C. S. Lewis „trilemmája”, avagy kicsoda Jézus Krisztus?

Néhány héttel ezelőtt könyvajánlót írtam Peter Kreeft katolikus szerző Menny és pokol – párbeszéd valahol a túlvilágon című művéről. A könyv rám nagy hatást gyakorolt, bár az ajánlóban is írtam, évekkel ezelőtti kiadásról van szó, de olyan olvasmánynak tekintem a saját életem szempontjából, amelyet érdemes és szükséges is újra és újra elolvasni. Jelen írás nem kimondottan a Menny és pokolról szól, viszont C. S. Lewis "trilemmája" ott is megjelenik, mégpedig központi jelleggel. A menny és pokol közötti párbeszédekben Kreeft C. S. Lewis gondolatai által érvel Jézus istenemberi mivolta mellett. De lássuk, mi is ez a sejtelmes "trilemma"!

Apró megjegyzés, gyakran tévesen használják a dilemma szót, ugyanis a nevéből fakadóan ez azt jelenti, ha valaki két eshetőség között nem tud dönteni, de a hétköznapokban akkor is alkalmazzák, ha több lehetőség adódik. Bár ennek nem tulajdonítok akkora jelentőséget, ezt csak a trilemma szó miatt tartottam fontosnak hozzáfűzni, mint látszik, itt egy olyan kérdésről van szó, amelynek három lehetséges kimenetele van.

Clive Staples Lewis Észak-Írországban, Belfastban született 1898. november 29-én, s Angliában, Oxfordban halt meg 1963. november 22-én (ahogy azt a Menny és pokolból már tudjuk). Ír származású író, irodalomtörténész, teológus volt, ezen túlmenően pedig a modern kori gyermekfantasy úttörője. Közeli barátja volt J. R. R. Tolkien is.

Fontos adalék az életéhez, hogy 1913-ban elhagyta keresztény hitét, melyet gyermekkorában szerzett. Egészen 1929-ig ateistaként határozta meg magát. Majd ekkor történt valami, és megtért. Egyesek szerint fontos szerepe volt ebben a Tolkiennel folytatott beszélgetéseinek. Így ír erről Az öröm vonzásában című munkájában:

A fantasy mellett számos vallási témájú írást jegyzett. Magyar fordításban kevés jelent meg, de ilyen a Csűrcsavar levelei, melyben a keresztény hitet sajátságos, alvilági nézőpontból vizsgálja. Szereplője nem más, mint egy pokolbéli ördög, aki igen tapasztalt már abban, milyen tanácsokat kell osztogatnia ahhoz, hogy az embereket elcsábítsa az "ellenségtől", tehát Krisztustól. Leveleiben unokaöccsének oszt ilyen tanácsokat. De írt keresztény szellemben regényt is, Míg arcunk nem lesz címmel, ami szintén megjelent magyarul. De említhető a Narnia krónikái 7 kötetes regényciklusa is, amely első részében a teremtésről ír.

A leglényeglátóbb gondolata viszont az a bizonyos trilemma, amelyre most már rátérek.

C. S. Lewis az oxfordi és a cambridge-i egyetemet is oktatott irodalomprofesszorként, így sok ember járult hozzá, hogy különböző témákban kikérje véleményét, vagy megossza vele sajátjait. Sok olyan emberrel találkozott, aki azt állította Jézusról, hogy hajlandó őt elfogadni mint nagy tanítót, egy erkölcsi ideát, viszont azt az állítást nem fogadja el, hogy Isten. De mindenesetre Jézus történelmi tényét elfogadja, tehát nem állítja, hogy kitaláció lenne.

Lewis feltette a kérdést, hogy olyan emberek, akik elfogadják Jézus létezését, de nem fogadják el isteni mivoltát, hogyan tarthatják bölcs és erkölcsös tanítónak. Ugyanis, akik így tekintenek Jézusra, éppen az egyik legfontosabb állítását nem hiszik el. Mégpedig azt, hogy Isten fia. Márpedig ha ez nem igaz, akkor Jézus hazudott erről. Akkor pedig hogy lehetne egy példás, tiszteletreméltó tanító?

Innentől fogva három válaszlehetőség fogalmazódhat meg. Jézus egy közönséges csaló, egy hazug volt, vagy szimpla bolond, vagy pedig az, amit állított magáról, tehát Isten fia.

Tehát a trilemma így hangzik: Jézus vagy hazudott, vagy őrült volt, vagy igazat mondott. A tiszta ész fényénél ez a három opció van csak, de nem lehet azt mondani, hogy nagy erkölcsi tanító volt, ha nem volt Isten fia.

Létezik még egyébként egy "magyarázat", ami látszólag feloldja ezt az ellentmondást, hogyan lehet Jézus egyszerre "mégis nagy tanító", és "nem Isten fia". Ezt főként az elmúlt évtizedekben divatos New Age iskola hívei hirdetik, vagy legalábbis azok, akik valamilyen szinten – akár tudtukon kívül is – befolyásuk alá kerültek. Ezek a nézetek a keleti vallási tanokat, panteista ízzel megfűszerezve, de sokszor még a buddhizmus, hinduizmus tanításait és meglehetősen "instant" formában, lebutítva, esetenként lényegétől megfosztva közvetítik.

Megfogalmazódott tehát egy olyan állítás, hogy Jézus egy nagy guru volt, de ilyen guruból több is fellépett már a történelem folyamán.

Buddha és Mohamed is ilyen guru volt szerintük. De mindenesetre Jézus velük van egy kategóriában, és lényegében mindegyikük "ugyanazt" hirdette. Az, hogy kereszténység címszó alatt valami egészen más terjedt el az elmúlt kétezer évben, azt annak tudják be, hogy "Jézus tanításait félremagyarázták".

Nos, ha ez így van, Jézus volt a világtörténelem legrosszabb tanítója. Ugyanis képtelen volt üzeneteit olyan formában megfogalmazni, hogy azt a többség megértse, könnyű volt tehát félremagyarázni. Márpedig ha ez így van, megint csak nem lehet jó tanító. Ugyanis döntő különbség van a között, hogy a kereszténység egy személyes Istent hirdet, és azt, hogy az embernek a megváltáshoz szüksége van Isten végtelen szeretetére és a között, hogy Isten tulajdonképpen nem egy személy, hanem egy úgynevezett "világenergia", és voltaképpen Isten mi vagyunk, egyek vagyunk vele, ezért az ember megválthatja saját magát…

Megválthatja saját magát? Honnan is ismerős ez? Az egyik legnagyobb magyar filozófus, kit igazságtalan módon nem tartanak számon ekként is, mellette persze kiváló író is volt, Madách Imre az örökérvényű Az ember tragédiájában ragadta ezt meg, amikor Lucifer Ádámhoz szólt:

Lantos János – Kuruc.info