Budapesten is Horthy-szobrot avatnak

Budapesten is Horthy-szobrot avatnak

A Fejér megyei Káloz után Budapesten is, a III. kerületi Attila Nagykirály szálloda udvarán állítanak szobrot Horthy Miklós kormányzónak. A Népszava számolt be elsőként a hírről a Magyarok Világszövetségének honlapjára hivatkozva.

„2017. június 17-én, szombaton 14 órakor Horthy Miklós kormányzó mellszobrát avatják Budapesten, az Attila Nagykirály szálloda udvarán. Beszédet mond: Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Zetényi Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke, v. Hunyadi László, a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya, Dr. Raffy Ernő történész és Dr. gróf Bethlen István. Közreműködnek: Vesztergám Miklós tárogatóművész, Bokor János és Publik Antal előadóművészek”

Hírdetés

olvasható az MVSZ honlapján.

Mint arról korábban beszámoltunk, miután a perkátai fideszes önkormányzat nem vállalta vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó szobrának közterületen való felállítását, az alkotást kényszerből az egykor szebb napokat látott kálozi Zichy-kastély kertjében avatták fel. Az ünnepélyes eseményen beszédet mondott többek között az Új Magyar Gárda főkapitánya, Mészáros István, a Jobbik volt országgyűlési képviselője, Murányi Levente, Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, Hegedűs Lóránt református lelkész, Zetényi-Csukás Ferenc történész és a Horthy Miklós Társaság elnöke, illetve Pongrácz Imre, a kastély tulajdonosa. Az avatáson Tiszaeszlár polgármestere, Nagy Tibor Barnabás bejelentette: hamarosan az ő településén is sor kerül egy Horthy-szobor felállítására. Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy Miklós Társaság elnöke beszédében szintén kitért arra, hogy a közeljövőben három új Horthy-szobrot is avatni fognak: júniusban Harcon és Budapesten, ezt követően pedig a tervek szerint Tiszaalpáron.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »