Canterbury érsekét fogadta XIV. Leó pápa

Canterbury érsekét fogadta XIV. Leó pápa

„Botrányos” lenne, ha nem köteleznénk el továbbra is magunkat az egymás közötti különbségek túllépésére, akármennyire gyógyíthatatlannak tűnnek is – mondta XIV. Leó pápa az anglikán egyházat vezető Sarah Mullally canterburyi érseknek, akit a Vatikánban fogadott hétfőn.

XIV. Leó angol nyelvű beszédet intézett a Sarah Mullally vezette delegációhoz, és ebben emlékeztetett a Vatikánban 1966-ban VI. Pál és Michael Ramsey canterburyi érsek között történt találkozóra.

Az volt az első hivatalos találkozó a két egyház vezetője között a reformáció óta.

XIV. Leó hangoztatta, hogy bár nagyon sok előrelépés is történt olyan kérdésekben, amelyek a történelem során megosztották a két egyházat, az utóbbi évtizedekben további problémák nehezítették az együttes közösségteremtést.

Hírdetés

A pápa megjegyezte, hogy a mai szenvedő világnak nagy szüksége van Krisztus békéjére, és „a keresztények közötti megosztottság gyengíti azt a képességünket, hogy a béke hatékony építői legyünk”.

Elődjét, Ferenc pápát idézve XIV. Leó kijelentette: „Botrányos lenne, ha a megosztottságunk miatt nem teljesítenénk közös hivatásunkat, vagyis Krisztus megismertetését”. Úgy vélte, „ugyanennyire botrányos lenne, ha nem köteleznénk el magunkat az egymás közötti különbségeink túllépésére, akármennyire gyógyíthatatlannak tűnnek”.

Sarah Mullally válaszában hangsúlyozta, hogy a korunkban tapasztalt „embertelen erőszakkal, mély megosztottsággal és gyors társadalmi változásokkal szemben továbbra is hírül kell adni a remény üzenetét”.

A márciusban beiktatott Sarah Mullally az anglikán egyház 106. prímása, az első nő az egyház történetében, aki Canterbury érseke lett.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »