Buzulógusok

Buzulógusok

Pusztán annyi történt, hogy az állami egyetemen nem tartják többet ezt a remek „képzést”.

Kicsiny hazánkban azért tiltakozik a libsi értelmiség, hogy maradjon meg a gender szak, mivel a rettenetes 0rbáni diktatúra betiltotta a buzológiát. Érvelésük lényege, hogy tanszabadság van, s ez annyira fontos érték, alapelv, hogy bele kell férjen a gender studies is a keretbe. Mi itt a Toronyházban teljes mellszélességgel kiállunk a tanszabadság mellett, de. Erről a „de” szócskáról lesz most szó.

Előrebocsátjuk, mint mindig, most is hazudnak. Hosszú, hosszú sorokat róhatnánk a képviseleti demokrácia lényegi elemeiről, meg a jogrendszer és a normativista alkotmánytan eszméiről, de most ettől inkább eltekintenénk. Kezdjük a sort inkább az aljas utilitarista megközelítéssel.

Tehát, kérdéseinket azzal indítjuk, hogy vajon mit lehet kezdeni a „Társadalmi Nemek Tanulmánya Mesterképzési Szak” végzett hallgatóival. Előbb persze elgondolkodnánk, vajon azon a két éven keresztül mi a lópimpirit lehet ebben a szivárványos tudományágban tanítani? Hogy a fenébe töltik el azokat a hosszú éveket? Első év, melegek, másodév leszbik, jujj, a leszbi-szigorlaton kivágott a docens asszony? Pedig melegekből még jelesem volt… – hangozhat el egy beszélgetés például. (És vajon milyen érzés lehet szegény hallgatónak évet ismételni mondjuk, ha a transzvesztiták szigorlaton többször is elhasalt?) De térjünk vissza az eredeti gondolatmenethez!

Vajon hol tud elhelyezkedni egy végzett buzológus?

Ha kedves Olvtársunk például vállalkozó, mondjuk céget vezet, cégének melyik osztályára helyezné el az új buzológus munkaerőt? – Képzeljék, kedves Olvtársak, 270 ezer jó magyar forintokba kerül félévente az önköltséges képzés, ha valaki óhajtaná, szóval a hülyének is megéri, nemdenem? Milyen hasznos lehet egy kiképzett buzológus? Vajon, ha szembe megyünk vele, beszélgetünk, ósdi eszméink rabságából felszabadít bennünket? Felnyitja a szemünket az immáron százat megközelítő társadalmi nem fontosságára, s ezért adjunk neki fizetést? Végül is szakértő, hát ha mondjuk cégünkben sok a buzi, az üzemorvos, netán az üzemi pszichológus mellé elkél egy üzemi buzológus is. Nyilván hatalmas szükség van rá! S kellene egy a gyerekeink mellé is! Hiszen a gyerekeket ébredő szexualitásuk pillanatában be köll ojtani ezzel a fontos tudásbázissal! Hogy élhettünk eddig nélkülük?

Hát hogy történhetett meg ez a megengedhetetlen maradizmus, hogy nem neveltük érzékenyítő tréningeken buzivá a gyerekeinket? Svédországban már elkezdődött. Mi se maradhatunk le, óvodába, iskolába velük, a tanárok mellé! (Egy érv ment meg bennünket, a mi nyelvünk nem használ nyelvtani nemeket, de a fejlődés az fejlődés…) Meggondoltuk magunkat, mégis ráeresztjük kedves Olvtársainkra az alkotmányjogot is. Ugyanis a fő libsi érv jelenleg az, hogy a tanszabadság nagyon fontos, és az ennek az elvnek ellenére az állam „betiltotta” a gender studies-t.

Hírdetés

Az érv helyes, azonban az érvelők hazudnak. Ugyanis állításuk nem igaz. Egy magánegyetemen ma is, most is, és a jövőben is bárki taníthat buzológiát, akinek kedve szottyan rá. Tulajdonképpen akármit taníthat, amit megfelelő tudományos szinten művel, s arra az Akadémia az áldását adja. S teszik is, a CEUn például bárki hallgathatja ezt a magastudományt, ha akarja.

A dolgokat a képviseleti demokrácia a következőképp csinálja: megválasztjuk a képviselőket, akik megválasztják a miniszterelnököt, aki kormányt alakít. A kormány, a mögötte álló parlamenti többség birtokában költségvetést terjeszt be. Sok mellett ez az egyik legfontosabb funkciója, vagyis eldönti, hogy mire ad (és mennyit), s mire nem ad közpénzt. Itt, a kormány egy szerve, az Emberi Erőforrások Minisztériuma úgy döntött, hogy az állami – hangsúlyozom, állami – fenntartású egyetemen nem kell ilyen szak.

Ennek megfelelően nem történt betiltás, hanem egy állami egyetemen nem látja az állam szükségesnek a nevezett tantárgycsomag folytatását. Sajnálattal kell közölnünk az ügyön immáron eléggé felhevült (bemelegedett) libsi csapatoknak, hogy ez nem ugyanaz, mint a kommunizmus nagy betiltásai, az ott oktatókat nem rúgják ki (kár), szóval itt nem jött vissza az ötvenes évek. Pusztán annyi történt, hogy az állami egyetemen nem tartják többet ezt a remek „képzést”. De folytassuk a sort! Vajon a társadalmi nemek tanulmánya oktatói mit oktathatnak, vajon ideológiamentes ez a szak? Ránéztünk egy pillanatra a tanszékvezető asszony cv-jére, és hát van ott mit olvasni.

(Soros állításaink egyike volt ez, kérem szépen ne bántsuk az öreg „filantrópot”, ne, ne ne…) Ettől függetlenül, bátran oktathat majd máshol ilyen tantárgyat, egyetemeken szoktak másod, sőt harmadállást vállalni. Szóval, mi kiállunk a tanszabadság mellett, az Alaptörvény is síkra száll ezért.

Csakhogy, jeleznénk, az államnak joga van eldönteni mire költsön és mire ne fordítson anyagi forrásokat. Mert ez is bele van írva az Alaptörvénybe, s nem csak ebbe, hanem még pár százba, például az amerikaiba is. Szóval, virágozzék sok száz virág, éljenek a buzológusok, tanuljanak, örüljenek. De, mivel mi, aljas fasiszták nem arra szavaztunk, hogy ilyen himbilimbi és erős meggyőződésem szerint rettenetesen kártékony szarokat tartsanak fenn a mi pénzünkből, hát, nehéz az élet, ezt csak magánegyetemen lehet a jövőben csinálni.

Mi drukkolunk nekik, s ha van rá igény, nyilván lesz másik olyan is, amelyik megcsinálja ezt a képzést. Ha meg nem, hát, a piac döntött.

www.tutiblog.com

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »