A Magyarság Háza, a minden magyar összetartozását jelképező intézmény 2011-ben jött létre. Célja a Magyarország határain innen és túl élő magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítése, a pozitív magyarságkép kialakulásának, a magyarság értékmegőrző képességének segítése, az egymás iránti felelősségérzet kialakítása, elmélyítése. Rendezvényei a nemzeti identitás erősítését szolgálják, bemutatják a világ magyarságára jellemző értékeket, eredményeket, teljesítményeket, sikereket. Csibi Krisztina etnográfus tíz éve a Magyarság Háza igazgatója, az intézménybe vezető útjáról és az eddig elért eredményekről beszélgettünk.
– A tízéves jubileum összegzésre készteti az embert. Hogy értékeli ezt az időszakot?
Csibi Krisztina a néprajz szerelmese
– Nagyon érdekes, mert ahelyett, hogy visszatekintenék az elmúlt tíz évre, mindig inkább előre szoktam nézni, mi az, amit jobban tudnék csinálni. Az, hogy én leszek az intézmény vezetője, nem várt fordulat volt az életemben. A nemzetpolitikai államtitkárság felkérése erre a megtisztelő feladatra meglepetésként ért. Egy csaknem ezerlelkes kistelepülésen éltem, Kisdorogon, már a Budapestre költözés is nagy változás volt nekem, bár nem szakadtam el szülőfalumtól, kisdorogi állandó lakos vagyok ma is. Valami otthonosság érzésem volt az első perctől kezdve a Magyarság Házában.
A külhoni magyarság ugyanis már néprajzosként és bukovinai székelyként is nagyon közelről érintett. Lehet ránk, erre a népcsoportra úgy tekinteni, mint egy külhoni magyar népcsoportra, de lehet úgy is, mint akiket hazatelepítettek. Ez egy kísérleti telepítés volt a magyar állam részéről 1941-ben, amikor úgy döntöttek, hogy egy észak-moldvai, bukovinai térségben élő öt falu népét hazatelepítik. A külhoniság számomra saját élmény, így nagyon szívesen végzem a mai napig ezt a munkát.
– Származása és a bukovinai székelyek körében végzett munkája mennyiben befolyásolta pályaválasztását?
– Gyerekkorom óta fontos szerepet töltöttek be az életemben a népmesék és a népdalok. Tizennyolc éves koromban elindultam házról házra Kisdorogon, hogy megalakítsunk közösen egy népdalkört. Nagy segítségemre volt az 1989 óta létező Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, amelynek székhelye Bonyhádon volt, Kisdoroghoz egészen közel. Bevontak a hagyományőrző népdalkör révén a szervezőmunkába is. Ekkor óvónőként dolgoztam Kisdorogon, de éreztem, hogy a kultúrával és a hagyományainkkal szeretnék mélyebben foglalkozni. Sok élményben és utazásban volt részem általuk, és ez vezetett oda, hogy a néprajz szakot választottam az egyetemen. Ez egy késői, érett döntés volt, de azóta sem maradt abba a szerelem a néprajz iránt. A doktori disszertációmat az 1941-es bácskai telepítésről írtam, mintegy ezzel is tisztelegve bukovinai székely őseim előtt.
– 2014-ben kezdett dolgozni a Magyarság Házban. Hogy emlékszik a kezdetekre?
– Az alapokat az elődeim fektették le, én a harmadik igazgatója vagyok az intézménynek. 2014 augusztusában érkeztem, amikor a Mi, magyarok kiállítás építésének utolsó fázisai zajlottak. Az októberi megnyitó után ki kellett alakítani a működtetését, múzeumpedagógiai órákat kellett kidolgozni a múzeumpedagógusok segítségével, és januártól egyre nőtt a rendezvényeink száma.
– A fiatalok mennyire vesznek részt a rendezvényeiken?
– A Határtalanul! programhoz kapcsolódóan sok fiatal látogatónk van, nekik rendhagyó órákat tartunk. A 2024/25-ös tanévben előreláthatólag 650-700 általános iskolai osztály, mintegy 15-20 ezer hetedikes diák vesz majd részt ezeken az órákon.
– A világ magyarsága előtt is egyre ismertebb a tevékenységük.
Igyekszünk, hogy Budapest után a magyar vidéken, a Kárpát-medencében és a diaszpórában is jelen legyünk
Sokan keresnek meg bennünket, különösen akkor, ha látnak egy sikeres rendezvényt a diaszpóra egy másik szegletében. Mindig nyitottak vagyunk, akár egy emlékév kapcsán is tudunk közös programot szervezni.
– Hogy áll össze egy-egy év programja?
– Sokat ötletelünk a munkatársaimmal, de kapunk javaslatokat szerte a világból is, mit volna érdemes bemutatnunk. Heti négy-öt tematikus rendezvényünk van Budapesten, ezen kívül szervezünk programokat a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarsága körében is.
– A Covid alatt a produkciókat videón rögzítették, és ezeket online tették elérhetővé.
– Több száz filmet készítettünk külhoni partnereink közreműködésével. Ötvenhárom portréfilmet is forgattunk, amiket bemutattunk Budapesten, Felvidéken, Erdélyben, vetítik a diaszpórában, és tavaly év végén a Duna World heti sorozatot indított ezekből az alkotásokból.
– Tavaly nyáron nyílt meg a Magyarság Háza Galéria a főváros szívében, a Nádor utcában. Mi a fő profiljuk?
– Egy kiállítótér külhoni magyar alkotóknak és műveiknek. Határon túli Kossuth-díjasok nagyméretű portréfotóiból nyílt az első tárlatunk, aztán egy mesekiállítás következett. Tavaly decembertől idén májusig kétrészes Krisztus-kiállításunkat tekinthették meg a látogatók, nyáron a törökországi magyar diaszpóra életébe pillanthattak be az érdeklődők.
Néhány napja nyílt meg a Szórványmagyarság címet viselő kiállítás, ahol hatvan fotós hetven képe látható, egészen jövő év tavaszáig. A képeket a nemzetpolitikai államtitkárság Magyar szemmel elnevezésű fotópályázatára beérkezett alkotásokból válogattuk.
Programjaink többségét is a Magyarság Háza Galériában tartjuk: hétfőnként kamaraszínházi előadások, kisebb színházi produkciók, kedden filmklub, szerdán irodalmi szalon, csütörtökön szabadegyetem, vasárnap mesedélelőtt várja a hozzánk betérőket.
Forrás: magyarnemzet.hu
The post Bukovinától Budapestig – „A külhoniság számomra saját élmény” appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »
