Budaházy György védőbeszéde a Hunnia-ügyben (ítélet március 16-án)

Budaházy György védőbeszéde a Hunnia-ügyben (ítélet március 16-án)

Budaházy György a Hunnia-ügy megismételt elsőfokú eljárásának ítélethozatalt megelőző tárgyalásain, 2022. február 22-én és 24-én, hosszasan beszélt saját és vádlott társai védelmében a vádpontok bizonyítatlanságáról és az egész eljárás koncepciós jellegéről.

Azt kérte a bíróságtól, hogy ne az ügyészség kifordított logikája mentén hozzon ítéletet, hanem a konkrét történésekből kiindulva, próbálja megközelíteni az ügyet és megállapítani, hogy lehettek-e kétséget kizáróan a jelenlegi vádlottak az egyes cselekmények elkövetői.

És egyébként is a terrorizmusnak minősített – valójában kis értékű rongálásos – cselekmények valódi súlyát vegye alapul, és ne a politikai motivációtól eltúlzott ügyészségi minősítéseket.

Továbbá kérte, hogy a bíró zárja ki a nyomozóhatóság törvénytelen bizonyítékait (bár még ezekkel együtt is megcáfolta sorra a vádpontok állításait) és kifejezte abbéli reményét, hogy a botrányos körülmények közt született 2016-os igazságtalan és megalapozatlan verdikt után végre törvényes ítélet születik az ügyben.

Hozzáfűzte azt is, hogy egy törvényes ítélet számára csak felmentéssel végződhet.

Kivonat:

Hírdetés

A teljes, hat órás beszéd:

Az ítélethirdetésre – ahogy azt már jeleztük – 2022. március 16-án 8:30 órától kerül sor, a Fővárosi Törvényszéken (cím: 1055 Bp., Markó u. 27.), a II. em. 36. számú díszteremben.

Bár a Bíróság azt kérte, hogy aki részt szeretne ezen venni, az március 11-ig regisztráljon, de azt ígérte, hogy amennyiben szükséges, meg fog nyitni még egy termet, ahol kivetítőn lehet követni az ítélethirdetést.

Ezért kérünk mindenkit, aki jönni akar 16-án, hogy jelezze ezt a bíróság felé a [email protected] e-mail-címen, hogy fel tudják mérni a várható létszámot! Minden barátunkat, támogatónkat, érdeklődő honfitársunkat, polgártársunkat várjuk! – írják a Hunnia-ügy vádlottjai.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »