Rossz szájízzel követi az ember a kibontakozó budapesti színházi csatát, és nem tud ebben az ügyben teljes mellszélességgel kiállni az elvbarátai mellett. Fél mellszélességgel sem. Aztán belebotlik egy cikkbe, ami a childfree, magyarán önként vállalt gyerektelen életmód iránti toleranciáról és elfogadásról szól, és akkor egy pillanat alatt megérti, hogy miről is szól ez az amúgy a jobboldal számára megnyerhetetlen kultúrkampf. Azért megnyerhetetlen, mert bár nekünk van igazunk, ők ebben jobbak. Tehetségesebbek. Nem véletlenül van így, hanem szükségszerűen. A jelenkori európai társadalom immár két évszázada úgy van berendezve, hogy a tehetségesek zömét balra húzza. Néhány erős tehetség persze a jobboldalon is marad, de azok szinte mind magányosak. Szükségszerű ez is: a jobboldali tehetségnek a jobboldali tehetségtelenekhez nem tud köze lenni, és ha megmarad jobboldalinak, a baloldali tehetségesekhez sem tud köze lenni. A baloldalon ott van a tehetségesek színes, eleven, forgatagos köztársasága, a jobboldalon pedig a tehetséges magányosok, akik a baloldali tehetségesek ellen jó ha fél szívvel hajlandók csatába menni, vagy még úgy sem. És akkor pofán vág ez a childfree dolog. És a napnál világosabbá válik, hogy az a baloldali kultúra, ami a ránk köszönő jólétben a szemünk láttára kiteljesedett, és most a színházak szabadságáért indul ütközetbe, a mélyben valójában önfelszámoló, önmagát dekonstruáló kultúra. Szakralitás nélkül, gyerekek nélkül, biztos pontok és kapaszkodók nélkül. Európa mai baloldali kultúrája a semmibe hanyatlás szabadságának kultúrája. (…)***S egy hozzászólás a mandiner.hu-ról:@repulokA művészet nem így működik és soha nem is működött így. A színművészet, képzőművészet, zeneművészet, építő- és iparművészet legmagasabb szintjét mindig a politikai és gazdasági elit kezében felgyűlt adóból és profitból finanszírozták. Sok múltban készült és általunk is csodált tárgy és alkotás soha nem jött volna létre ‘osztálytársadalom’ nélkül, és a ma már sokkal többféle magasművészet sem jönne létre, ha azok finanszíroznák, akik fogyasztani akarják. Nem is nagyon termel ott, ahol szegény a ‘demokrácia’ vagy műveletlen, iskolázatlan a vagyonos réteg. A ritka művésztehetség oda húzódik, ahol meg tudják fizetni. Egyébként túloz Bencsik Gábor. A baloldali „tehetségesek színes, eleven, forgatagos köztársasága” jórészt közepesekből áll és egyáltalán nem nagy, inkább hangos. A sajtóhatalom fújja fel, amely kétségkívül baloldali már talán kétszáz éve, és a baloldali politikát és egyetemi-szellemi szférát finanszírozó, háttérben maradó globális tőke. A jobboldali közepesek elvesznek, mert messze nem áll mögöttük akkora magántőke. (Izgalmas kérdés, de messze vezet, hogy miért.) Egyébként a politikai oldaliság leginkább az irodalomban és az előadóművészetben értelmezhető, illetve bizonyos mértékig a képzőművészetben. Baloldali vagy jobboldali épület, műtárgy vagy zene nem létezik. A legtehetségesebbeket pedig ez a dolog még meg sem karcolja, mert nem a külső elvárásoknak alkotnak. A színház persze azért jött létre, hogy politizáljon, de az osztálytársadalmakban, aki túl direkt módon csinálta, az nem sokáig húzta, mert agyonütötték. A történet és a katarzis volt a lényege a klasszikus színháznak, minden egyéb újkori találmány. És évezredeken át nem volt könyvkiadás, tehát irodalom, még a zenés színház, az opera is újkori találmány. Aki számított, akinek befolyása volt, az ott ült a színházban. Volt mire, kire hatni. Ehhez képest a mai tömegtársadalomban nevetséges a színházak ambíciója, hogy az esténként betérő max. párszáz embert a színpadról rávegyék arra, hogy kire szavazzanak. A mai politikai színház egy belterjes homokozó, semmi egyéb. Jelentéktelen dolog. Nem érdemes a politikai hatalom figyelmére. Hadd játszadozzanak magukban a belpesti liberálkommunista köztársaság lakói, hadd higgyék, hogy a színházaikban elhangzottak mennyire fontosak. Azért van bennünk rossz szájíz, mert teljesen fölösleges, sőt kifejezetten káros a kormánynak ilyesmivel etetni a baloldali propagandasajtót. Hadd fogdossa G.P. a Katonában a színésznők nemi szervét, ha azok tűrik. Mi közünk hozzá?Nagyon szerettem a Katonát, ameddig klasszikus katarzisszínház volt. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a színészek (vagy inkább a rendezők) a szavazatommal foglalkoznak – és többé nem mentem oda. Még próbálkoztam itt-ott, de vagy silány volt a produkció vagy ugyanúgy politizáltak, esetleg az értékrendemhez közelálló módon. Az sem érdekel. Színházimádó voltam, de már régóta nem megyek. A zenével nem lehet politikai propagandát művelni. Az sem zavar, ha tudom, hogy egy-egy jó zenésznek mi a politikai álláspontja, de a normálisabbak nem akarják, hogy tudjuk. Azért szóljon, ha valaki tud egy katarzis-színházról.Tovább a cikkhez
Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »
