Bunkóság a köbön: Ezért akadt ki Szalai Ádám Fellainire

Dühös és csalódott volt a csatár.

Szalai Ádámnak ezúttal is hálátlan feladat jutott a belga védők között, óriásit harcolt a vasárnapi nyolcaddöntőn is a támadó, aki a találkozót követően nagyon szomorúan értékelt az M4-nek.

– Nehéz hirtelen szavakat találni. Ha egy csapat 4-0-ra kikap, akkor sok más dolog nem számít. A düh meg a csalódás nagy bennem, remélem, hogy ez majd enyhülni fog bennem. De így a meccs után annyira nem tudok pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Megmondom őszintén, ez a meccs kicsit másra emlékeztetett engem, bár előtte volt három fantasztikus meccs, fantasztikus élményekkel, remélem, hogy hétfőtől pozitívabban látom majd a dolgokat, mert ez a meccs nem tetszett. A szurkolóinknak hatalmas köszönet itt és otthon is, köszönjük, hogy mellénk álltak, sajnáljuk, hogy így alakult ez a mérkőzés – nyilatkozta az osztrákok elleni Eb-nyitómeccsünkön betaláló támadó.

Hírdetés

A találkozó végén Szalai összetűzésbe került Marouane Fellainivel, a Manchester United csereként beállt középpályásával, aki lekönyökölte csatárunkat, majd még tetézte is tettét azzal a sportszerűtlen lépéssel, hogy a négyest mutogatta Szalainak, a kapott góljaink számával cukkolva a magyar játékost…

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Magyarország túl kevés volt – így látta a belga sajtó a tegnapi meccsetA közmédia élőben közvetíti a magyar válogatott hazaérkezésének eseményeitA magyar játékosok szerint emelt fővel búcsúztakRovatok: SportTelepülés: MagyarországCímkék: sport, labdarúgás, magyar labdarúgó-válogatott, Szalai ÁdámForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »