Buránynak nagyon elgurult a gyógyszere

Buránynak nagyon elgurult a gyógyszere

Kedves Burány úr! Ön nemrégiben felszólalt a budapesti Hős utcában létesítendő portaszolgálat ellen, ami az utóbbi időben igen aktív drogterjesztők kiszűrését lenne hivatott ellátni. Kijelentette, utoljára a második világháború alatt és előtt, a nyilasok és a nácik alkalmaztak olyan módszert, mint amivel D. Kovács Róbert polgármester úr orvosolni próbálja a környéken kialakult kaotikus helyzetet. Nos, az ön reakciója több sebből is vérzik.

Szinte nincs budapesti, de talán már a vidéki emberek között is kevés az olyan, aki ne hallott volna e szóban forgó negyedről, ami joggal nevezhető a főváros szégyenfoltjának. A környék nemcsak esztétikailag nyújt lesújtó látványt, hanem sajnos a bűnözés melegágya is, ez pedig a helybéliek mindennapjaira is rányomja a bélyeget. Súlyos és kényes probléma ez, amit hosszú évek után végre valaki megpróbál kezelni. 

A választópolgárok 2002-ben és 2006-ban is az ön pártjának színeiben induló polgármester-jelöltnek szavaztak bizalmat, így maguknak összesen nyolc éve lett volna arra, hogy megoldást találjanak az ügyben, de nemhogy nem találtak, még csak nem is kerestek. Most, hogy valaki érdemi lépéseket kíván tenni, hirtelen előtört önből a humanizmus, gondolt egyet, és előrántotta zakójának belső zsebéből a mára meglehetősen elrongyolódott náci kártyát, amit valószínűleg nemcsak a nemzeti oldal, hanem az önök megmaradt szavazói is rettenetesen unnak már. 

Közeledve az önkormányzati választáshoz, párttársaihoz hasonlóan ön is rém ügyetlenül próbál fogást találni a kormánypárti politikusokon, ami valahol érthető, hiszen a kétségbeesés sok embert késztet furcsa, gyakran megmagyarázhatatlan viselkedésre. Komolytalansága miatt tulajdonképpen kár is lenne foglalkozni a dologgal, ám mégsem lehet elmenni amellett, hogy ön a saját és pártja érdekében, illetve az ellenfél lejáratása céljából felhasznál egy nyilvánvalóan hamis, hatásvadász hasonlatot…

Hírdetés

Valóban ennyire hülyének nézi az embereket, és azt gondolja, hogy nem látnak át a szitán? Tényleg azt hiszi, hogy meggyőzheti őket arról, a tervezett kerítés és portaszolgálat nem a helyszínen élőkért, hanem az ott lakók ellen épül? Komolyan reméli, hogy a választópolgárok ügyet sem vetve arra, az elmúlt nyolc évnek köszönhetően a X. kerület elindult a fejlődés útján, hátat fordítanak majd Kőbánya jelenlegi polgármesterének? 

Kedves Burány úr! Jó, ha tudja, ön már csupán egy valamiben bízhat, mégpedig abban, hogy az emberek elfelejtették, a kőbányai szocialisták magasról tettek a Hős utcaiak és a környéken élők jövőjére, amikor a stafétabot az ő kezükben volt.

Szencz Dóra – www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »