Čaputová kinevezte az új oktatásügyi minisztert, Gröhling attól fél, hogy a vallás túszává válik az oktatásügy

Čaputová kinevezte az új oktatásügyi minisztert, Gröhling attól fél, hogy a vallás túszává válik az oktatásügy

Zuzana Čaputová szlovák államfő kedden kinevezte oktatásügyi miniszternek Ján Horeckýt, aki korábban a Szlovákiai Katolikus Iskolás Szövetségének volt az elnöke. A tárca vezetésével átmenetileg Eduard Heger kormányfő volt megbízva.

Branislav Gröhling (SaS) szeptemberben távozó miniszter már korábban is kifejtette véleményét arról, hogy esetleg konzervatív utódja lesz. Horecký kinevezésekor is abbéli félelmének adott hangott, hogy az oktatásügy az új miniszter alatt esetleg a vallás túszává válhat a gyerekek, tanárok és szülők szeriózis érdeke helyett.

Hírdetés

Horecký kinevezésével a Heger-kormány betöltötte az SaS-es távozó miniszterek helyeit. Ján Horecký matematika-földrajz szakos tanárként tevékenykedett. 2008 és 2020 között a pozsonyi Assisi Szent Ferenc Összevont Iskolát vezette igazgatóként. 2011 és 2019 között a Szlovákiai Katolikus Iskolák Szövetségének elnöke volt, 2021. januárjában a Felix iskolahálózat menedzsere lett.

Körkép.sk, SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »