Tizenöt hívő meghalt egy katolikus templomban elkövetett terrortámadásban a nyugat-afrikai országban, Essakane településen február 25-én – jelentette be közleményében Laurent Bifuré Dabire, a dori egyházmegye püspöke. A fegyveres támadás a vasárnap reggeli szentmise közben történt.
Sajtóértesülések szerint a támadást fegyveresek követték el az ország északi részén fekvő község katolikus templomában.
A helyi média beszámolói szerint a szentmise bemutatása közben támadók rontottak be a templomba, és tüzet nyitottak. Az áldozatok közül tizenketten a helyszínen életüket vesztették, hárman később belehaltak sérüléseikbe. A terrortámadásban további két hívő súlyosan megsebesült.
„E fájdalmas körülmények között arra kérjük önöket, hogy imádkozzanak a hitben elhunytak örök nyugalmáért, a sebesültek gyógyulásáért és a gyászoló szívek vigasztalásáért – fogalmazott közleményében Laurent Bifuré Dabire püspök. – Imádkozunk azok megtéréséért, akik továbbra is halált és pusztulást vetnek hazánkban. Bűnbánati és imádságos erőfeszítéseink e nagyböjti időszakban hozzanak békét és biztonságot országunknak, Burkina Fasónak.”
*
Burkina Fasót 2016 óta erőszak és terror sújtja. A sorozatos támadások a nyugat-afrikai ország jelentős destabilizációját eredményezték.
Forrás: a Vatican News német nyelvű oldala
Fotó: Vatican News
Gátas Judit/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »