Bugár árnyéka visszatért – a Magyar Szövetség elfoglalásának titkos forgatókönyve

Bugár árnyéka visszatért – a Magyar Szövetség elfoglalásának titkos forgatókönyve

A nyugdíj csak álca: Bugár hálót sző a háttérben

Formálisan politikai nyugdíjba vonult, ám valójában soha nem tette le a „szerszámot”. Bugár Béla ugyanis a háttérben ma is szorgalmasan dolgozik. Emberi kapcsolatai, régi szövetségesei révén lassan, de biztosan szorítja körbe hálójával a Magyar Szövetség vezetését. Ez a háló pedig nem másért szövődik, mint hogy a felvidéki magyarok, amikor majd választani kell, „a helyes” oldalt válasszák. Azt az oldalt, amelynek érdekeit Bugár pillanatnyilag képviseli: a progresszív, liberális, háborúpárti és brüsszelbarát táborét.

Nem véletlen, hogy Gubík László mellett ma már Magdeme Klára diktálja a párt kommunikációját. Ő az, aki sajtóközleményeket ír, sajtótájékoztatókat vezet, és gondosan hangolja a Magyar Szövetség üzeneteit. Magdeme – aki a Most-Hídból érkezett – nem más, mint Bugár egykori jobbkeze. Hogy lehetett ebből a politikai világból valaki hirtelen a Magyar Szövetség szóvivője? Egykori MKP-s szavazók sokaságát döbbentette meg a válasz: háttéralkuk révén.

Azóta pedig szépen, lassan, fokozatosan puhul a párt retorikája. A „korszakváltást” hirdető Gubík nyíltan kimondta az aktuality.sk emlékezetes interjújában: azokkal kötnek koalíciót, akik többet ígérnek. Ha a Progresszív Szlovákia lesz az, akkor velük. Ígérni persze mindenki tud. Szegény ember az, aki még ígérni sem képes. De a választó szeme előtt csupán a csillogó ígéretek lebegnek, miközben a háttérben újraindulhatnak a piszkos üzletek. Pont úgy, mint régen, a Bugár-éra idején.

Hírdetés

A régi játszmák régi nevekkel térhetnek vissza: Czucz, Világi, Gál Gábor, Gyurovszky – mindazok, akik Bugár éveiben vastagon profitáltak a politikai hatalomból. A becsület és a hitelesség viszont odaveszett. Bugár és pártja végül azért süllyedt el, mert már senki sem hitt nekik. Ugyanez a szomorú sors vár a magyar viccpárt aktuális vezetésére is.

De addig is? Bugár új szerepben tetszeleg, a szlovák médiában fel-felbukkanó elemzőként. Legutóbb épp a Hospodárske Noviny gazdasági napilapban kritizálta a Smer politikáját, Robert Ficot, és a Hlas elnökét, Matúš Šutaj Eštokot is. Mintha nem éppen ő lett volna az, aki egykor a Smerrel és az SNS-szel állt össze, meghazudtolva korábbi önmagát. Mi több, a Kuciak-gyilkosság után is kitartott a kormánykoalícióban. Ma pedig ugyanaz az erkölcsileg lenullázódott, árulónak tartott Bugár beszél Ficóról. Mintha ő maga soha nem járt volna ugyanazon az úton.

A váltás egyértelmű: korábban Fico mellett, most a Progresszív Szlovákia mellett. És közben a Magyar Szövetséget tolja a PS felé, a kormányoldal ellen hergelve a felvidéki magyarságot. Gubík ebben a játszmában már csak egy báb: szerepe nagyjából annyi, mint korábban Menyhárt Józsefnek volt. Kiáll, beszél, helyére teszi az alanyt és az állítmányt, pózol, de a párt irányítása kicsúszott a kezéből. Mi több, jól látja ezt Budapestet is mindkét oldal, akik már csak legyintenek, ha neve a Felvidék kapcsán szóbakerül.

A sötét erők, amelyek egyszer már a szakadék szélére sodorták a felvidéki magyar közösséget, visszatértek. Most új köntösben, de ugyanazzal a céllal: hogy ismét hatalmat szerezzenek maguknak, a közösség érdekeinek rovására. Ezúttal a progresszívekkel.

Király Zsolt

Nyitókép forrása: youtube, reprofoto


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »