„Budapest Pride 2017” keresztény szemmel – F E L H Í V Á S! (VIDEÓVAL)

Szerkesztőségünk az alábbi felhívást kapta, s úgy érezzük, ez teljesen egyezik Nemzetünket féltő, konzervatív, keresztyén értékrendünkkel. Éppen ezért ajánljuk olvasóink figyelmébe.

NIF szerkesztők

F E L H Í V Á S

Drága Barátaink, Testvéreink !

Az elmúlt 5 hétben ugyan már küldtünk felhívásokat a legkülönbözőbb keresztény egyházak vezetőinek, mintegy 800 elektronikus levél formájában – hogy keresztényként legyünk ott július 8-án,  a Budapest Pride elnevezésű, a Sátán által szervezett rendezvényen  – Isten figyelmeztetését hirdetve, de a gyógyulás reménységét megadva mindenkinek – rendkívüli evangelizációs alkalom keretében, de sajnos mostanáig nagyon kevés egyetértő, imában támogató, vagy testben is csatlakozó visszajelzést kaptunk.

Testvéreink ! Ébredjünk !

Álljunk már ki végre az Úrért, a mi Istenünkért ! Hát nem az evangélium hirdetése a küldetésünk ??!!

Mert jelenleg újra vesztésre állunk az Ördöggel szemben (ha Istenünk nem segít az utolsó pillanatban) !! Kérünk Benneteket, gondoljátok át ismételten, mekkora a tét. Győzni Istennel, vagy nagyot veszíteni.

Megállítani, vagy meghátráltatni a sötét erőket, Isten dicsőséges győzelmét látni, megtapasztalni!!

Rendben van, nem jöttök ki fényt mutatni, tiltakozni, imádkozni. Ez is lehetséges. Szabadságot kaptatok rá Ti is, hogyan döntötök, – mindent szabad, de nem minden használ.

Imádkozzunk, jelenleg ebben a témában kit és hol akar látni az Isten ??

Mi nem hátrálunk meg, ott leszünk kicsiny fáklyaként a Kossuth tér közelében 14 órától !

Hírdetés

Nem fogjuk visszautasítani elhívásunkat, amit Istentől kaptunk, ott leszünk !

Megtaláltok bennünket a keresztény molinók közelében, láthatóak leszünk, gyertek !

Tudjátok – egy ezret, kettő tízezret – ugye nem kell még magyarázkodni… Legyünk azonban sokan Budapesten, vonuljunk fel paralel majd a városon mi is…ha úgy adódik…

„ Egy hang kiált : Építsetek utat a pusztában az Úrnak !

Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek !

Van még gondolkodási időnk, de nem sok…

A múlt héten milliók ünnepeltek Torontóban az Ördöggel egy hasonló rendezvényen, ma Németországban, ezzel Európában tizennegyedikként (!!!) legálissá tették a „melegek” házasságát, holnap július 1-én pedig elesik Kolozsvár is, a közelünkben, mert ott is lesz sátáni felvonulás…

Akarjuk, hogy minden város elvesszen??

Megjelenésünk törvényes bejelentési részéről természetesen gondoskodni fogunk.

 „ Hívlak Kelet : Jöjj ! Hívlak Nyugat : Jöjj ! Népek mind jöjjetek elé ! Halleluja ! Észak hívlak : jöjj, és hívlak Dél : jöjj ! Felnőttek, vének, ifjak jöjjetek ! Jöjj hát, jöjj ! Ne várj, míg késő lesz. Közel a nap, mikor Jézus visszajön… Jöjj, hát jöjj! Ne fordulj el tőle. Dobd el a félelmet, nyisd meg szemed, térj Istenedhez Jézus nevében!

( részlet a Tenyérnyi felhők 2. dicsőítő kazettáról )

„Budapest Pride 2014” keresztény szemmel – A VIDEÓ 2014–ben készült!

áldó szeretettel:

Vadász Sándor és Edit, Budapest,

Email cím: [email protected]

Tel.: 06-20-960-7213

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Aktuális, Esemény, Felhívás


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »