Bűnözőket enged szabadon a brit kormány: a migrációval szemben fellépő angoloknak szánják a „felszabaduló” helyeket

Bűnözőket enged szabadon a brit kormány: a migrációval szemben fellépő angoloknak szánják a „felszabaduló” helyeket

Sürgősségi intézkedések bevezetését tervezi a brit kormány annak érdekében, hogy a börtönök túlzsúfoltsága ne késleltesse a felelősségre vonását, akiket az elmúlt hetek bevándorlásellenes tüntetésein, illetve a brit kormányt kritizáló bejegyzések megosztása miatt tartóztattak le. Hétfő reggel ugyanis életbe lépett a „Korai Hajnal Hadművelet” – írja a BBC.

Lord Timpson börtönügyi miniszter azt mondta, hogy a sürgősségi intézkedések segítenek „kezelni az ország egyes részein tapasztalható nyomást”. A hónap elején Angliában és Észak-Írországban kitört zavargások után több mint 1000 embert tartóztattak le. Az Ügyészség szerint eddig több mint 470 embert vádoltak meg különböző bűncselekményekkel.

A legfelháborítóbb esetekben már a közösségi médiában megosztott bejegyzésekért is többéves börtönbüntetést osztogatnak a brit bíróságok.

Az Sick Of It (Elegem Van) nevű X-fiók tulajdonosát, Wayne O’Rourke-ot például három év börtönre ítélték – bejegyzések miatt.

The owner of this account, Wayne O’Rourke, was jailed today for THREE YEARS over his online posts.

He is a carer with no previous convictions. The British state is so evil. pic.twitter.com/P9knXMvjwi

Hírdetés

— Keith Woods (@KeithWoodsYT) August 16, 2024

A BBC által a börtönökre vonatkozó adatok elemzéséből kiderült, hogy a börtönöknek mennyire nehéz lesz megbirkózniuk az előzetes letartóztatásban lévő és az újonnan elítélt foglyok hirtelen beáramlásával. Az angliai és walesi börtönrendszer jelenlegi kapacitása 89 191 fogvatartott. Pénteken a börtönök lakossága 87 893 fő volt.

A Korai Hajnal művelet keretében a vádlottakat csak akkor idézik be az elöljárói bíróságra, ha a börtönben van számukra szabad hely. Ez azt jelenti, hogy a bírósági ügyek elhúzódhatnak, és az embereket rendőrségi cellákban tartják vagy óvadék ellenében szabadlábra helyezik, amíg a tárgyalásra várnak. Az Igazságügyi Minisztérium közölte, hogy a lépések nem fogják befolyásolni a rendőrség bűnüldöző képességét, és nem fognak közveszélyes személyeket elengedni.

A tervek szerint összesen 5500 elítéltet fognak kiengedni a börtönükből.

Emellett a csökkenteni fogják azt a minimum időtartamot is, amelyet a feltételes szabadlábra helyezés előtt kötelezően börtönben kell töltenie egy-egy rabnak. Továbbá az intézkedések lehetővé teszik, hogy a bírósági megjelenésre váró vádlottakat rendőrségi cellákban tartsák fogva, amíg több börtönhely nem lesz.

(BBC – Mandiner nyomán)

Korábban írtuk: Börtönbüntetés migránsellenes bejegyzésekért – a briteknél ez már mindennapos


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »