Burkina Fasóban átlépte a kétmilliót a belső menekültek száma

Burkina Fasóban átlépte a kétmilliót a belső menekültek száma

2023. 06. 05.

 Több mint kétmillióra nőtt az iszlamista terrorszervezetek erőszakcselekményei nyomán belső menekültté vált emberek száma Burkina Fasóban, 2019 óta több mint 2000 százalékkal nőtt ez az arány – derül ki a kormány adataiból.

A belső menekültek nagy része asszony és gyerek, többségük vidéki térségekből menekült a már egyébként is túlzsúfolt nagyvárosokba, ahol rögtönzött táborokban, rossz körülmények között élnek.

A kormány és a segélyszervezetek csak nagy nehézségekkel tudják ellátni a nélkülözőket, humanitárius szervezetek pedig a helyzet súlyosbodásától tartanak.

A dzsihadisták gyakran teljesen lezárják az ellenőrzésük alá került településeket, meggátolva ezzel nemcsak az emberek, de az áruk szabad

mozgását is. Segélyszervezetek szerint jelenleg 20 településen mintegy 800 ezer ember él blokád alatt.
A fegyveresek a blokádokat azzal indokolják, hogy a lakosok nem hajlandók önként alávetni magukat az iszlám szabályainak, például az alkohol betiltásának és a nők teljes elfátyolozásának.

Hírdetés

Januárban az ENSZ légifolyosó útján igyekezett segélycsomagokat eljuttatni a blokád alatt lévő településekhez, ám elégséges finanszírozás híján a vállalkozás abbamaradt.

Burkina Faso, különösen annak északi része, 2015 óta az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetekhez köthető dzsihadista csoportoknak tulajdonított erőszakspirálba került, amelyben több mint tízezer ember életét vesztette.

Az országban a hadsereg tavaly szeptemberben átvette a hatalmat, a junta pedig távozásra szólította fel a francia különleges erőket, mondván, hogy saját fegyveres erői elegendők az ország biztonságának szavatolásához.

Ibrahim Traoré százados, Burkina Faso ideiglenes elnöke áprilisban írta alá az általános mozgósításról szóló rendeletet a terrorizmus elleni fellépés fokozása érdekében.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »