A németországi politikai elit és a fősodratú sajtó elborzadva tekint a kelet-németországi Chemnitzre, ahol az elmúlt napokban több ezren tüntettek a migránsok által elkövetett gyilkosságok miatt. A címlapokon a szélsőjobboldal térnyerésével, futballhuligánok erőszakos fellépésével és a náci múlt rémének előbújásával riogatnak. Ezt a narratívát vette át többnyire az európai sajtó is.
Magyarországon a kormánypropaganda jól megfontolt érdekből Németország ébredésével magyarázza az eseményeket. Érthető, hiszen a migrációkritikus német hangok rezonálnak a magyar kormány migránspolitikájával. A hazai ellenzéki, vagy nem kormánypárti (különösen a balliberálisnak tekinthető orgánumokban) sajtóban inkább a Németországban és Európában hódító fősodor „igazsága” uralkodik. Sajnálatos, hogy a jobboldali ellenzék újságíróinak és véleményvezéreinek köreiben is észrevehető Chemnitz esetén a fősodorhoz való kényszeres igazodás: „dafke is ellent kell mondani a kormánypárti sajtónak, akármit is írnak”.
Csakhogy a magyar belpolitikának nem Chemnitzben kell megvívnia a harcát. Ugyanakkor észre kell venni, hogy Németországban épp egy átalakulás kezdete zajlik. És még ha ennek valóban meg is vannak a szélsőséges leágazásai, ezek mind annak a következményei, hogy a német politikai elit szőnyeg alá söpörte a migráció okozta társadalmi feszültségeket, izolálta a kritikus hangokat. Ez pedig nem vezet máshoz, minthogy az elégedetlenség, a tehetetlen düh, radikalizmus és erőszak formájában tör utat magának a felszínre.
Az agresszív kilengések bűnösei éppen azok, akik évek óta nem hajlandóak meghallani a német emberek hangját. Akik nem képesek megérteni, hogy a német emberek nem akarnak egy olyan országban élni, ahol lesütött szemmel kell eltűrniük a migránsbűnözés terjedését, és tolerálniuk egy párhuzamos társadalom létrejöttét a hazájukban.
De Chemnitz egy olyan tünet, amit ez a vak és süket német politikai elit továbbra is félrekezel. Heiko Maas szociáldemokrata külügyminiszter a tüntetések hatására elzarándokolt a náci bűnök egyik helyszínére, Dachauba, majd kioktatóan kijelentette: „az ilyen helyszínek mutatnak rá arra, hogy Németországnak milyen felelőssége is van az idegengyűlölet és a diktatúrák elleni fellépésben”.
Heiko Maas láthatóan nem fogja fel, hogy ezzel csak olajat locsol a tűzre. Ő és politikustársai vádaskodva, illetve megbélyegzően elhazudják a német emberek jogát ahhoz, hogy halottaikra emlékezhessenek. Arcul csapják azokat a békés tüntetőket, akik Chemnitzben magasba emelték a bevándorlók által meggyilkoltak fényképeit, hogy emlékeztessenek: elég volt!
Az is szégyenteljes, ahogy Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata államfő támogatásával koncertekkel akarják elnyomni a tüntető német emberek és az áldozatok szeretteinek hangját. Megalázóan, ingyen Coca Cola ígéretével vesztegetnék meg a német társadalmat, mindezzel azt üzenve: „igyál és mulass, szállj szembe a szélsőjobboldallal!”
Vajon meddig lehet még hülyének nézni a német embereket? Csodálkozunk, ha egyre többeknek a keze szorul ökölbe?
A XX. század elején a gyenge weimari Németország adott utat Adolf Hitlernek és a náciknak. Az I. világháború után a győztes hatalmak megalázták az országot és annak népét. Hitler felkorbácsolta az emberek szégyenérzet iránti dühét, erőt, védelmet, bosszút és a nagyság ígéretét ajánlotta a németeknek. „Deutschland erwache” vagyis „Németország ébredj”, hirdették a nácik.
Jelenünk német politikai elitje pontosan ennek az „ébredésnek” az újra eljövetelétől retteg. A történelem azonban akkor kap lehetőséget arra, hogy megismételje önmagát, ha a német politika nem ismeri fel, hogy Németország ébredésének nem kell szükségszerűen másolnia a náci utat.
Ha a német politikai elit küzdeni akar a szélsőjobboldal ellen, akkor tegye meg. De álljon a német társadalom mellé, hallgassa meg a segítségkérését, a félelmeit, és védje meg a népét, ne nézze ostobának. Ellenkező esetben is visszatarthatatlanul el fog jönni az ébredés ideje, csakhogy az sokkal fájdalmasabb lehet majd.
Fotó: picture alliance/dpa
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
