Búzából kevesebb, napraforgóból és szójából idén jóval több terem

Búzából kevesebb, napraforgóból és szójából idén jóval több terem

Szlovákiában idén búzából, kukoricából, repcéből és burgonyából is kevesebb terem a tavalyinál – derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb termésbecsléséből, amely szerint az év slágernövényeinek a napraforgó és a szója számítanak, amelyekből idén jóval többet takarítanak be az egy évvel korábbinál.

„Idén 2 millió tonnás búzaterméssel számolunk, csaknem 5 százalékkal kevesebbel, mint egy évvel korábban. A csökkenés azzal magyarázható, hogy a gazdák a tavalyihoz képest 8,6 százalékkal, egész pontosan 357 ezer hektárral kisebb területen vetettek búzát” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. A búzatermés több mint felét egyébként két megyében, a Nyitraiban és a Nagyszombatiban takarították be, és ezekben a legnagyobb, több mint 6 tonnás a hektárhozam is.

Hírdetés

Kukoricával idén ugyan valamivel nagyobb területet vetettek be, a hektárhozama azonban várhatóan 14 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, a termés így nagyjából 1,5 millió tonna körül mozog majd, ami 8,5 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Idén kisebb területen termesztik a repcét is, amiből 5 százalékkal kisebb, vagyis nagyjából 418 ezer tonnás termésre számíthatunk. A burgonya hektárhozama idén ugyan valamivel nagyobb lesz a tavalyinál, ezt azonban már csak 5 ezer hektáron termesztik, így az sem csoda, hogy a termés 6,6 százalékkal marad el a tavalyitól, ami azt jelenti, hogy a szlovákiai gazdák idén nagyjából 132,5 ezer tonna burgonyát takarítanak be.

Peter Danko, a Statisztikai Hivatal agrárstatisztikai részlegének az igazgatója szerint az idei év slágernövényeinek a napraforgó és a szója számítanak. A tavalyi 54 ezer hektárral szemben idén csaknem 74 ezer hektárt vetettek be napraforgóval, és nagyobb lesz a hektárhozam is. Napraforgóból idén így 203 ezer tonnát takaríthatnak be, a felével többet az egy évvel korábbinál. Hasonló okok miatt nő csaknem a harmadával a szójatermés is, amely meghaladja a 170 ezer tonnát. A Statisztikai Hivatal a következő termésbecslését szeptember végén teszi közzé, az idei év terméséről szóló végleges adatokat azonban csak jövő márciusban ismerteti.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »