Bukaresti sajtóértesülések szerint megpecsételődött Mihai Tudose sorsa – nyugalom, nem a magyarok akasztása miatt

Bukaresti sajtóértesülések szerint megpecsételődött Mihai Tudose sorsa: a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfői végrehajtó bizottsági ülésén megvonják a bizalmat a miniszterelnöktől. Utódja Mihai Fifor védelmi miniszter lesz.

A stiripesurse.ro információi szerint erről Liviu Dragnea pártelnök és több megyei szervezet vezetőjének vasárnapi titkos találkozóján született döntés. A politikai bizalom megvonását a portál szerint azzal fogják megindokolni, hogy Mihai Tudosét és a táborába tartozó minisztereket foglyul ejtette a „párhuzamos állam”. A kormányfő szemére hányják, hogy a PSD érdekeivel ellentétes döntéseket hoz, és nem fogadja el a párt jelöltjeit bizonyos kormánytisztségekbe.


Mihai Tudose: „ha kitűzik a székely zászlót, azok is lógni fognak, akik kitették”

Hírdetés

A miniszterelnök korábban kijelentette, hogy ragaszkodik kormánya átszervezéséhez. Szándéka hátterében állítólag az áll, hogy megszabaduljon a Liviu Dragneához közeli miniszterektől, megszilárdítsa tekintélyét a pártban, majd átvegye a PSD vezetését.

A kormány átszervezéséről eredetileg január 28-án kellett volna döntenie a PSD végrehajtó bizottságának. Ezt az ülést azonban előrehozták január 15-re, mert a párton belüli két tábor politikusai egyre nyíltabban támadták egymást, és a konfliktus elfajulni látszott.

Ismert, hogy ha nem mond le, Mihai Tudosét csak bizalmatlansági indítvány benyújtásával lehet megbuktatni. Tekintettel a kormányfő „akasztásos” fenyegetőzéseire, Liviu Dragnea vélhetően számíthat az RMDSZ támogatására is céljai elérésben.

A bökkenő csak az, hogy a kormány megbuktatása esetén az új miniszterelnökről az államfő dönt. Klaus Johannis korábban kijelentette, ha Mihai Tudose is Sorin Grindeanu sorsára jut, akkor már nem biztos, hogy harmadszor is a választásokon győztes PSD jelöltjét bízza meg kormányalakítással.

(Maszol)

Oláh kormányfő: "ha kitűzik a székely zászlót, azok is lógni fognak, akik kitették" – bocskorosék szerint ez nem volt magyarellenes

Erdélyi Magyar Ifjak: Nem félünk a kötéltől! – A Jobbik IT kitűzte a székely zászlót az oláh nagykövetségre


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »