Budapest: Dinamikus lezárásokkal készül az államünnepen a rendőrség

Budapest: Dinamikus lezárásokkal készül az államünnepen a rendőrség

Az augusztus 20-i ünnepségekkel kapcsolatban idén is forgalomkorlátozásokra kell számítani, ezek kiegészülnek az atlétikai világbajnokság miatt elrendelt lezárásokkal; ezekre a résztvevők, nézők biztonsága érdekében van szükség – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője pénteken Budapesten.

Balogh Ádám rendőr ezredes a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta,

„nem folyamatos, hanem úgynevezett dinamikus zárást” hajtanak végre, mindig csak az az útszakasz lesz lezárva és csak annyi ideig, amíg feltétlenül szükséges.

A lezárások tizenegy budapesti kerületet érintenek, harminc kilométer hosszan, ez Budapest úthálózatának mindössze fél százaléka – közölte az ezredes. Kiemelte, hogy a forgalomkorlátozásokkal kapcsolatban minden információ megtalálható a Police.hu honlapon, ahol nagyítható térképen bárki rá is kereshet az őt érintő városrészekre.

A Balaton irányából a főváros felé közlekedőket különösen arra kérik, tájékozódjanak a rendőrség, valamint a BKK folyamatosan frissülő honlapján, emellett

Hírdetés

arra buzdítanak, hogy mindenki használja a tömegközlekedést.

Balogh Ádám kitért arra is, hogy az elszállított gépjárművekkel kapcsolatban a +36 80180780-as telefonszámon lehet érdeklődni.

A nemzeti ünnepen a rendőrség teljes személyi állománya azon dolgozik, hogy a városban közlekedők minél kevesebb fennakadással találkozzanak,

ennek érdekében a nagyobb csomópontokban forgalomirányító rendőrök segítik majd a közlekedést – mondta az ezredes.

Hozzátette: a Rendőrségi Igazgatási Központban egész hétvégén működik a csapatszolgálati törzs, figyelemmel kísérik a rendezvényeket és a város forgalmát, így szükség esetén azonnal reagálni tudnak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »