A Háromszéki Ágyúsok idegenben zárják a novembert: Kertész Zoltán csapata a fővárosba utazik, ahol az újonc Bukaresti Red Hawks vendégeként játszik rangadókat. A narancs-kék mezesek ma 19.30-tól a bajnokság alapszakaszában, szombaton 19.30-tól pedig a Román Kupa csoportkörében lépnek jégre a Berceni Arénában.
A háromszéki együttes korábban matematikailag bebiztosította helyét a pontvadászat felsőházában, azonban a fővárosi alakulat a hátralévő mérkőzéseken igyekszik kiharcolni helyét a legjobb öt között, ahová a címvédő Gyergyói Hoki Klub és az előző idényben ezüstérmes Brassói Corona szintén bejutott. A Háromszéki Ágyúsok és a Red Hawks október végén összecsaptak a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán, mindkét találkozó a házigazdák győzelmével zárult, akik a bajnokságban 5–2-re, a kupában pedig hosszabbítást követően 3–2-re diadalmaskodtak.
„Két nagyon kemény mérkőzés vár ránk Bukarestben a tapasztalt játékosokból álló Red Hawks ellen. Tudjuk, hogy idegenben – a hazai környezetben kétszer legyőzött ellenféllel szemben – még nehezebb feladatunk lesz, ezért mindkét találkozón komoly munkát kell beletennünk és a lehető legjobbunkat kell nyújtanunk. Bár már bebiztosítottuk a helyünket a bajnokság rájátszásában, nem feltartott kézzel utazunk a fővárosba, hiszen az alapszakaszban elért helyezés szerint kapjuk a pontokat a folytatásban, ami később akár döntő lehet a Final Fourba kerülésnél. Kiemelkedően fontos a kupameccs, amelyen feltétlenül győznünk kell, mert csak így tarthatjuk életben az esélyeinket a négyes döntőbe jutásra” – mondta Ilyés Tamás, a Háromszéki Ágyúsok játékosa. (miska)
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


