Budapesten rendeznek konferenciát az euroatlanti kapcsolatokról

Budapesten rendeznek konferenciát az euroatlanti kapcsolatokról

A transzatlanti együttműködés és értékek új geostratégiai környezet címmel rendez konferenciát Budapesten a Nemzetközi Republikánus Intézet Casper Programja, a Heritage Alapítvánnyal és a Magyarországi Nemzetközi Fejlesztési és Demokratikus Átmeneti Központtal közösen.

Szemerkényi Réka, korábbi washingtoni nagykövet az InfoRádióban elmondta, hogy az eseményre érkeznek vezető szakértők a Heritage Alapítványtól, de előadást tart a NATO főtitkárának politikai tervezési igazgatója, meghívót kapott az Egyesült Államok volt NATO nagykövete és későbbi ukrajnai különmegbízottja, de ott lesz a volt ukrán külügyminiszter is.

Magyar szakértők is részt vesznek a stratégiai beszélgetésben, így a volt külügyminiszter, Martonyi János, illetve az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Németh Zsolt.

A transzatlanti kapcsolatokat komoly próbatétel elé állította a 15 hónappal ezelőtt kitört orosz–ukrán háború. A következmények közül az International Republican Institute vezető tanácsadója kiemelte azt a fejleményt, hogy az a fajta stratégiai együttműködés, amely miatt a NATO a hidegháború idején sikeres volt, és amely miatt az újonnan szuverénné vált államok csatlakoztak, nem jelentéktelenné válnak a 21. században, hanem valójában nagyon markánsan meghatározzák a hétköznapi döntéseket.

Hírdetés

„Nem lehet már azt a kényelmes pozíciót felvenni, hogy a nagy ügyek, Európát kihagyva, valahogy megoldódnak, hanem ennek azonnali következménye van Európa minden egyes országára nézve. Ezért az egyik következtetés, amit le kellett mindenkinek vonnia, hogy ebben az új stratégiai dimenzióban hogyan tudja garantálni a saját országa biztonságát” – mondta a szakértő. Példaként említette, hogy az eddig semleges Finnország és Svédország a NATO-tagfelvételét kérte, és lezárult az a harmincéves időszak, amely olyan biztonsági együttműködést kínált, amely kizárta a konfliktusok háborúba torkollását.

Azt az alapkoncepcióját a NATO-nak, amely a közös biztonság előfeltételeinek a megerősítésén és az elrettentésen keresztül arra szolgál, hogy minden tagnak erősítse a stabilitását és biztonságát, új, XXI. századi módon kell újragondolni Szemerkényi Réka szerint. „Az új stratégiai szempontok átgondolása nem azt jelenti, hogy eszköztelenül áll a szervezet ebben a kérdésben, hanem azt, hogy a meglevő eszközök alapján milyen új képességek, milyen új stratégiai alapvetések alapján lehet együtt dolgozni tovább” – mondta.

Minden olyan állam, amely ennek a szervezetnek a tagja, sokkal nyugodtabban, sokkal biztosabban nézhet azon kihívások elé, amelyek a XXI. században nagyon nyilvánvalóan kezdenek meghatározóvá válni” – tette hozzá az International Republican Institute vezető tanácsadója.

Nyitókép: MTI / Soós Lajos

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »