Nahát, ha csak fele ennyi következetesség lenne a világban a jó dolgok iránt, mint amennyi a destruktív elméletek és tettek felé van, akkor egészen biztosan egy jobb helyen élnénk. Mondjuk így is késtek egy évet világunk kútmérgezői, így amiről lassan 4 éve, 2020 szeptemberében írtam, nem a 96., „csak” a 97. Oscar-díjátadón lép érvénybe.
Igazából ennyi év elteltével sem tudom jobban megfogalmazni a filmiparban történő változásokat, mint akkor: az íratlan szabályokat egész egyszerűen csak írottra váltják, mert mindenféle ellenhatás nélkül megtehetik. Ezen a ponton pedig gondolom, mindenki rájött, aki eddig nem tette, hogy nem az ellenreakciók miatt késtek egy évet.
A fődíjra (legjobb film) 2025-től kezdve tehát csak az a film jogosult, amely a felállított 4 befogadási és reprezentációs szabvány közül legalább kettőt teljesít, így az elképzelések nem változtak a 2020-ban lefektetett alapokhoz képest.
Mérnöki pontossággal emelték át a feltételek részleteit is, így a filmipar tönkretétele mellett újra és újra az a gondolat furakodik elménkbe, hogy vajon építő jellegű, sokkal fontosabb és lényegibb kérdésekben miért nem ilyen következetesek a világot formáló erők.
A szabályok különböző alszabályokra vannak bontva (kivéve a D), ezek közül legalább egy alszabályt kell teljesíteni annak, aki a szabványt teljesíteni akarja. Ez azt jelenti, hogy ha valaki megúszósra akarja venni a figurát, akkor is minimum két kritériumot kell teljesíteni a kvótákból. Itt kell megjegyezni azt is, hogy a 2020-as változathoz képest talán egyetlen könnyítés az, hogy a C szabványban (szakmai gyakorlatok, képzések, készségfejlesztés) is csak egyet kell teljesíteni a két kritérium közül, míg négy évvel korábban még mindkettőt feltételként jelölték meg.
Noha az igazán alulreprezentált csoport ma a fehér faj, az ő védelmükről szó sem esik. Ezt leszámítva nagyjából minden más rassz képviselteti magát mint „alulreprezentált etnikai csoport”. Egyébiránt az alulreprezentáltság nem kizárólag fajokra, hanem más csoportokra is használatos, így nőkre, LMBTQ-emberekre, kognitív vagy testi fogyatékossággal élőkre. Ezen csoportokból lehet aztán válogatni orrvérzésig főszereplőket, mellékszereplőket, vagy éppen fő történetszálat, ezen a ponton pedig érdemes elgondolkodni azon, vajon hány extra pont és szemérmetes összekacsintás ütheti azok tenyerét, akik a nők elnyomásáról forgatnak filmet úgy, hogy a főszereplő egy nagyothalló transzvesztita néger, minden más szereplő pedig minden, csak nem fehér. Szerintem ezzel az ötlettel meg is nyertem a jövő évi Oscart.
Ami talán még nagyobb probléma, hogy a konkrét alkotói csapatnál, bizonyos felső vezetői körökben (marketing, terjesztés, kreatív és fejlesztési szakágak), egyéb kulcsszerepeknél, sőt, még a konkrét stábnál is kvótákat vezetnek be, amelynek nyilván semmi köze ahhoz, hogy ki mennyire tehetséges, mint ahogy a szereplők esetében sem. Ráadásul mindezzel garantálják, hogy a vezetőség egy része és a háttéremberek is a tolerancia végtelen süllyesztőjébe taszítsák az adott projektet.
Összességében öt olyan fő indok van, amiért az amúgy is a politikai korrektségtől szenvedő filmipar még diktatórikusabb átszabása téves és helytelen irány, de természetesen igény szerint a lista tovább bővíthető úgy nagyjából a végtelenségig:
1. Bizonyos filmeknél már csak a téma, a korszak és az ebből fakadó megkerülhetetlen körülmények miatt is lehetetlen a kvóták betartása, fokozottan igaz ez a történelmi alkotásokra.
2. Attól, hogy kvótarendszerben erőltetjük bele az idézőjeles „elnyomottakat” a filmvilágba, attól még nem lesznek jobb színészek vagy szakemberek. Beleerőltetheted a kedvenc négeredet akármelyik filmbe, ha rossz színész, ettől még az marad, csak cserébe a közönségnek még el is kell viselni.
3. Feltűnő, hogy az igazi elnyomottakon, vagyis a fehéreken kívül mindenki más meg lett nevezve mint idézőjelesen „elnyomott”. Persze a második pont a fehérek esetében is megállná a helyét, magyarul, ha rájuk is lenne kvóta, attól még ők sem lennének jobb szakemberek, színészek, de enyhén szólva is kilóg a lóláb, hogy a fehér rasszt semmilyen hasonló törvény nem védi, pedig az ő esetükben még releváns is lenne.
4. Mindezen elvárások írásba foglalása csupán a fonnyadt cseresznye azon a bizonyos romlott, megsavanyodott tejszínhabbal díszelgő tortán. Ha megnézzük a hollywoodi alkotások túlnyomó többségét, már most hasonló szellemben készülnek, csak innentől kezdve azokból a bizonyos üdítő kivételekből is kevesebb lesz. Más kérdés, hogy ezekkel a lépésekkel a filmipar és az Oscar-díjátadó saját magát degradálja, teszi egyre érdektelenebbé.
5. És végül külön röhejes, hogy ezeket a kvótákat pont olyan személyek vezetik be, akik állítólag annyira büszkék a „művészvilág szabadságára”. Jellemzően ez az a közeg, ahonnan az egyik legtöbb szabadgondolkodó meg liberális anyámkínja kikerül, mégsem szólalnak fel a kettős mérce ellen, sőt, ők azok, akik támogatják azt. Az utánpótlás kitenyésztésén keresztül pedig gondoskodnak róla, hogy a hasonszőrű hulladékok minél szélesebb körben szólhassanak bele a filmgyártásba.
Ha majd a filmrovatunkban szembe jön velünk egy-egy progresszív szellemben készült alkotás, jussanak eszünkbe e sorok.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
