Budaj: Szlovákia komoly környezeti terheket örökölt a szocializmus idejéből

Budaj: Szlovákia komoly környezeti terheket örökölt a szocializmus idejéből

Az ország a szocializmus idejéből származó kellemetlen örökség terhét viseli: a volt állami vállalatok és a szovjet hadsereg után maradt környezetszennyezés következményeit, nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Ján Budaj ideiglenesen megbízott környezetvédelmi miniszter.

„Ezek némelyikével az eltelt harminc év alatt sikerült megbirkózni” – folytatta Budaj, pontosítva, hogy a volt szovjet hadsereg után örökölt környezetkárosító hatások kétharmadát már felszámolták.

Hírdetés

„Amíg a globális felmelegedés és a klímaválság világszerte nem vált problémává, a szlovák környezetvédelmi tárcának jóval kevesebb figyelem és támogatás jutott“ – jegyezte meg. A környezetvédelmi minisztérium a közvélemény és a politikusok szemében főleg az utóbbi években kapott kellő súlyt.

„A legnagyobb problémának a környezetvédelem terén továbbra is a légszennyezés, a hulladékgazdálkodás hiányosságai, ugyanakkor a védett fajok, köztük a siketfajd kellő mértékben történő védelmének hiánya számít“ – tette hozzá Budaj.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »