Az elmúlt években, mióta Karácsony Gergely vette át a főpolgármesteri stafétabotot, szinte divattá vált a kormányoldal narratívájában a „pusztuló Budapest” kifejezés, amely a baloldal impotenciáját, hozzá nem értését hívatott tolmácsolni a nagyközönség felé. Jó szokásához híven a kormánypárt persze féligazságokkal kommunikál, azokat nyilván könnyebb lenyomni a lakosság torkán. Az egykor szebb napokat látott főváros ugyanis az előző városvezetés alatt sem mutatott különösebben vonzó képet, az azóta felerősödő dekadencia és káosz pedig független a garnitúraváltástól. Ami pusztul, az pusztulni is fog egészen addig, amíg egy valódi szemléletváltás – s ebből következően más vezetési stílus – nem köszönt rá Budapestre. A dolog jelen állása szerint – a főváros esetében legalábbis – ettől távolabb vagyunk, mint valaha, az atmoszféra pedig valóban évről évre rosszabb és kétségbeejtőbb.
Ezt a felvezetőt annak fényében volt szükséges megejtenem, hogy néhány mindennapi valóságból felmentett progresszív egyén és egy (?) hamis igazságérzettel megáldott utas nekiállt sajnáltatni néhány bűzölgő csövest, akik a 19-es villamos vonalán keserítették meg a járaton közlekedők mindennapjait. Tudják, ezek azok az „igazságszerető” utasok, akik a jegy nélkül utazó cigányt is megszánják, mikor a jegyvizsgálók letessékelik őket a vonatról (nem magamtól találtam ki, többször voltam fül- és szemtanúja hasonlónak).
Kezdjük ott, hogy az egész ügy ki sem derült volna, hogyha ez a szerencsétlen túlbuzgó társadalom nem videózna le mindent is, hogy feldobja vele egyébként szürke és unalmas, automatizált hétköznapjait. Bármi „rendellenes” történik, ami kizökkenti őket eseménytelen és megalkuvásokkal teli életükből, azt rögtön meg kell örökíteni, majd persze rögtön be is köpni a „nem illendő módon viselkedő alanyt”, akiről éppen a felvétel készül. Mondanám, hogy ezt a mentalitást a ’45 utáni rendszer ragasztotta rá a magyar társadalomra, de bármilyen kényelmes is lenne ez a hazugság, tartok tőle, hogy pár évtized kommunizmusnál ez sokkal mélyebb probléma. Meg hát manapság a „régi, jó” ÁVH is állástalan lenne, hiszen 2022-ben már fizetség nélkül, önként és dalolva nyomják fel egymást az emberek, még jutalom sem szükséges hozzá, ami, valljuk be, azért eléggé orwelli.
A „megalázó hangnemről” pedig annyit, hogy aki nem vak és/vagy süket, és nyitott szemmel jár a világban, az teljességgel megérti a villamosvezető hozzáállását, sőt, Budapest állapotát végignézve – és sokszor tapasztalva – nálam még ez is a birkatürelem kategóriájába esik. Mert lehet ugyan, hogy a „hangnemre panaszkodó” utasok most láttak ilyet először – kétlem – de a vezetőnek valószínűleg ez már aznap sem az első eset volt, és itt hangsúlyozom, hogy egyetlen munkahét egyetlen napjáról beszélünk. Kíváncsi vagyok, hogy azon mimózák, akik szerint a villamosvezető már „eleve agresszív módon lépett fel”, vajon hol dolgoznak, és örülnének-e neki, ha a munkahelyükön hajléktalanok mászkálnának, vagy penetráns húgyszagban kellene végezni a munkájukat. Merthogy a villamosvezetőnek maga a villamos az elsődleges munkahelye, munkavégzési területe, és valószínűleg egy irodai dolgozó sem repesne az örömtől, ha egész álló nap szarszagban kellene dolgoznia. Mellesleg azért is szánalmas a nyivákoló utasok hozzáállása, mert lényegében értük is történt a rendteremtés(i kísérlet), legalábbis normális ember nem szeret bűzölgő hajléktalanokkal utazni.
Kíváncsian várom, lesz-e bármilyen negatív következménye a villamosvezető tettének, habár a munkaadók hozzáállását elnézve nincsenek komoly illúzióim. A hajléktalankérdés pedig nem csak szociális, DE rendészeti kérdés IS. Utóbbit azért éreztem szükségesnek hozzátenni, mert Vitézy Dávid egyébként egy egész korrekt bejegyzésben összegezte az eset tanulságait, egyedül az említett 2-es pont az, amellyel vitába tudnék szállni.
Azt persze már mondanom sem kell, hogy a kormány évekkel ezelőtt egy valójában soha be nem tartott rendelettel próbált „rendet” teremteni a hajléktalanok között, de ez persze megint megrekedt a szép szavak, nagy ígéretek szintjén. Meggyőződésem, hogy egy jobban felépített szociális hálóval a fedél nélküliek egy részét vissza lehetne hozni a munka és úgy általában a normális élet világába, de jól látszódik az is, hogy bizonyos személyek kezelhetetlenek. Őket pedig vasszigorral kell elkülöníteni a többségi társadalomtól, mert még a legszerencsétlenebb sors sem jogosít fel senkit arra, hogy köztereken lebzseljen egész álló nap, maga alá pisálva és kakálva.
Vitézy negyedik és ötödik pontja pedig magáért beszél. Az utasok többsége nem szeret és nem is akar bűzölgő járatokon, kiilleszkedett hajléktalanokkal – vagy más rendbontókkal – utazgatni, az pedig egyenesen röhejes, hogy a szigorúbb fellépésért még maguk a dolgozók kapnak büntetést, rosszabb esetben egy-két túlbuzgó utas jelenti fel őket valahol, vagy küld róluk anyagot ilyen-olyan médiumoknak.
Én pedig inkább sokszor azt csodálom, hogy ilyen szinten bírják a mindennapos terhelést az érintett dolgozók…
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
