"Büdös parasztok, pusztuljon ki a fajtátok"

Lassan leülepszik a por a VIII. kerületi bontás körüli botrány kapcsán.

Szó szerint és átvitt értelemben is nagy port kavart a józsefvárosi Bókay utca 43. bontási munkálata. Mint ismert, a bontást végző cég, pontosabban szólva annak alvállalkozója finoman szólva is szakszerűtlen módon állt (esett) neki az épületnek, ennek következtében nemcsak, hogy akkora por keletkezett a környéken, hogy külön emiatt is szmogriadót lehetett volna elrendelni a fél városban, de az épület darabjaiból még az utcára is jutott bőséggel. Amit persze le sem zártak előtte. Hogy ez ne legyen elég, még a cég volt vezetőjének – akinek ott sem kellett volna lennie – állt feljebb.

A botrány nem jött jól az önkormányzatnak, lévén az utca és az épület a Corvin-sétány beruházás területén található, tehát igen kiemelt projektnek számít. Vagyis nagyon sok pénzről van szó.

Környékbeliek és a járókelők persze le is filmezték a bontásnak nevezett zúzást, sőt, a helyi Párbeszéd politikusa a Hvg újságírójával maga is a helyszínen dokumentálta az eseményeket. Jónás Nándornak, Jon-Bau Kft. egykori vezetőjének ez persze nem tetszett, így igyekezett leheletfinom visszafogottsággal bizonygatni igazát:

„Takarodj már, az anyádat vedd fel!”

– kérte az őt filmező újságírót arra, hogy legyen szíves befejezni a forgatást. A Jon Bau Kft. egyik alkalmazottja pedig „Büdös parasztok, pusztuljon ki a fajtátok” felütéssel hívta fel a figyelmet az újságírókkal, vagy épp a „parasztokkal” szembeni ellenérzéseire.

Ami viszont lényegesebb, hogy nem tudni, hogy Jónás amúgy milyen minőségében volt jelen a bontásnál, mivel ő az Opten jelenlegi adatai szerint már semmilyen tisztséget nem visel a Jon Bau Kft.-ben, amely a Hufer-Bau Kft. alvállalkozójaként végzi a bontást.

Négy helyett három cég a furcsa-kurta közbeszerzésen

A józsefvárosi önkormányzat hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárást indított még tavaly az épület bontására, amire információink szerint három céget hívtak meg. A nyertes ajánlattevőn kívül indult még a Hungaro Domus Andia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.”, akinek ügyvezetője és egyszemélyi tulajdonosa Jónás Andrea, aki egy másik cégével trafikkoncessziót is elnyert már a kerületben.

Hírdetés

Mellette indult, de szintén nem nyert a Gesztelyi-Nagy György érdekeltségébe tartozó a Fauna-Duó Kft. Ez a cég jelentős közbeszerzéseket nyert el korábban, többek között Lipótvárosban 2,5 milliárd forint értékben végeztek épületfelújítást, de ők tették rendbe 2010-ben 234,5 millió forintért a TEK épületét, 2014-15-ben 405 millióért bővítették a Budapesti Fegyházat, és ők építették a pápai katonai repülőtér 2014-ben átadott logisztikai raktárbázisát is.

Végül a nyertes a „Hufer-Bau Kft.”, amely alvállalkozói szerződést kötött a kerületben egyáltalán nem ismeretlen, fentebb említett Jon Bau Kft-vel.

Igen ám, csakhogy a hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárások esetén, amennyiben az építési beruházás 100 millió forintot nem éri el, akkor három helyett négy ajánlattevőt kell meghívni.

A botrányos bontást követően kirobbant felháborodás kapcsán az önkormányzat igyekezett visszalapátolni a kiömlött sittet a helyére, nem igazán nagy sikerrel. Mint kiderült, Jónás Nándor semmilyen közvetlen önkormányzati megbízással nem rendelkezett a Bókay utcai bontással kapcsolatban (lévén már nem az övé a cég, legalábbis papíron). Jónás számos korábbi kerületi rendezvényen is megjelent, köztük helyi politikusok társaságában, sőt, a vállalkozó egy 2015-ös rendezvényen egy Kocsis Máté ellen tüntető hölgyet is megütött, amiért utólag bocsánatot is kért.

Kocsis az akkori botrány kapcsán azt mondta, hogy nem ismeri a férfit, legalábbis nem emlékszik rá. Ez még nem elég: az önkormányzatnál sem igazán akarták felismerni, ami már csak azért is elég – mondjuk úgy – furcsa, mivel Jónás a saját állítása szerint 2004 óta dolgozik a kerületnek. Sőt, a vehemens vállalkozó cége (amit ugye időközben leadott) az elmúlt években öt indulásból háromszor is nyert az önkormányzat pályázatain, így például a Teleki téri piac bontását és telekrendezését, valamint a Bókay János utcai 33-35-37. szám alatti épületek bontását 2011-ben ők végezhették el, majd négy évvel később, 2015-ben a Corvin Sétány Program keretében a 125-ös és 119/b tömbök bontási munkáit is megkapták.

Igaz, azóta nem nyertek tendert, de minek is, ha alvállalkozóként elvégezhetik ezt ők maguk is. Mindenesetre a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ végül elismerte a bontás körül hibákat és rendre utasította a vállalkozót. 

Nem tudták kiköltöztetni a lakókat

A kerületi Jobbik szerint ugyanakkor az önkormányzat el akarta adni már egy ideje az értékes telket, csak épp a lakókat nem tudta kiköltöztetni belőle.

Egy korábbi szerződésnek megfelelően egy telekcserés ügylettel a Futureal részére át kellett volna adni a Bókay utcai telket. A lakók kiköltöztetését azonban nem tudta határidőre teljesíteni a Józsefvárosi Önkormányzat, mert nem tudott időben megállapodni velük, vagyis a bontást sem tudta határidőre elvégezni, ezért 2016. novemberében a szerződés módosításra került. 

Az önkormányzat idő kapott, ráadásul még kötbért sem kellett így fizetnie, viszont vállalta a telek értékesítését a következő feltételekkel: amikor a befektető (Futureal) kéri, az önkormányzat nyilvános értékesítési pályázatot ír ki az üres telekre, arra a telekre, amire egyébként a befektetőnek elővásárlási joga van, magyarul hiába nyilvános pályázat, az elővásárlási joggal bíró befektetőn kívül bárki másnak nincs sok esélye a telekre. A párt helyi szervezete fel is tette a kérdést:

Ha senki sem jelentkezik a pályázatra, akkor a szerződés értelmében újra és újra ki kell írnia a szóban forgó telket eladásra. Lehetséges-e így jó áron eladni egy telket?

Remélhetőleg azért az önkormányzatnál tudják.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »