Nicolas Sarkozy volt francia elnököt bűnösnek találta csütörtökön egy párizsi bíróság a 2007-es, győzelmét hozó elnökválasztási kampányának finanszírozási ügyében. Sarkozy állítólag a pénzt kampányára az akkori líbiai vezetőtől, Moammer Kadhafitól kapta – tájékoztat a TASR hírügynökség az AFP jelentése alapján.
Az egykori elnököt bűnszövetkezetben való részvételben találták bűnösnek, miközben a másik két vádpont – a passzív korrupció és a kampány törvénytelen finanszírozása – alól felmentették.
A 70 éves Sarkozyvel szemben a bíróság egyelőre nem hirdetett büntetőítéletet, ez csütörtökön a bírósági eljárás későbbi szakaszában várható. Az ügyészség hét év börtönbüntetést kért. Sarkozy a bűnösséget kimondó ítélet ellen fellebbezhet, ami felfüggesztené a büntetés végrehajtását az ügyben hozott határozatig – magyarázta az AP hírügynökség.
A tárgyaláson megjelent Sarkozy, aki mindig is tagadta a vádakat, a vád szerint 2005-ben, még francia pénzügyminiszterként megállapodást kötött Kadhafival annak érdekében, hogy pénzt szerezzen elnökválasztási kampányához cserébe az akkor nemzetközileg elszigetelt líbiai kormány támogatásáért.
Nathalie Gavarinó bírónő az AFP szerint kijelentette, hogy Sarkozy „lehetővé tette közeli munkatársai számára, hogy… pénzügyi támogatás megszerzésére irányuló lépéseket tegyenek”.
A Sarkozy elleni vádak az AP szerint 2011-ig nyúlnak vissza, amikor egy líbiai hírügynökség, majd maga Kadhafi is elismerte, hogy a líbiai állam titokban több millió eurót biztosított Sarkozy 2007-es kampányára. Ezt követően a francia Mediapart internetes újság 2012-ben publikált egy állítólagos líbiai hírszerzési memorandumot, amely egy 50 millió eurós kampányfinanszírozási megállapodást említett. Sarkozy ezt hamisítványnak nevezte, és rágalmazásért pert indított.
Sarkozy 2007 és 2012 között volt Franciaország elnöke, és azóta, hogy elhagyta az Élysée-palotát, ismételten összetűzésbe került a törvénnyel. Tavaly a legfelsőbb fellebbviteli bíróság bűnösnek találta egy bíró megnyerésére tett jogellenes kísérletekben. Sarkozyt eredetileg három év börtönre ítélték. Ezt fellebbezések után végül egy év házi őrizetre csökkentették, elektronikus nyomkövető viselésének kötelezettségével, amit idén februártól májusig viselt. Sarkozy a második világháború óta Franciaország első elítélt elnöke. Idén júniusban visszavonták tőle a legmagasabb francia kitüntetést, a Becsületrendet.
teraz.sk
Nyitókép forrása: mti
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


