Cáfolják Kijevben a jenki hisztériakeltést: nem várható orosz támadás február 16-17-én

Cáfolják Kijevben a jenki hisztériakeltést: nem várható orosz támadás február 16-17-én

Kijev nem gondolja, hogy február 16-án vagy 17-én Ukrajnát nagyszabású orosz támadás érhetné – jelentette ki Olekszij Danyilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára hétfői sajtótájékoztatóján.

A tisztségviselő azután mondta ezt újságíróknak, hogy véget ért a parlament és a frakciók vezetői, Denisz Smihal miniszterelnök és az ő részvételével zárt ajtók mögött megtartott értekezlet.

Ismételten leszögezte, hogy az ország vezetése "kézben tartja a helyzetet". Megjegyezte, hogy Oroszország felől a fenyegetés most is folyamatosan megvan, és tart mindaddig, "amíg behatolnak a területünkre". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ukrán "hadsereg, a biztonsági és védelmi szektor készen áll a mostani kihívásokra". "Lehet valamilyen bajkeverés Oroszország részéről? Igen, lehet, de mi készen állunk rá" – hangoztatta a védelmi tanács vezetője.

Danyilov "ostobaságnak" nevezte az Ukrajna légtere, illetve tengeri kikötői lezárásának lehetőségét. Leszögezte: nem felel meg a valóságnak mindaz a szóbeszéd, miszerint "ma kellett volna döntést hozni a légtér és egyes tengeri kikötők lezárásról". Felszólította azokat az ukrán parlamenti képviselőket, akik "külföldön tartózkodva felfújják ezt", hogy "hagyják abba a riogatást". "Ami a repülőgépeket illeti, tegyünk pontot az i-re: nem zárjuk le az égboltunkat, nincs erre semmi okunk" – fogalmazott az RNBO titkára.

Hírdetés

A tisztségviselő szerint egyes vállalatok, amelyek repülőgépeket bérelnek, "túlbiztosítják magukat". Emlékeztetett arra, hogy vasárnap volt egy kormányülés, amelyen további forrásokat – 16,6 milliárd hrivnyát – különítettek el a biztosító- és lízingtársaságok számára "bármilyen probléma esetére", azaz arra, hogy szavatolják a repülésbiztonságot Ukrajnában.

Az Ukraine International Airlines (UIA) ukrán légitársaság külföldi hírügynökségeknek eljuttatott hétfői nyilatkozatában közölte, hogy külföldre menekítette egyes repülőgépeit egy esetleges orosz támadás veszélye miatt. A kijevi székhelyű vállalat egyebek között azzal indokolta a lépést, hogy a biztosítótársaságok megszüntették egyes járatainak biztosítását az ukrán légtérben. Nem sokkal korábban a KLM holland légitársaság felfüggesztette az Ukrajnába induló összes járatát.

Volodimir Zelenszkij elnök közben videoüzenetben fordult az ukránokhoz, amelyben bejelentette, hogy február 16-át az egység napjának nyilvánította. Az általa kiadott rendelet szerint ezen a napon minden településen ki kell tűzni Ukrajna állami zászlóját a házakra, 10 órakor el kell énekelni az ukrán himnuszt, az ország külképviseletein pedig imázsépítő rendezvényeket kell tartani az összefogás és Ukrajna támogatásának kifejezésre juttatása céljából.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: A jenkiknek megint van egy tippjük az orosz támadás napjára


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »