Bulgária feloldotta az ukrán gabonára vonatkozó behozatali tilalmat

Lengyelországgal ellentétben Bulgária úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg az ukrán gabona behozatalának tilalmát szeptember 15. után – jelentette be a bolgár kormány csütörtökön.

Szófia "nem támogatja" a korlátozások kiterjesztését – áll a kormány által kezdeményezett, a parlament által többséggel elfogadott határozatban, amelyet a 197 jelenlévő képviselő közül 124 támogatott.

A határozat szolidaritásáról biztosítja Ukrajnát és kiemeli a világméretű élelmiszerbiztonság szavatolásának szükségességét.

Áprilisban az Európai Unió engedélyezte öt országnak – Bulgáriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának – hogy megtiltsa területén az ukrajnai búza, kukorica, repce és napraforgó forgalmazását, azzal a feltétellel, hogy nem akadályozzák a területükön áthaladó tranzitot. Az intézkedés célja a helyi gazdák védelme volt.

Hírdetés

A lengyel kormány kedden elfogadott határozatában arra szólította fel az Európai Bizottságot (EB), hogy hosszabbítsa meg az ukrajnai gabonafélékre vonatkozó, szeptember 15-én lejáró behozatali tilalmat. Lengyelország már be is jelentette, hogy azt egyoldalúan meghosszabbítja, és Magyarország is figyelmeztetett, hogy ugyanígy jár el, ha Brüsszel nem hajlandó meghosszabbítani a korlátozás határidejét. Románia viszont közölte, hogy alkalmazkodik az Európai Bizottság döntéséhez.

A bolgár kormány mostani álláspontja szerint "élénkíteni kell a piaci versenyt", hogy féken tarthassák az élelmiszerárak inflációját – közölte szerdán Nikolaj Denkov miniszterelnök.

Szófia segítséget fog kérni Brüsszeltől az út- és vasúthálózat javításához, hogy gyorsítani tudja az ukrán termékek átszállítását más országokba.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »