Bundesliga – Szalai Attila édesapja szerint ha fia nem játszik, nincs értelme maradnia

Bundesliga – Szalai Attila édesapja szerint ha fia nem játszik, nincs értelme maradnia

Nyitókép: MTI

Id. Szalai Attila úgy véli, ha fia nem kap elegendő játéklehetőséget januárban a Hoffenheim labdarúgócsapatában, akkor érdemes lenne váltania.

Az M1 aktuális csatorna érdeklődésére elmondta, „annál jóval többet tud, hogy a Hoffenheim kispadján ücsörögjön”.

– mondta a magyar válogatott 25 éves játékosáról, aki szerinte Bundesliga-csapata egyik legjobb védője. Hozzátette: nagyon nehéz úgy játszani, hogy három-négy-öt hétig ül valaki a kispadon, aztán beteszik a kezdőbe, azonnal kiemelkedőt kell nyújtania, de ha jól is játszik és győztes csapatban volt, akkor is kimarad megint, akik meg játszanak a helyén, folyamatosan hibáznak.

„Én azt mondom, ha ez velem történne, én biztos, hogy türelmetlenebb lennék. Atti dolgozik keményen, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Ha nem játszatja (az edzője) januárban – lesz három bajnoki -, akkor szerintem nincs értelme maradni Hoffenheimben. Nekem ez a véleményem”

– szögezte le.

Szalai Attila szombaton az Augsburg elleni felkészülési mérkőzésen, melyet 1-0-ra elvesztett a Hoffenheim, kezdőként lépett pályára, a második félidőre pedig sorcsere történt.

Hírdetés

Azzal kapcsolatban, hogy a török sajtóban felröppent, Szalai esetleg korábbi csapata, a Fenerbahce nagy riválisához, a Galatasarayhoz kerülne, id. Szalai Attila úgy fogalmazott:

„soha ne mondd azt, hogy soha, de ennek a hírnek, nem hiszem, hogy bármilyen valóságalapja is lenne”.

Ezt azzal egészítette ki, hogy ha egy olyan nagy családhoz tartozik valaki, mint amilyen a Fenerbahce, akkor nem valószínű, hogy pont a legnagyobb konkurenciához igazol.

„Én nem tudok arról, hogy bármi valóságalapja is lenne ennek az egésznek”

– ismételte meg.

A gödi nevelésű középhátvéd a Rapid Wienben lett profi játékos, az osztrák klub után Mezőkövesden, majd a ciprusi Apollon Limasszolban játszott, mielőtt 2021 januárjában Törökországba igazolt. A Fenerbahcében 117 mérkőzésen szerepelt. A magyar válogatott alapemberének számító játékos a Hoffenheimhez tavaly júliusban szerződött, de német csapatában – amely 16 forduló után a hetedik helyen áll a német élvonalban – nem kap rendszeres játéklehetőséget.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »