Vitézy úgy látja, hogy Karácsony a kormány kérésére hívta össze a Közgyűlést. A cél pedig a kormány döntéseinek üdvözlése. Ez azért érdekes, mert közben a főpolgármester meghirdette a Pride 2-öt éppen a Karmelita ellen.
A Fidesz pedig azt javasolja, mondja ki a Közgyűlés, hogy Budapest fizetésképtelen, csődbe ment – amire nyilvánvalóan nagyszerűen kampányt lehetne építeni, bemutatni az ellenzéki, konkrétan a tiszás antiutópiát.
Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta:
„Tisztán szeretnénk látni. Azt várjuk, hogy a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan is állapítsa meg a fizetésképtelenséget, a kormány belép és biztosítja a város működőképességet ebben az esetben. Nyitottak vagyunk arra, hogy csődsegélyt, pénzügyi mentőcsomagot nyújtsunk a fővárosnak (…) Budapest nem lehet működésképtelen, a főváros működése mindenki számára fontos”
A Tisza úgy oldotta meg ezt a csapdahelyzetet, hogy nem megy el a mai Közgyűlésre.
A Podmaniczky Mozgalom vezetője úgy fogalmazott, hogyha a Kormány segíteni akarna, azt egy ilyen politikai színház nélkül is meg tudná tenni bármikor, hisz tartozásai vannak a város fele, aminek a kifizetéséhez semmi más nem kellene, mint kormányzati akarat. Ezért káros ez a rendkívüli Közgyűlés, mert ezzel Budapest asszisztál a kormány narratívájához.
Az érdekes történeti láncolat része, hogy korábban megalakult a Humanisták nevű párt, Karácsony Gergely párt- és frakciótársaiból. Képviselői nyíltan elmondják, hogy kifejezetten az „urbánus”, „liberális”, Pride-on felvonuló közönséget célozzák meg. Ezt követően a főpolgármester meghirdeti a „Pride 2”-öt a Karmelita ellen, miután a fideszes kormány okot szolgáltat erre: a főváros számlájáról történő leemeléssel.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


