Bulgáriát már elérhette a járvány második hulláma

Bulgária a koronavírus-járvány második hullámával küzd, csütörtöki értesülések szerint az elmúlt 24 órában a pandémia helyi megjelenése óta rekord számú, 104 új fertőzöttet regisztráltak.

A bolgár kormány június végéig meghosszabbította az egészségügyi vészhelyzetet, mivel az utóbbi napokban gyorsabb ütemben növekedett a koronavírusos fertőzöttek száma, ugyanakkor nem kívánta szigorítani az eddig érvényben lévő korlátozásokat. Az eddigi legtöbb új fertőzöttet – 90 esetet – április 24-én jelentették.

Angel Kuncsev tisztifőorvos és a szófiai válságstáb tagja a bTV kereskedelmi csatorna műsorában elmondta, hogy az országot minden bizonnyal elérte a járvány második hulláma. Mint mondta, a vírus jelenleg helyi gócokban terjed. Úgy vélekedett, hogy a helyzeten úrrá lehet lenni.

Hírdetés

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök ismételten sürgette az embereket a távolságtartási szabályok betartására, emellett fegyelemre és a higiéniai előírások követésére szólított fel mindenkit. Ugyanakkor a jelenlegi maszkviselési kötelezettséget a zárt köztereken június 15-vel feloldják, az előírás csak a tömegközlekedési eszközökön marad életben.

Az egyik legutóbbi járványgóc a dél-bulgáriai Doszpat városában alakult ki. Egy helyi játékgyár alkalmazottai állítólag lázcsillapítókat szedtek, hogy a műszakok előtti hőmérést kijátsszák.

A csaknem hétmilliós lakosú Bulgáriában az új esetekkel 2993-ra emelkedett a fertőzöttek száma, a kórnak eddig 167 halálos áldozata volt. A járványügyi intézkedéseket messzemenően lazították, az egészségügyi előírások betartásával a kávézók és bárok nyitva tarthatnak, csakúgy mint a bevásárlóközpontok, a múzeumok, az edzőtermek, a színházak és a mozik. A fekete-tengeri üdülőszezon a külföldi turisták számára július 1-jével veszi kezdetét.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »