Buszsofőrt vertek erőforrásék a Szentlélek téren – idegállapotban lévő purdékeltető "sérelmét" torolták meg

Buszsofőrt vertek erőforrásék a Szentlélek téren – idegállapotban lévő purdékeltető "sérelmét" torolták meg

Tegnap 17 óra környékén a III. kerületi Szentlélek téren, a 134-es jelzésű autóbusz vezetőjét bántalmazták, majd az elkövető elhagyta a helyszínt, írja a BalesetInfo.

Mint kiderült, hogy a járművezető az Újmegyeri tér utáni megállóhelyen – a manapság divatos polkorrekt megfogalmazás szerint – "egy hölggyel szóváltásba keveredett", ugyanis a nő nyitott üdítős palackkal szeretett volna felszállni. (De persze nem ebből indult a szóváltás, az Index szerint ugyanis a "hölgynek" nem volt jegye, ráadásul még babakocsival is volt.)

Hírdetés

A "hölgy", hogy "kitöltse dühét", ütlegelni kezdte az autóbuszt, melyen anyagi kár nem keletkezett. Majd megvárta a következő autóbuszt, amelyre felszállt, és a végállomás felé vette az irányt. A buszon utazó szemtanú elmondása szerint egész úton hangosan szidalmazta a másik járat vezetőjét, miközben telefonon beszélt a rokonaival. Amikor a busz a Szentlélek térre ért, már két erős testalkatú férfi várta. Közösen támadtak a sofőrre, akit alaposan helybenhagytak.

A BRFK sajtóosztálya nem elég, hogy megint hallgat a lényegről, még azt írják, az autóbuszvezető volt az, aki összeszólalkozott, majd "összeverekedett" a cigánybűnözőkkel:

Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az elsődleges adatok alapján 2021. június 08-án 17 óra körül Budapest III. kerületében, a Szentlélek téren egy autóbuszvezető összeszólalkozott, majd a buszról leszállva összeverekedett egy férfivel. Az elsődleges adatok szerint a buszsofőr könnyű sérülést szenvedett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság​ vizsgálja az eset körülményeit, garázdaság és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »