rendőrök vallomását is. Eszerint Chovanecet 18:30-kor vették őrizetbe, egy órával később az ügyész úgy döntött, az őrizetesnek orvosra van szüksége, ám az orvos csak négy órával később vizsgálta meg

A VRT televízió közlése szerint a 23:25-kor kiérkező orvos megállapította, hogy a cella, ahova Chovancet zárták vizelettől és ürüléktől volt mocskos, ezért nem is ment be, hanem az ajtón kívülről kérdezgette Chovanecet hogyléte felől. Ezután távozott, anélkül, hogy a megfelelő módon megvizsgálta volna a férfit, ami nélkül nem is tudhatta megállapítani, hogy Chovanec maradhat-e a cellában vagy sem.

A szlovák férfi egy ideig nyugton maradt, majd éjjel 1:30 körül elkezdte az ajtóba verni a fejét. Az egyik rendőr a nyomozati anyag szerint megjegyezte, hogy ekkor már lehetett látni Chovanec önmaga okozta sérüléseit, de a szolgálatos kollégái visszahívták a cellától.

Fél órával később megint ütlegelni kezdte magát, hajnali 4:26-ra pedig már egész arca vérben úszott (innen kezdődik a nyilvánosságra hozott videó).

Ekkor (az első sérülések után három órával) ment be a cellába négy rendőr.

Hírdetés

„Be kell mennünk, vagy egy hullát hozhatunk ki onnan”

mondta a kamera felvétele szerint az egyik rendőr.

A kihallgatás során a rendőrök azt vallották, hogy az őrizetest erővel az ágyra nyomták, mert „támadólag lépett fel” ellenük. A videófelvételek szerint a rendőrök 16 percen át tartották lefogva a férfit (megjegyezzük, a lefogás enyhe kifejezés).

A vallomásukban azt állították, hogy azt hitték, egy német állampolgárról lehet szó, mert gyenge flamand nyelvtudásával nem tudta megértetni magát. Ebből adódott, hogy aztán az egyik 22 éves rendőrnő karlendítéssel tréfálkozott, emlékeztetve a francia színész, Louis de Funés egyik alakítására, amikor Hitlert próbálja utánozni. Ez 5:01-kor történt.

Nem sokkal ezután halhatott meg a szerencsétlenül járt szlovák férfi, és ezután hangzik el a kulcsmondat:

„Adjunk neki valamit. Mindenesetre, nem lesz nagy veszteség, ha elveszítjük”

mondta a De Morgen szerint az egyik kiérkező nővér.

A szíve leállásának hivatalos időpontja 5:03.

Chovanecet ezek után a Charleroi-i kórházba szállították, de a klinikai halál állapotából már nem tudták visszahozni. A törvényszéki orvos szerint a halál oka „művi fulladás”.

Körkép.sk, Sme.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »