Cáfol a Puskás Aréna: nem lesz titkos alagút

Cáfol a Puskás Aréna: nem lesz titkos alagút

A Puskás Aréna a közösségi oldalán reagált a mai álhírre, amely szerint állítólag „titkos alagút épül a Puskásban”. Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke ugyanis ezt megelőzően azt állította: „titkosítva, Orbán Viktor kormányfő számára épülne alagút a stadionhoz”.

mandiner.hu

Hírdetés

Ehhez képest a tények: „A Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni: jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába.

A felülvizsgálat eredménye: jobb megoldás lenne, ha a védett személyek, kiemelt vendégek, előadók autós közlekedési útvonala nem keresztezné a több tízezres közönség gyalogos útvonalát, célszerű e közlekedési utakat fizikailag elkülöníteni.

A tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós aluljáró. Ahhoz, hogy a rövid aluljárót nemzetbiztonságilag kockázatmentesen lehessen megépíteni, hogy a közönség és a védett személyek biztonsága érdekében semmilyen információ – speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója, stb. – ne kerüljön illetéktelen kezekbe, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága jóváhagyta, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva. A költségekről a pályáztatás után az építtető köteles beszámolni a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának” – olvasható a Puskás Aréna Facebook-bejegyzésében.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »