Bizonyára mindannyian hallottuk már azt a mondást, hogy ha valami “úgy hápog mint egy kacsa, úgy jár mint egy kacsa, és úgy néz ki mint egy kacsa, akkor az egy kacsa”. Ez a jeles bölcselet ötlik fel bennem minden alkalommal, amikor a mi drága, idős filantrópunkat hallgatom, vagy olvasom, most épp a szebb napokat látott HVG hasábjain. Mi tagadás, a mi Gyuri bácsink mostanság igencsak kitett magáért a fényben fürdőzés tekintetében, egymást érik televíziós és írott megnyilvánulási a nem létező tervével kapcsolatban. Mondhatni lehullt a lepel, már amennyiben lehullhat bármiről is, ami nem létezik.
A nem létezés kacifántos műfaj, példának okáért – a létezéssel ellentétben – nem lehet bizonyítani. Persze, amikor széleskörű társadalmi vita alakul ki egy nem létező kérdésről, az sokat elárul a kérdésről is, meg a létezés mibenlétéről is. Gyuri bácsi cikkében mindvégig úgynevezett és állítólagos jelzőkkel illeti tervét, ezzel megtagadva azt; elképzelésről beszél, nem pedig tervről. Tőlem játszhatunk a szavakkal, de azért azt nem árt rögzíteni, hogy a milliárdos maga aposztrofálta elképzelését tervként még 2015 szeptemberében, a Here’s my plan to solve the asylum chaos című írásában; a my plan azt jelenti, az én tervem (magyar fordításban ITT). Tehát szerinte és támogatói – akik egyben az általa támogatottak – szerint nem létezik Soros-terv, csak egy elképzelés. Oké, hát én semmi jónak nem szeretnék elrontója lenni, így a továbbiakban magam is elképzelésként utalok majd a filantróp tervére.
Miután könnyfakasztó bekezdéseken át taglalja hazánkban (is) kifejtett megannyi jótékonykodását, az üldözött zsidó szerepkörét sem mellőzheti:
A kampány nyáron kezdődött, amikor óriásplakátokkal tapétázták ki az egész országot, rajta az én arcommal és a következő felirattal: „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!”. Voltak olyan plakátok is, amelyek azt a képzetet keltették, mintha bábként mozgatnám az ellenzéki politikusokat. Mint arra sokan rámutattak, a száját nevetésre húzó zsidó, a bábmester, a harmincas évek náci antiszemita propagandájának meghatározó elemei voltak.
Halkan jegyzem meg, hogy e néhány sor különös visszatetszést vált ki ama interjú fényében, amely a CBS televízióban hangzott el még 1998-ban; a Steve Krofttal való beszélgetésekor egyáltalán nem aggasztotta a magyarországi zsidó honfitársai kifosztása, vagy úgy általában véve a zsidóság sorsa. De hiába, a kor előrehaladtával egyre szentimentálisabbá válik az ember, s a mi Gyuri bácsink manapság bizonyára mély fájdalommal átitatott megértéssel tekint minden francia és holland zsidóra, akiket a muszlimok rendre vegzálnak. Vagy nem.
A jótékonykodási felsorolásból nem maradhatott ki természetesen a CEU sem, amelyet Soros szerint “a világ 100 legjobb társadalomtudományi egyeteme között tartanak számon”. Nos, azt sajnos nem árulja el, kik állítják ezt, bár igencsak fontos volna, mivel a londoni központú Quacquarelli Symonds (QS) Higher Education Ranking 2018-as felsőoktatási világrangsorában a CEU nevét meg sem említik. Pedig elsősorban ez az a rangsor, amelyre a Soros-egyetem külső propagátorai előszeretettel hivatkoznak, amikor a Central European University, illetve a Közép-Európai Egyetem globálisan kiváló, Magyarország legjobb egyeteme státuszát méltatják. Valójában azonban az is kérdéses, egyetem-e egyáltalán a CEU? Egyetemnek ugyanis az a felsőoktatási intézmény nevezhető, ahol a három tudományterületből (humán, élőtermészet, élettelen természet) legalább kettőt oktatnak, illetve van BA, MA és PhD kurzusa. A CEU-nak viszont nincs BA kurzusa, MA pedig csak részben, mert közülük több is csak két féléves, azaz nem felel meg a magyar törvényeknek. Amellett nincs két szakterülete sem.
A cikk további részében, miután elmagyarázza nekünk, földi halandóknak, mit is jelent pontosan a nyílt társadalom, rátér arra, miért nevetséges még annak a feltételezése is, hogy ő befolyást gyakorol Brüsszelre, azaz a brüsszeli hivatalnokokra. Nos, amennyiben nem így volna, nehezen értelmezhető, mi végre látogat oda oly gyakran? Arról nem is beszélve, hogy a DC Leaks nevű portál 2016 augusztusában szivárogtatott ki az egyik legmeghatározóbb Soros-alapítvány (Open Society Foundations/OSF) belső adatbázisából származó mintegy 2500 dokumentumot, amelyek között A Megbízható szövetségesek az Európai Parlamentben 2014-2019 című kiadvány is fellelhető. Ez a 751 EP-képviselőből 226-ot sorol fel, vagyis az anyag szerint a Soros-hálózatnak több „megbízható szövetségese” van a brüsszeli parlamentben, mint amennyi a legnagyobb, néppárti frakció összlétszáma (215 fő). A listán olyan befolyásos neveket találunk, mint Martin nyócátalános Schulz, Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos; Gianni Pittella, a szociáldemokrata frakció vezetője; Alexander Lambsdorff, az EP alelnöke; illetve Elmar Brok, Guy Verhofstadt, Sophie in’t Veld és Ulrike Lunacek. Mindezeket figyelembe véve egyáltalán nem nevetséges a feltételezés, hogy a milliárdos bevásárolta magát az uniós bürokraták közé a célból, hogy befolyásolja a döntési mechanizmusokat. Nincs új a nap alatt, csupán az arcátlanság mértéke változik.
A véleménycikk legszebb része azonban az, amikor magyarázatot ad a miértre:
Azért nyilvánulok meg fontos közéleti kérdésekben, azért írtam több írást is a migrációs válságról, mert úgy érzem, vannak másokkal is megosztható elképzeléseim arról, miképpen kellene a világ gazdagabb részének kezelnie, talán megoldania a súlyos bevándorlási válságot. Véleményem, meggyőződésem személyes tapasztalatomban gyökerezik.
Nos, elképzeléseim nekem is vannak, ami azt illeti, másom sincs nagyon. Ám az én elképzeléseimet valamiért nem hallgatja meg egyetlen brüsszeli döntéshozó sem. Ki érti ezt?
Összefoglalva tehát: nincs Soros-terv és nem is volt soha, pusztán elképzelések Európa jövőjére vonatkozóan. A brüsszeli döntéshozókat nem befolyásolja egy kedves, ártatlan, filantróp öregúr véleménye, a több tucatnyi látogatása nem gyakorol rájuk semmilyen hatást, az pedig, hogy épp az ő elképzelései szerint történt az elmúlt két évben minden, csupán a véletlen műve. Ha úgy tetszik, érzéki csalódás.
Már csak azt az egyet nem értem, hogyha Soros György szerint “a felnőtt magyar lakosság többségét nem lehetett félrevezetni a megtévesztő kampánnyal”, akkor miért nem indul el a választásokon? Miért nem legitimálja az eddig megvásárolt informális hatalmát? Tán fél, hogy a demokrácia, amelyet pribékjei nap mint nap fülünkbe harsognak a torkán akadna? Önjelölt világboldogítókból ugyanis Dunát lehet rekeszteni, de az a helyzet, s rossz hír ez a magyar ellenzéknek, hogy nagyszerű támogatójukat eleddig nem választotta meg senki, semmire. Persze, mint a mellékelt ábra mutatja, lehet anélkül is; pénzzel minden megoldható, a járhatatlan utak járhatóvá válnak, s az oroszlánok is kézből esznek. Ám ezek után legalább egy valamit tegyen meg a kifinomult brüsszeli elit, s velük együtt a jóval kevésbé kifinomult hazai ellenzék: ne, könyörgöm, ne hazudják ordítva a demokráciát!
The post Callidus: Minden a (nem létező) terv szerint halad appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
