CENZÚRA! CENZÚRA!

CENZÚRA! CENZÚRA!

Sőt! Diktatúra! Annyira rettegünk a 444 zseniális, független, az igazságot mindig kegyetlenül kimondó megvesztegethetetlen jakobinusaitól, hogy az intercity járatain egyszerűen letiltottuk őket. Hogy a vidáman intercityző ifjak ne jussanak hozzá az igazság mérgéhez. Hogy ezt honnan lehet tudni? Hát innen (figyelem! Kurva hosszú, részletekbe menő, fölöttébb tanulságos írás következik!):

„Pornótól a torrentig minden megy az Intercityn, kivéve a 444.hu-t

Az utóbbi időben több olvasónk is jelezte, hogy a MÁV wifijéről nem tudja megnyitni a 444-et. Először Norbert szólt február elején, hogy az Esztergom-Budapest vonalon döcögve hiába próbálta megnyitni az oldalunkat a fedélzeti wifiről, az hosszú erőlködés után mégsem töltött be. Egyébként a miénken kívül minden más oldal hibátlanul működött.

Herczeg Márk kollégám a Törökbálint és Biatorbágy közötti vonalon találkozott ugyanezzel a problémával. Gábor nevű olvasónknak a Pécsre tartó IC-n, Zoltánnak pedig a Keleti-Újszász-Szolnok vonalon nem sikerült megnyitni az oldalt a vonatos wifiről.

Mivel első hallásra nagyon meredeknek hangzott, hogy az állami vasúton blokkolva lenne az oldalunk, ezért az elmúlt két hétben több vonalon is megpróbáltam a fedélzeti wifiről megnyitni a 444.hu-t.

Sehol sem sikerült!

Csak semmi multimédiázás!

A múlt hét szerdán először a szegedi IC-re szálltam fel, hogy megnézzem, melyik oldalakat blokkolja még a rendszer. A vonatnak még el sem kellett indulnia, hogy csatlakozni tudjak a MAVSTART-WiFi014 nevű hálózathoz, és a vonat-wifi a PornHubtól Bayer Zsolt blogjáig szinte mindent elbírt, csak a 444 maradt elérhetetlen egész úton.

„Szolgáltató vállalatként fontosnak tartjuk, hogy vasúti utazását komfortossá, járatunkon töltött idejét pedig hasznossá tegyük” – biztosít bennünket a MÁV honlapja arról, hogy nem fogunk unatkozni az InterCity fedélzetén, mert a helyjegyért elvileg nemcsak kitakarított kocsikat, hanem használható internetet is kapunk.

A vonatokon a wifiket a Magyar Telekom üzemelteti, és mivel kocsinként 7,2 Mbps-os sávszélességen kell osztoznunk a többi utassal, a MÁV is tisztában van azzal, hogy nem ez minden idők legizmosabb hálózata. A tömeges idegosszeroppanás elkerülése érdekében a felhasználói feltételeknél előre kikötik, hogy

„a multimédiás és hasonlóan nagy adatforgalmat generáló oldalak és alkalmazások (pl. filmek letöltése, videó- és fájlmegosztó oldalak stb.) elérését a rendszer korlátozza”.

A kocsiban a sebesség tényleg nem éppen szédítő, de mivel szerda délben haladunk Cegléd felé, a félig üres Kodály IC-n alig kell néhány telefonját piszkáló utassal versenyeznem a 7,2 Mbps-ért.

A kincstári pesszimizmus ellenére minden oldalt meg tudtam nyitni, kivéve a 444-et.

Nem a mérettel van gond

Persze felmerült, hogy talán a nagyméretű képekkel és gifekkel teli címlapunk miatt a  „nagy adatforgalmat generáló oldalak” közé sorolta a rendszer, de ez alapján egy rakás másik hírportálnak sem kellett volna megjelennie.

Az Index címlapja, aminek a betöltése majdnem kétszer annyi sávszélességet zabál fel (9 megabyte), mint a 444 (5 megabyte), rövid ideig tartó erőlködés után tökéletesen bejött, tehát az már biztos, hogy nem az adatforgalommal van a gond.

Közben mobilnetről is megnyitottam a 444-et, hogy ellenőrizzem, esetleg nem a szervereink álltak-e le, de ott rendben működött az oldal. Aztán a MÁV-os wifin hiába próbálkoztam újra néhány állomással később, az idő sem tudta megszerettetni a 444-et a hálózattal.

Az sem valószínű, hogy a MÁV nem gondolná elég hasznos időtöltésnek a cikkek olvasgatását, mert a rendszer rajtunk kívül az összes többi híroldalt és blogot elviseli.

Itt van például az Origo. A Magyar Idők is szépen lejött. De a kormányközelinek éppen nem mondható hvg.hu-val sem volt gond.

De akár a 24.hu-t is olvasgathattam volna. Ahogy a Bayer Zsolt dühöngője is simán betöltődött.

Hírdetés

Annak sem láttam nyomát, hogy az IC-n kifejezetten sávszélességet zabáló oldalakat tiltotta volna le a rendszer, mert a netfaló Youtube – ahol nemcsak szövegek és képek, hanem videók is jönnek minden egyes oldalletöltésnél –, gond nélkül megjelent.

Az sem látszik, hogy lenne bármiféle tartalomalapú korlátozás a MÁV-os wifin, mert a hátam mögül a kijelzőmre bámuló, idősebb úr legnagyobb örömére, a PornHub is simán bejött.

A MÁV szabályzata szerint a másik tiltott kategóriába a fájlmegosztók tartoznának, de például az nCore nem akadt fenn a szűrőn:

Már Cegléden járt a vonat, de a 444-en kívül még mindig nem sikerült olyan oldalt találnom, amit ugyanúgy blokkolt volna a rendszer.

Van egy kerülőút

Ha egy adott területen korlátozzák valamelyik oldalt, akkor a legegyszerűbb egy proxy szerver segítségével megkerülni a blokádot.

Amikor egy proxy szerveren keresztül akarok elérni egy oldalt, az pont olyan, mintha kormánytagként egy strómant bíznék meg azzal, hogy szétnyerje magát a közbeszerzéseken, mert a szabályok nekem nem engedik, hogy elinduljak. Itt a proxy szerver az én gépem helyett küldte el a kérést a kiszolgálónak, majd ahogy válaszul megkapta a 444-et, azt szépen visszaküldte nekem. Ha tehát a szolgáltató valamilyen okból – például túl nagy adatforgalom, politikailag necces, törvényileg tiltott vagy szerzői jogilag védett tartalom lekérése miatt– szeretné megakadályozni a felhasználó internetezését, azaz blokkolja, akkor a felhasználó titkosított kapcsolattal (proxy szerver vagy VPN használatával) tudja kikerülni az akadályt.

Magyarul, ha a MÁV-szerelvény wifije nem tudta, hogy a 444-et akarjuk megnézni, simán átengedte a tartalmat a hálózatán. Így a Hide My Ass oldalon keresztül, egy brit szerver segítségével végre sikerült elérnem az oldalt.

Kiderül az is, hogy nem egyedül ezzel a járattal van gond, mert miután Cegléden átszálltam a Nyíregyháza felől érkező Nyírség IC-re, ugyanez volt. Azon a vonaton a MAVSTART-WiFi779 nevű hálózaton minden hasított, a 444 viszont megint elérhetetlen volt.

Index megy. 444 nem megy.

Az internet a másodosztályon az annyiban más, hogy ott már pornó sincs

De nem csak a feláras IC-vonatokon lehet internetezni, hanem például a Déli pályaudvarról induló, másodosztályú Flirt motorvonatokon is. Mivel kedd déluttán a S12-es járat teljesen tömve volt a hazafelé taró ingázókkal, a wifi teljesen használhatatlan volt, így teljesen demokratikusan semmit sem lehetett megnyitni Budaörsig.

Budaörsön aztán átszálltam a Győr felől érkező S10-es vonatra, amin már szinte hibátlanul működött a MAVSTART-WiFi531 nevű hálózat. A gond csak az volt, hogy a 444 ezen sem töltött be.

Az IC-s utamhoz hasonlóan a többi híroldal és az nCore itt is gond nélkül betöltött. A másodosztályú kocsin működő rendszer csak akkor mutatott újat, amikor a PornHubot akartam megnyitni.

Itt bejött a blacklistes oldal, és a rendszer már nem időtúllépésre hivatkozott, hanem azt mondta, hogy a pornóoldal túl nagy sávszélességet ígényel, így ha én Kelenföld és a Dél között megnézném a Long Distance Cumshot negyedik részét, akkor félő, hogy mások nem tudnák használni a rendszert.

Azzal persze semmi baj nincs, hogy a vonaton nem lehet pornót nézni – inkább az a bizarr, hogy a helyjegyes IC-n simán lehet -, de ugyanez a rendszer a szintén nagy sávszélességű Youtube-ot simán betöltötte.

Sajnos itt sem derült ki, hogy a 444 melyik blokkolt kategóriába tartozik a MÁV-nál. Mi a saját fejlesztőinkkel már ellenőriztük, hogy nem a mi beállításainkál csúszott-e meg valami, de semmi ilyesmit nem találtunk. Ráadásul a Telekom többi hálózatánál sem volt gond az oldal betöltésével.

A problémával természetesen már a múlt héten megkerestük a MÁV-ot is. A vállalat szóvivője telefonon annyit mondott, hogy a vonatokon működő hálózatokért nem vállalnak felelősséget, azokat a Magyar Telekom üzemelteti, ezért hozzájuk továbbították a kérdést. Ennél bővebb választ azóta sem kaptunk. 

Update: A cikk megjelenése után a Magyar Telekom Kommunikációs Igazgatósága jelezte, hogy csak a cikkünkből értesültek a problémáról. Szerintük a szolgáltatás nem tette elérhetetlenné az oldalt, hiszen a sávszélesség jellemzően honlapok böngészésére, e-mailek fogadásra és küldésre, közösségi oldalak látogatására alkalmas. Hozzátették, hogy a kollégáik már vizsgálják a hiba okát, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szolgáltatást zökkenőmentesen használhassák a 444.hu olvasói is.”

Aztakurva, mi?! Négy tűrhetetlenül hosszú, kibaszott oldalon át van bebizonyítva, hogy a MÁV (Orbán személyes utasítására!) blokkolja a 444-et a vonaton.

Már éppen összeült az ENSZ BT, amikor újabb hír jött, ez:

„A 444-nek ismét sikerült megszívatnia magát

Pár nappal korábban a haladóbaloldal legékesebb internetes lapja, a 444 azt sejtette, hogy a MÁV Lendvai Ildikó módszereivel cenzúrázza őket. Ugyanis rájöttek arra, hogy a MÁV vonatain elérhetetlen a portál. Ahogyan az várható volt, egyből beindult a liberális hiszti, diktatúrát kiáltottak és sokadszorra temették a sajtószabadságot.

Kiderült azonban, hogy az egészből semmi sem igaz, sőt a 444 megszívatta saját magát. Farkast, diktatúrát, cenzúrát, Orbánt kiáltottak, pedig ők korlátozták a saját elérésüket.

Az ifjúbaloldali sorosjugend, a Kettős Mérce, már-már kádári időket idéző diktatúráról álmodott a 444 állítólagos cenzúrázásának ügyében.

Ha valóság az, amit a 444 cikke sejtet, akkor diktatúrákat idéző cenzúrával van dolgunk régóta először Magyarországon” – írták a Facebook-oldalukra.

Már az első perctől látszott, hogy nyilvánvalóan ostobaság az egész cikk, de a sztori rávilágított a liberálisok lelkivilágára, elismerik, hogy eddig nem volt diktatúra, sőt cenzúra sem, és minden alapot nélkülözve tesznek közzé összeesküvés-elméleteket meghazudtoló irományokat.

A 444.hu egyenesen azt sejtette, hogy a MÁV szándékosan korlátozza a portált az Intercityken.

A politikai összeesküvés-elméletekben amúgy is élen járó 444-ről kiderült, hogy nem a MÁV blokkolta a portált, nem is a Magyar Telekom rendszerében volt a hiba, hanem az ő szervereiket üzemeltető rendszergazdák csesztek el valamit.

Sajnos már kijavították a hibát, így Magyarország egyetlen 444-mentes övezete is megszűnt. Ez viszont gáz!”

Na tessék, itt a teljes összeomlás! Már csak az a kérdés, hogy a 444 felszopója, a Kettősmérce bocsánatot kér-e. Legalább…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »