Búcsút vettek a millenniumi fenyőtől Pannonhalmán

Búcsút vettek a millenniumi fenyőtől Pannonhalmán

A Pannonhalmi Főapátság egyik jelképét, a monostor udvarán 1896-ban ültetett lucfenyőt az elmúlt években szú támadta meg, és bár minden lehetséges kezelést kipróbáltak, nem tudták megmenteni. Április 8-án, miközben a szakemberek a fa kivágásán dolgoztak, egymás után jelentek meg az ablakokban, az ebédlő teraszán, a kovácsoltvas kapunál a szerzetesek, a tanárok és a diákok, hogy elbúcsúzzanak tőle.

„Nem tudok szabadulni, mindig visszatérek” – ezekkel a szavakkal lépett ki a barokk ebédlő teraszára Várszegi Asztrik emeritus apát. Már nem először jött, hogy vessen még egy pillantást az öreg fenyőre. „Nagyon sajnálom. Ez egy gyásznap nekünk.”

Utódjával, Hortobágyi Cirill főapáttal együtt mesélni kezdtek – a madáretetőről, amely mindig ott csüngött a fenyő legalsó ágán, és amiből napraforgómagokat csipegettek a madarak; a mintegy húsz méter magas fa messziről is látható csúcsáról, amely valóságos iránytűként szolgált; a régmúlt idők novíciusairól, akiknek sétájuk alkalmával az első dolguk volt, hogy a mosodaudvarban, ahol már nem látták őket, az oly kevéssé szeretett kemény kalapjukat a millenniumi fenyő ágaira aggatták.

„Pintér Ambrus atya, aki 82 évével a legidősebb szerzetes Pannonhalmán, nemrég azt mondta nekem: »azt hittem, minket már kibír«” – mondta az emeritus apát. Mielőtt visszavonult a teraszról, még megjegyezte: „Majd később is megnézem!”

1996-ban a kerengő udvarába egy himalájai cédrust ültetett a szerzetesközösség – idézte fel Cirill atya. „Arra gondoltunk, hogy hatvan–nyolcvan év múlva, amikor majd az is túlnő a házon, integetnek egymásnak a fenyők. Nagyon elkeserítő látvány volt, amikor itt és az arborétumban is elkezdtek száradni a millenniumi fák.”

A honfoglalás 1000. évfordulójára ugyanis több, akkor tíz év körüli lucfenyőt ültetettek az akkori szerzetesek. Az egyik facsoport az arborétumot díszítette az elmúlt 126 évben, amelyek mostanra a mosodaudvari társukkal együtt kipusztultak. Ki kell majd vágni azokat is.

Hírdetés

A klímaváltozás áldozata lett mindegyik. Az egyre melegebb nyarak és a csapadékmennyiség csökkenése legyengítette a fenyőket, és elindult egy „kárláncolat” – ismertette Bolvári István kertészeti és parkfenntartási csoportvezető. – Az erejüket vesztett példányok nem tudtak gyantát termelni, ezért a szú olyannyira felszaporodott a kéreg alatt, hogy akadályozta a fák tápanyagkeringését, amelyek így szép lassan elkezdtek száradni.

Az elmúlt években feromonos csapdákat helyeztek ki, rovarölő és kondicionáló szerekkel kezelték a fenyőket, plusztápanyagot juttattak a növényekbe, hogy megállítsák a folyamatot. A speciális ápolás évente több százezer forintot emésztett fel, ezért a főapátság gyűjtést is indított a millenniumi fenyők megmentéséért. A nagylelkű adakozóknak köszönhetően további kezeléssorozat indulhatott, még drónról is juttatak permetszert a famatuzsálemekre, sajnos hiába.

Nem maradt más lehetőség, mint kivágni az udvaron álló, az évtizedek alatt a monostorudvar szimbólumává váló lucfenyőt, amely túlélte a világháborúkat, látta a gimnázium 1938-as építését, több évtizeden át bencés diákokat kísért első napjuktól az érettségiig; szemtanúja volt II. János Pál pápa, Bartholomeiosz és Alexij pátriárkák, valamint a dalai láma látogatásának.

Utolsó napján szinte zarándokhellyé vált, miközben előbb az ágait fűrészelték le, lentről felfelé haladva, majd visszafelé a törzsét vágták egyre kisebbre, míg végül a csonkból sem maradt semmi.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »