Bukovszky: a nemzeti kisebbségek jogairól beszélgetünk a középiskolásokkal

Bukovszky: a nemzeti kisebbségek jogairól beszélgetünk a középiskolásokkal

Előadásokat és beszélgetéseket tart középiskolásoknak a nemzeti kisebbségek jogairól a kisebbségi kormánybiztosi hivatal. A pozsonyi Duna utcai magyar tannyelvű gimnáziumban tartották az első ilyen rendezvényt, s a tervek szerint további középiskolákban is lesznek előadások.

„Évek óta igyekszünk tájékoztatni a kisebbségi jogokról államigazgatási, közigazgatási és önkormányzati szinten is, de fontosnak tartjuk informálni azokat is, akik ezeket a jogokat gyakorolják” – mondta Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos.

Hírdetés

A kormánybiztos elégedetten állapította meg, hogy az első beszélgetésnek pozitív visszhangja volt. „Nemcsak a tanároknak, hanem a diákoknak is tetszett” – mondta.

Bukovszky elmondása szerint más középiskolákban is erre szeretnének építeni. „Már mintegy húsz iskola válaszolt a megkeresésünkre, elsősorban olyanok, ahol a nemzeti kisebbség nyelvén folyik az oktatás. Megszólítottuk a komáromi egyetemet is” – tette hozzá a kormánybiztos.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »