Che Guevara elvtárs hadüzenete

Che Guevara elvtárs hadüzenete

Május 1-jétől kezdjük ellenállásnak nevezni az ellenzéket – ezt Hiller István, az MSZP választmányának elnöke mondta, aki szerint az új választási kampány mindig a választás másnapján kezdődik. Tévedésnek nevezte, hogy vannak, akik azt gondolják, elég 2021 novemberében összekalapálni az együttműködést – jelentette a sajtó.

Meghallják-e ezt Brüsszelben?

A politikai ellenállás fogalma egy parlamenten kívüli, nem is mindig legális, hanem inkább törvényen kívüli tevékenységet takar, de ellenállónak nevezték például Che Guevarát is. Az Európai Unió – jelenleg még – nem a dzsungelharcok színtere. Parlamenti demokráciák alkotják az uniót. Parlamenti demokráciában ellenzék tartja szemmel a kormányt, az ellenállás meglehetősen háborús hangulatú fogalom. Hiller István egyetemi oktató. A parlamentben kapja jövedelmét, ott szerepel a széksorok között hosszú ideje jó pénzért. Ennyire buta, hogy az alapokat sem értette meg? Mentális zavara lehetett a munka ünnepén, a sajtó ugyanis szó szerint a következőt írja a tudósításban: „Ők az ellenállás ellenfelei, közölte.” Nos, ennek a mondatnak nincs értelme.

Az „ellenállás ellenfele” azt jelenti, hogy küzd az ellenállás ellen. Besörözött a sátorban Hiller elvtárs? Hiller István korábban is mondott sületlenséget. Szakminiszterként helyezett át egy másik korszakba egy nagy költőt. 2004 októberében Hiller István népes sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Balassi Bálint 400 éve született. A baj az, hogy akkortól visszaszámítva a 400 évet: Balassi már tíz éve halott volt. A 400-at 450-nel összetéveszteni egy „magyar történész” által meglehetősen blamás. Most hadüzenetet jelentett be: a parlamenti keret szűk neki. Ki kell menni az utcára, és erőltetni azt az „utcai politizálást”, amelyet Hiller pártjának korábbi elnöke, Lendvai Ildikó hosszan kigúnyolt – akkor, amikor az MSZP volt kormányzati pozícióban. És még ki tudja, mit tartalmaz az „ellenállás”.

Az erkélyre mászást a külföldről pénzelt vörös gárdisták már kipróbálták – nem túl nagy eredménnyel. Kalasnyikovval küzdeni a Mátra, a Bükk, vagy a Bakony, a Vértes rengetegében – nos, a május elsejei sajtófotók tanúsága szerint Hiller elvtárs ehhez már nem eléggé sportos alakú. Che Guevara jobban tartotta magát. A magyarázat a súlyos infantilizmus körül keresendő. Hiller István mind a mai napig nem tudja elfogadni a magyar választópolgárok akaratát. Gyerekes daccal tiltakozik a választási eredmény ellen. Duzzog a társadalom akaratnyilvánítása miatt.

Ha többet inna, el is sírná magát. Ellenállás – a demokráciával szemben. Hiller valószínűleg leváltaná a társadalmat – ha tudná. A haza lakossága méltatlan arra, hogy ő politikusként szolgálja. Már nem új választás, még csak nem is új rendszerváltozás kell: egyértelműen lakosságcsere szükséges. Megérdemli az migránstömeget ez az éretlen népség – dohoghatja magában. Ő már most „összekalapálja” az együttműködést. Igen: ő kalapácsos emberként minden nehézséget szögnek lát. A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni, a bolsevizmus az egyetlen tan, amely az osztályharcot győzelemre viheti. Az osztályháborúra a gárda készen áll – énekelhetné felgyúltan. Hiller szavai azt jelzik: megint kísértet járja be Európát.

Az ellenálláshoz kínálja magát a régi eszme. Kézben a kéz és vállhoz a váll… Lángoló, tűzszínű zászlóval rohannának az éjek éjén át, hogy a sok sápadt arcra a hajnal bíborát derítsék. Miközben zendülő ének az égre lobog.

Kovács G. Tibor – www.gondola.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »