Čaputová szerint is jobb lenne az első félévben megtartani az előrehozott választást

Čaputová szerint is jobb lenne az első félévben megtartani az előrehozott választást

Zuzana Čaputová államfő szerint jobb lenne az év első felében megtartani az előrehozott választást, de elfogadja a szeptemberi időpontot is. Szerdai nyilatkozatában az államfő hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormánynak csupán ideiglenes megbízatása van.

Ha eredménytelenül végződnének az előrehozott választás időpontjáról szóló egyeztetések, az államfő kész visszavonni az ideiglenes megbízatást és a szükséges időre hivatalnokkormányt nevez ki.

„Nyilvánvalóan nem születik meg könnyen az előrehozott választásról szóló megállapodás, ezért a szeptemberi dátum is elfogadható számomra, ha a pártok ebben tudnak megegyezni. A legfontosabb, hogy január végéig lezárják ezt a témát, hogy a polgároknak világos választ tudjunk adni arra, mikor és hogyan jut ki az ország a belpolitikai válságból” – jelentette ki az államfő.

Emlékeztetett, hogy a jelenlegi kormánynak csupán ideiglenes megbízatása van, mivel a parlament megvonta tőle a bizalmat.

Hírdetés

Čaputová leszögezte, hogy az ideiglenes Heger-kabinet nem számíthat kényelmes kormányzásra az előrehozott választásig, mert a nyilvánosság és maga az államfő is szigorúan figyelni fogja a tevékenységét.

Elengedhetetlennek tartja, hogy a kormány bebiztosítsa a válságoktól sújtott kulcsfontosságú ágazatok működését, megemlítette a magas energiaárak következményeinek enyhítését, az egészségügy, a járóbeteg-ellátás gondjait, a legszegényebb rétegek célzott támogatását, az önkormányzatok helyzetének stabilizálását és a helyreállítási tervvel kapcsolatos hiányosságok felszámolását.

„Minden józan ítélőképességgel rendelkező ember számára világos kell, hogy legyen, ilyen nehéz, átmeneti időszakban is biztosítani kell az ország lehető legjobb irányítását. Ha a kormány alapvető hibákat követ el ebben az időszakban, kész vagyok bármikor visszavonni a megbízatását és hivatalnokkormányt nevezek ki” – zárta az államfő.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »