Caracal: megtalálták azt a telefont, amelyrõl Dincã Luiza családját hívta

Caracal: megtalálták azt a telefont, amelyrõl Dincã Luiza családját hívta

A nyomozók találtak még egy mobiltelefont – immár a negyediket -, amelyről Gheorghe Dincă a Luiza Melencu családját hívta a lány eltűnését követően, jelentette be szerdán Tonel Pop ügyvéd.

‘A számítógépszakértők elemzéseket végeznek a helyszínen. Találtak még egy telefont, amely a Dincáé, most elemzik az adatait. Ez már a negyedik telefon. Ezt a telefont és kártyát használta Dincă, amikor felhívta a Luiza családját. A telefont egy családnál találták meg a hatóságok’ – nyilatkozta Tonel Pop, a Luiza családjának az ügyvédje.

Hozzátette, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) informatikusai csütörtökön végzik el a szakértői vizsgálatot a korábban a Gheorghe Dincă házában talált három telefonon, laptopon és fényképezőgépen.

‘Megérkezett az Alexandra telefonja is, amelyet eddig csak a biológiai bizonyítékok miatt vizsgáltak meg. Most azt is megvizsgálják az informatikusok’ – szögezte még le Pop.

Az ügyvéd azt is elmondta, hogy további csontdarabokat is találtak, ezek közül néhány emberi eredetű.

A DIICOT ügyészei és a rendőrség kriminológusai szerdán, immár hatodik napja, folytatják a helyszíni vizsgálatokat Gheorghe Dincă caracali lakhelyén, aki beismerte, hogy meggyilkolta Alexandra Măceşanut és Luiza Melencut. (agerpres)

CARACALI GYILKOSSÁGOK

» Emberi maradványokat találhattak a Caracal közelében eltűnt két lány után nyomozó hatóságok egy férfinél

» Őrizetbe vették a caracali ügy gyanúsítottját

» Dăncilă arra kéri a pártokat, ne politizálják a caracali ügyet

» Caracali ügy: Gheorghe Dincă nevére előzetes letartóztatási parancsot állított ki a törvényszék

» Dăncilă népszavazás kiírását fontolgatja a súlyos bűncselekményekért kiszabható büntetések megszigorításáról

» Intézményközi munkacsoportot hoznak létre a krízishelyzetekre adott hatósági reakciók felgyorsítására

» Caracali ügy: Több ezren tüntettek a belügyminisztérium székháza előtt szombat este

» Menesztették tisztségéből az Olt megyei és a caracali rendőrparancsnokot

» Az ügyészség már minősített emberölés miatt folytat bűnvádi eljárást a caracali férfi ellen

» Ellenőrzéseket végez az Igazságszolgáltatási Felügyelet a caracali ügy kapcsán

» További gyilkosságok elkövetésével is gyanúsítják a caracali gyilkosságok gyanúsítottját

» Egy hétig sem bírta hivatalában az új belügyminiszter

» Cioloş szerint a caracali történések azt mutatják, hogy alapos államreformra van szükség

» Raed Arafat vezeti majd azt a parancsnokságot, amely a caracali ügy miatt jött létre

Hírdetés

» Egy férfi azt írta SMS-ben az egyik caracali áldozat anyjának, hogy a lánya még él

» Börtönkórházba szállították kivizsgálásra a caracali gyilkosságok gyanúsítottját

» Parkot létesítenek a meggyilkolt Alexandra Măceşanu emlékére

» Egy cipruson élő nő azzal riasztotta a rendőrséget, hogy az egyik caracali áldozat még mindig életben van

» Czika Tihamér: Románia, a sokkok országa

» Fifor: senki nem számíthat bocsánatra, aki a caracali ügyben hibázott

» Nyilvánosságra kerültek azok a beszélgetések, amelyeket az Olt megyei meggyilkolt lány halála előtt a hatóságokkal folytatott

» Columbo felesége: Alexandra nem csak egy sorozatgyilkos áldozata

» A DIICOT-nak még mindig nincs bizonyítéka arról, hogy meggyilkolták volna a lányokat

» A DIICOT központi szerve vette át a caracali ügyben folyó nyomozást

» Egy sokkhatás érte a román társadalmat, ami mindig pozitív és negatív energiákat is felszabadít

» Sajtótájékoztató összehívását követelik civil szervezetek a caracali üggyel kapcsolatban

» Libertatea: Az Olt megyei rendőrök együttműködtek az alvilággal Alexandra keresése közben

» A caracali tragédia kapcsán tett kijelentései miatt lemondatták az oktatásügyi minisztert

» Kamaszlányé voltak a Gheorghe Dincă udvarán talált csontok

» A caracali tragédia kapcsán tett kijelentései miatt lemondatták az oktatásügyi minisztert

» Nyomozás folyik a caracali gyanúsított házánál. Dincă új nyomokat szolgáltatott

» “Ha nem lenne kurva vére, nem került volna bajba” Pszichológus a rendőri szexizmusról

» A DNS tesztek szerint 99 százalék az esélye, hogy a Dincă házában talált csontok az Alexandráé legyenek

» Megtalálták Alexandra Măceşanu telefonját Dincă házánál

» Több száz cipőt raktak ki a belügyminisztérium épülete elé az eltűnt gyerekek emlékére

» Nemzetközi szakértők segítségét kérik Alexandra szülei lányuk feltételezett maradványai azonosításában

» Gheorghe Dincă ügyvédje azt állítja, hogy védence prostituáltaknak nézte áldozatait

» Caracali ügy: feltörték az igazságügyi orvostani intézet honlapját

» A DIICOT annak nyomait keresi, hogy járt-e Luiza Melencu a gyanúsított lakásában

» A rendőrök megtalálhatták Luiza Melencu maradványait is

» Négy személyt megbírságolták azok közül, akik Caracalon tüntettek július 28-29-én

» Fifor nem válaszolt arra a kérdésre, hogy volt-e információcsere a rendőrök és caracali alvilág között

további közviták »


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »