Čaputová szerint a parlamenti történések is a választás szükségességét igazolják

Az is az előrehozott választás szükségességét igazolja, hogy az időpontjáról csak a rendelkezésükre álló határidő legvégén fognak dönteni a parlamenti képviselők – jelentette ki pénteken Zuzana Čaputová államfő.

Hozzátette, nem lepte meg, hogy keddre (január 31.) halasztották az erről szóló szavazást, ugyanaz zajlik, mint eddig, amikor fontos ügyekben az utolsó pillanatban született döntés.

Legyen szó a koalíciós válságról, a kórházakról, a költségvetésről vagy a kormány visszahívásának körülményeiről, minden a határidő legvégén történt

– tette hozzá az államfő.

Ez is azt igazolja, hogy előrehozott választásra van szükség.

Hírdetés

Ha már lehetetlen kormányozni, fontos lenne legalább méltósággal távozni

– vélekedik Čaputová.

Az államfő továbbra is júniusi választást szorgalmaz, de elfogadja a szeptemberit is.

Ha szeptemberi időpontban egyeznek meg, azt is tiszteletben tartom

– mondta, de figyelmeztetett, hogy a későbbi időpont nem jelenti azt, hogy „biankó csekket” kap a távozó kormány, mert a nyilvánosság és az államfő is nagyon fog figyelni azokra a válságterületekre, amelyeket meg kell oldania.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »